Szíki Károly: Gyászolnak a matyók - Hajdu-Ráfis János földi pályafutása véget ért

 Mezőkövesd gyászban van. Fellobogózták a várost. A Mezőkövesdi  Gépmúzeum, mely intézmény nemzetközi hírnevet ért el, elbúcsúzott alapítójá...

 Mezőkövesd gyászban van. Fellobogózták a várost. A Mezőkövesdi  Gépmúzeum, mely intézmény nemzetközi hírnevet ért el, elbúcsúzott alapítójától, a legendás matyó Hajdu-Ráfis Jánostól, aki nem sokkal 90. éve betöltése után megfáradt és elvágyakozott az öröklét honába, hátrahagyva egy hatalmas életművet.

Szeretett halottunkat a Szent László nagytemplomban ravatalozták fel, melyet zsúfolásig megtöltöttek a gyászolók.

Nagy Csaba tárogatóművész fájdalmasan szép játékával indult a gyászszertartás, mely úrvacsora vétellel zárult.

A polgári búcsúzatót Dr. Fekete Zoltán, Mezőkövesd Város Polgármestere nyitotta meg, aki méltatta azt a 9 évtizedet, amelynek során az emberpróbáló időkben apró lehetőséget sem kapó János bátyánk hogyan küzdötte egyre feljebb magát addig, hogy a nemzetközi életben is elismert gépészmérnök lett, s hatalmas Mezőgazdasági Gépmúzeumot hozott létre. Ebből a hatalmas - időt és teret felölelő - életműből emelt ki néhány jellegzetes motívumot a polgármester, nem megfeledkezve a mind népszerűbbé és elismertebbé váló Hajdu-Ráfis János kitüntetéseiről, de mint mondta: a legnagyobb elismerés számára az volt, ha valakinek segíthetett, ha visszajöttek segítségért a legtávolabbi tájegységről is.

A polgármester után Szíki Károly színművész lépett a mikrofonhoz, aki Pázmándy László kövesdi költőnek erre az alkalomra írott eposz-szerű költeményét tolmácsolta (a vers a beszámoló végén olvasható).

A templomi ceremónia után a koporsót traktorok felvezetésével szállították a temetőbe. Hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára a legendás hírű, szeretetben és segítségben élő kiváló matyó embert, akinek sírját elárasztották a csak fehér virágokból készített koszorúk és csokrok.

A Csirmaz István által koordinált búcsúszertartás a Múzeum udvarán élt véget, a temetőből érkező emberek megszólaltatták a legendás Hajdu-Ráfis Trianon harangot, majd a Csirmaz-féle pálinka koccintásával fogadalmat tettek arra, hogy semmi nem ért véget, minden csak most kezdődik el.

A Teremtő vezessen téged János bátyánk a Fények útján!

Szíki Károly

Pázmándy László: Búcsú Hajdú-Ráfis Jánostól

Ágyadnál ültem, búcsúzás ideje volt,
Kint hűvös április és borús égbolt.
A könnyekkel kísért, vesztett reményben,
Te bólogattál, már csak én beszéltem.

Ilyenkor a szavak már keveset érnek,
De hosszú csend alatt az Urat megérted.
Igazak békéje sugárzott rólad,
Hallgatásod olyan volt, mint egy szózat:

Úgy menni el, hogy fény maradjon itt,
ha távozunk,
Legyen elég idő, begyógyuljon a seb,
legyen elég idő.
Bejárni még, elmaradt ígéretek útját,
bejárni még.
Elérni még, megbántott társak kezét,
elérni még.
Átadni még, az itt maradtaknak,
az elveszett reményt.
Úgy menni el, hogy fény maradjon itt,
ha távozunk.

Szemed már nem rám, a távolba révedt,
Talán láttad a titok messzeséget.
Távozásom után jött Medvegy apát,
És az utolsó kenetet feladta rád.

Mikor elment a lelkész, már alkonyodott.
Jeledre Lipusz Csaba nyitott ablakot,
Kiment, beindított egy Lokomobil motort.
Arcodon megjelent a békés mosoly.
Ágyadnál telefonjáról lejátszotta,
Kívánságodat a szobádba hozta.

A remény lánca elszakadt,
- Lázár - nem lehetünk,
Üresek a vigasz-szavak, mint a tekintetünk.
Úgy mentél el, hogy fény maradt utánad,
Mely könnyek prizmáján keresztül árad.
Mert nevünket vízre írják, otthontalan szelek,
Szívünket szétszakítják, búcsút intő kezek.

Nincs szavunk ahhoz, ki elmegy,
Gyertyaláng pótolja.
Erőt ad minden csendnek,
Helyettünk elmondja.

Vigasz nélküli a világ,
Ezért gyertyát gyújtunk.
Nevünket vízre írják,
AZ Úr kezében sorsunk.

De nevedet nem szél írja vízre,
Hanem a szeretet vési a szívbe.
Ugyan van-e válasz Biró József
Színész barátunk kérdésére?
"Pedig hiszem, hogy minden fehér,
de jaj, az éj is fekete!
Mondjátok meg, gyönyörűn élni,
okosan, csöndben, lehet-e?"

Igen, lehet, válasz rá az életed.
A baráti szavakat megérdemled.
Szülővárosodnak hírnevet hoztál,
Európa-hírű múzeumot alkottál.

Helyt álltál katonaként, a háború után,
Aknakutatóként, hogy ne legyen halál.
Vállaltad népedért, az életveszélyt,
Örök köszönet bátorságodért.

Közben Rákosi és a Moszkoviták,
Saját népüket Recskre internálták.
Őseidet földönfutóvá tették,
Megtörték a paraszt-polgár gerincét.

Nem folytathattad, amit elődeid,
De megmaradt a minden legyőző hit.
A fiatalság tenni akarása,
A szabadság utáni vágyódása.

Életed kísérte hit és becsület,
Tanulás, könyvek, tiszta érzület.
Tudtad, hogy minden élet küldetés,
Nem tántorított el néhány vereség.

Hiába volt levegőtlen a világ,
A vonat érkezett és ment is tovább.
Megismerted párodat a vonaton,
Hatvanhét évig tartott ez a vonzalom.

Nem volt megálló, csak végállomás,
Egy életen át tartott ez az utazás.
A sorsról mindent leírni nem lehet,
De azt igen, hogy ott volt a szeretet.

Hétköznapok, harcok, békés ünnepek,
Megvalósult álmok, elért sikerek.
"56 szép ősze, boldog reményt hozott,
De bezárták a szabadság- ablakot.

Árulók jöttek, orosz lánctalpakon,
Újabb megtorlást szenvedett el a hon.
Kísérte életed Trianon fájdalma,
A nagyhatalmak sötét diktátuma.

Dedikált könyveidet őrzöm polcomon,
Csendes óráimban gyakran lapozom.
Mint írásaidat a Kaptárkövekben,
És a Trianonról írt könyvünkben.

Múzeum jelkép a Trianoni harang,
Amit megszólaltat minden igaz magyar.
Feleséged mondta a sorsotokról,
Örök tanulság közös utatokról:

Egyfelé lehet húzni a szekeret,
Ha békesség van, tisztelet és szeretet.
Ha egy irányba megy a szekér rúdja,
Szép lesz az alkotás és könnyű a munka.

Lassan megérkezett az elismerés,
Díszpolgári cím, sok kitüntetés.
S neved ott van a múzeum homlokán,
S városi ünnep a traktor-fesztivál.

Hol vendégek keresik fel a várost,
Határon túlról is, érkezik számos.
Visszajáró lelkek, kik őrzik a múltat,
És nélkülük az ünnep el nem múlhat.

Ők tartják szilárdan hazánk gerincét,
A terheket cipelő, szótlan többség.
Nekik még szent szó a haza, s magyarság,
Mindig megcsendítik Trianon harangját.

Erős a hited, gyakran mondogattad,
Mely szavaid nélkül is látszott rajtad.
Akit az Úr kiválaszt és úgy szeret,
A feledés erdejébe nem ereszt.

Szellemed itt marad erőt adónak,
A hazáért tenni akaróknak.
Szóljon lelkedért az a kis harang,
Utolsó utadon kísérjen az a hang.

Odaátról küldött üzeneted a még itt maradóknak.
Biztató szavak
Ha utad veszted és megszáll a kétség,
Ha szíved reszket és messze a részvét,
Hallgasd a csendet, - Isten beszédét!

Minden benne lesz, - mi vigaszt adhat,
Hited felemel és tovább haladhatsz.