Verba volant, scripta manent. E közkeletű latin mondás magyarul:: a szó elrepül, az írás megmarad. No persze csak akkor marad meg, ha megőr...
Verba volant, scripta manent. E közkeletű latin mondás magyarul:: a szó elrepül, az írás megmarad. No persze csak akkor marad meg, ha megőrzik. Ámde hol őrzik? A könyvtárakban, de ott se mindenütt. Az internet is segít a megőrzésben, nem ritkán tapasztalom meglepődve, hogy egy-egy régi cikkem feltűnik a világhálón, még olyan is amelyre nem emlékszem (ilyen volt például a tűzoltókról szóló írásom a Budapest folyóiratban... ha csak valaki más használta a nevemet). De az 1921 és 1937 között a színművészetnek élő édesanyám néhány kritikáját is fellelem – és még példálózhatnék másokkal is. Mivelhogy 1957 óta űzöm a mesterségemet, s még az újságaim számát is csak üggyel-bajjal vagyok képes emlékezetembe visszaidézni félszáznál többre becsülöm (volt közöttük Élet és Irodalom meg KAEV Híradó, egy alkalommal Magyar Kisiparos is, napilap, hetilap, üzemi lap, havi folyóirat). Összegezve 64 esztendeje jelennek meg, vagy hangzottak el itt-ott amott írásaim, s hogy azok száma mennyi, azt csak becsülni tudom.
Ha hetente csupán két-három cikkem jelent meg (de volt olyan is, hogy hetente hét... és előadódott az is, hogy egy sem), akkor is 15-20 ezerre teszem a számukat. S hogy hány írásomra, a megírás körülményeire gondolok vissza, az is számba-vehetetlen. Napi tudósítások, interjúk, vezércikkek, kommentárok, publicisztikák, színi- és könyvkritikák, portrék, elemzések, csípkelődő hírfejek, glosszák, no-meg humoreszkek. Eltűnődöm azon is, akadt-e közöttük örökértékű, akárcsak egy is. Még-hogy ÖRÖK? Egy költemény lehet örökértékű. Amit gyakran idéznek-szavalnak (Talpra magyar, Hazádnak rendületlenül…, Toldi, Szeptember végén, Anyám tyúkja). Mondják azt is: a tegnapi újság már a tegnapé, mára már történelem. Igen, az újságírás is mesterség, akár azt is mondhatnám ipar. S vajon egy szabó emlékszik-e arra, hogy hány öltönyt készített méretre, hány csavart esztergált egy esztergályos? Hány vakbelet operált ki egy sebész? Elnézést a profán példáért: hány kuncsaftja volt egy örömlánynak élete során?
Mindezt nem azért bocsátom előre, mert le akarnám tenni a tollat, nyugdíjaznám a számitógépemet, hanem mert mind jobban viszolygok a politikától, s online-újságunkban sem akarok többé a kor botcsinálta politikuskáinak kinyilatkoztatásaival, balfogásaival foglalkozni. Akkor hát mivel? Egyelőre – amennyiben a szerkesztő egyetért vele – korábbi, jórészt az Amerikai Magyar Hírlapban, a Californiai Magyarságban, meg néhány budapesti lapban megjelent írásaimat adom közre, amelyeket az érdekesebbek közé sorolok, vagy amelyek megjelenésük idején visszhangot keltettek. A Hírlap nyomtatott kiadásában megjelent írásaimat az akkori olvasók (már akik elolvasták), meglehet elfelejtették, de aligha őrzik... De van olyan mondás is: egy újszülöttnek minden régi vicc új. Magyarán: akik korábban nem olvasták a lapot, azok számára e cikkek az újdonság erejével hatnak (vagy hathatnak).
Kezdem, egyelőre a világsztárokkal készített interjúimmal. Sornyitóként:
Shirley MacLaine, Hollywood nagyasszonya
Nagymamát - mi több, az utolsó kockákon már dédmamát - alakít az Esthajnalcsillag (The Evening Star) című filmben, de többször bebújik jóképű, harminc-valahány éves pszichológusának ágyába. Úgy vélem, zokon venné, ha az amerikai filmgyártás „nagy öregjei” között említenénk (az „élő legenda” kifejezést sem kedveli), az ellen viszont aligha ágálna, ha Hollywood nagyasszonyának neveznénk. A Shirley Beaty néven, a virginai Richmondban, 1934. április 24-én született Shirley MacLaine 1984-ben Oscar-díjat kapott a Becéző szavak (Terms of Endearment) című film Aurora Greenway szerepéért. Ezt a nőalakot keltette újjá a beszélgetésünk idején bemutatott folytatásban, az Esthajnalcsillagban.
Fekete nadrágkosztümben, nyakig zárt lila pulóverben érkezett a találkozóra, a Los Angeles-i Four Season Szállodába. Szinte leroskadt a székbe. Megjelenésében, viselkedésében nyoma sem volt a sztárnak; magával hozott kekszet eszegetett, s ő kérdezett először:
- Helló, hogy van, mi újság? Minden oké?
- Én megvolnék, de ön? – kérdeztem vissza.
- Oké... de eddig egész nap csak nyilatkoztam. Délelőtt rádiósok faggattak, rövid, ötperces interjúkat adtam, amelyeket én se szeretek, de a riporterek sem.
- Remélem, rám nem öt percet szán...
- Félórám van.
- Hiszen az több, mint rengeteg!... Tehát hogy van?
- Kiegyensúlyozottan. Az agyam és az idegeim rendben vannak, számomra ez a legfontosabb.
- Ha visszatekint eddigi filmjeire, melyek a kedvencei?
- Hm... Az ötvennyolcban készült Some Came Running, aztán a The Apartment, a The Turning Point, a Madame Sousatzka, a Steel Magnolias, a Postcards from the Edge, és mindkét Aurora Greenway-film.
- Vagyis magyar címük szerint a Némely futó megérkezik, a Legénylakás, az Acélmagnóliák, a Képeslapok a szakadékból, meg a Becéző szavak és az Esthajnalcsillag. S melyik szerep áll legközelebb a szívéhez?
- Nagyon szeretem Sousatzkát... De a kedvencem mégis a kétszer megformált Aurora. Pedig a szerep első olvasásra megijesztett. Nem vagyok olyan, mint ő, ismerem viszont a hozzá hasonló figurákat, akár a tenyeremet. S hadd áruljam el: sok szempontból szeretnék hozzá hasonlítani.
- Sokan merésznek tartják az Esthajnalcsillag ágyjeleneit, amikor fiatal partnerével ölelkezik. A társadalom elfogadja az idősebb férfi és a fiatal nő kapcsolatát, de ha egy korosodó, mégoly szexis hölgynek fiatal férfi partnere lesz, az egyeseket fejcsóválásra késztet. Megváltozhat ez a közszemlélet?
- Valamennyiünkön múlik, hogy minden körülmények között elfogadjuk-e két ember kapcsolatát. Az idősebb férfiak uralkodni szeretnek partnerükön, a fiatalabbak kevésbé, így jobban szót értenek az idősebb nőkkel. A fiatal nők gyakran apát keresnek az idősebb férfiakban, ha viszont fiatal férfi van együtt egy nála idősebb nővel, akkor nem az anyjára vágyik, hanem erotikus társat keres.
- Nagyszerű párjelenetnek lehetünk tanúi, amikor a film vége felé Jack Nicholson fontos, de kis szerepében megjelenik. Már-már hihetetlen az összhang kettejük között...
- Amikor Jack megjelent, elpirultam, rendbe tettem a hajamat, igazítottam a rúzsomon, keresztbe raktam a lábam... és Nicholson csak mosolygott rajtam. Az életben ez aligha fordulna elő velem, nem is tudom, miért történt. Kölcsönösen hatottunk egymásra. Biztos vagyok benne, hogy sokan szívesen látnának minket más filmben is partnerként.
- A feledés felé araszolgató filmsztárok szerint az idősebb színészek ritkán jutnak jó szerephez. A divatos akció- és kalandfilmeknek nem ők a hősei. Aurora meg Sousatzka ennek ellentmondani látszik...
- Akkor is jó szerephez juthatsz, ha idősebb vagy, de valóban ritkábban, mint fiatal korodban. Az amerikai kultúra mindig a fiatalokkal foglalkozott... Az akciófilmekre szerintem azért van szükség, mert elvesztettük a vietnámi háborút. Az ötvenes-hatvanas években még érzelmesek voltunk, aztán jött az a borzalmas háború, és Amerika megváltozott. A mai nézők győzteseket, hősöket akarnak látni. Olyan történetekre vágynak, amelyekben nem vagyunk vesztesek, hanem nyerünk.
- ...Amikor Auroraként keresztbe tette a lábát, többen felszisszentek a nézőtéren. A hatvanas évek musicaljeiben is híresen szép lába volt, s évtizedekkel később most is az. Minek köszönheti?
- Amint látja, beszélgetés közben süteményt eszem... De hadd feleljek komolyan. Naponta tíz mérföldet gyaloglok a Malibu környéki hegyekben. Kell a friss levegő.
- Más sportot is űz?
- Nem teniszezem, nem golfozom, nem krikettezem... úszni viszont szeretek.
- Az Irma, te édes, a Kánkán, az Édes Charity világsikert arattak. Vállalna ismét musical-szerepet?
- Nagyon szívesen játszanék új zenés filmben.
- Van olyan nagy hírű rendező, akivel szeretne együtt dolgozni?
- Számomra nem a rendező a fontos, hanem a szerep. A rendezőtől azt várom, hogy hagyjon úgy játszani, ahogy helyesnek tartom. Természetesen akkor vagyok igazán boldog, ha egy jó forgatókönyvből, jó operatőr társaságában jó rendező forgat filmet.
- Magyar rendezőkkel is dolgozott?
- Úgy volt, hogy játszom George Cukor egyik filmjében... de nem jött össze. Még ma is sajnálom, mert nagyszerű művésznek tartom. Persze ő lényegében már amerikainak, hollywoodi rendezőnek számított.
- Európai utazásai során járt Magyarországon?
- Többször is. Magyarországhoz érzelmi szálak fűznek: az első szerelmem magyar. De nem ott ismerkedtünk meg, hanem Amerikában. Tizenkilenc éves voltam és nagyon szerelmes. Majdnem a felesége lettem...
- Ki az irigylésre méltó férfiú?
- Ma már nem érdekes...
- Az egyik szerepében azt mondja: a csalódás több embert tett tönkre, mint az emberiség által ismert betegségek. Egyetért vele?
- Szerintem egy csalódáson hamar túl kell tenni magad. Volt egy tánctanárom, akinek az volt a szavajárása: az életben semmi sem bársonyos. Ez így igaz. Mindinkább azt tartom lényegesnek, hogy ne a jövő céljaira összpontosítsak, hanem a pillanatnak éljek. Nem szabad a múlton rágódni... de éppúgy értelmetlen mindig a holnapra gondolni és távoli céloknak alárendelni a ma lehetőségeit! Ha így gondolkozol, akkor azt teszed, amit akarsz, s nem azon tűnődsz, hogy egy-egy lépésed merre visz, mit érhetsz el vele.
- Olvastam egy nyilatkozatát, miszerint nem akar legenda lenni, hiszen újra fog születni...
- Igen, biztos vagyok benne, hogy újra élek majd. S azt is érzem, hogy egyszer már éltem e földön.
- Mi, mai halandók viszont azért vagyunk boldogok, mert egyidejűleg élhetünk Shirley MacLaine-nel és kortársként élvezhetjük sokszínű művészetét.
Mosolyogva nyugtázta a bókot, majd távozott. Félórába ennyi fért bele...
Pesti Riport (1996) + Video Magazin, Budapest (1998)
Nincsenek megjegyzések