2021. január 8-án, Wass Albert születésének 103. évfordulóján Wass Albertre emlékezés Egerben Mi tartott vissza bennünket attól, hogy olva...
2021. január 8-án, Wass Albert születésének 103. évfordulóján
 |
| Wass Albertre emlékezés Egerben |
Az elmúlt évben beszorult állapotban, a Covid-hadművelet szárnylevágásai következtében felszabadultak ezek az időegységek, mint lehetőségek. Több, mint fél év szabadult ki a beidegződéseink csapdáiból, de ezzel tudtunk-e élni? Olvastunk-e többet, mint korábbi éveinkben? Nem hiszem.
Talán csak a rejtvényújságok, meg a gagyi kiadványok eladási száma nőtt meg általunk.
És Wass Alberttel, az ő példányainak olvasásával hogyan állunk?
Ki olvasta el az általa írott összes művet? Megítélésem szerint kishazánk lakóinak egy tízezrede sem. Sokan felszisszenhetnek erre, de ez a szám még talán sok is: 1.000 ember. (Az összes műről beszélünk, nem arról, hogy ki vett le a polcról leporolás céljából mindet.) Mert itt 51 kötetre, 22 mesére és mondára kell gondolni. És még nem beszéltünk a fennmaradt írásaiból szerkesztett könyvekről.
Itt nyissunk egy zárójelet, melyben helyezzük el tudatépítő és erősítő Németh László, Szabó Dezső, Nyírő József és még 50 magyar író, Dsida Jenő, Kányádi Sándor, Gál Sándor és megannyi mai költő nevét. Olvasunk-e?
Wass Albert kultuszunk kezd lehervadni, mint a fagyot kapott káposztalevél. Olvasókedvünk, hajlamunk ugyanígy járt. Aztán elkezdjük a nagy ezeréves csodálkozást, hogy nézd mán, a gyerekem nem olvas, csak a kütyüket használja minduntalan. Van-e felmutatott példa az olvasásra? Van, ahol van. Valahol (Európában).
Nem az a feladatunk ebben az életben, hogy minél magyarabban éljük le életünket, mert csak akkor teljesítjük be létünk értelmét? De igen! De hogyan?
Miért nem találjuk meg önmagunkat és lennénk magunkra legalább annyira büszkék, mint a szomszéd országok nemzeti mivoltukra? Pedig tudják azt is, hogy ajándékba kapták tőlünk, amire olyan büszkék. Az olvasás satnyulása nem segít a nemzettudat megerősítésében, mint a Covid-hadművelet sem. Pedig teremtett egy lehetőséget a ránk zúdított kór, meg a kor arra, hogy többet olvassunk, hogy elővegyük az el nem olvasott Wass Albert könyveket, melyek nemzetszolgálatra, ebből eredeztethető büszkeségre és tudáshalmozta követelésre épülnének. De üres fejjel csak birkamódra terelhető massza maradunk.
Becsüljük meg először, ami megmaradt, erősödjünk, aztán visszaperelhetünk mindent, amit elloptak tőlünk.
A megújulás elengedhetetlen. Most lehetőség van rá, hiszen nagy a csend. És a belső építkezéshez csendre van szükségünk.
Megálltunk, botlottunk. De hogyan megyünk tovább? - ez a napi kérdés lassan már egy éve. Ehhez kínál kapaszkodót a Wass Albert Kör.
Keressük, mit fogunk úgy tenni, mint a múltban, mi lesz a célunk a jövő időre.
Vártuk a pihenést, itt volt, itt van. Tudunk-e vele élni?
Nem hazát vesztettünk, mint Wass Albert, aki előtt sorompót eresztettek le, nehogy Erdélybe visszatérjen. Itthon vagyunk. Kifelé sorompót emeltek nekünk is, de itthon vagyunk. A fényforrást ránk nyitották az égiek, amelyben látjuk mindazt, amit a homályban, a sötétségben nem láttunk. Vonásainkat, melyek érthetetlen miért, de eltorzultak. Talán az örök elégedetlenségtől. Most felnagyobbítódtak hibáink és nem látszik nagyobbnak a szeretetünk, a művelődésre fordított időnk, csak az adott lehetőségeink kontúrjai erősödtek meg.
Merünk-e alkotni hazánkért úgy, mint nemzeti lelkiismeretünk, Wass Albert egy idegen hazában? Felemelkedtünk úgy a képzelt Ítéleteinken, mint ő a valóságos, a kitiltó, a megsemmisítő ítéletén? Az ítélet egyeseknek sajnos halál lett, mások lefüggönyözték az ablakokat, elreteszelték az ajtókat, megint mások pedig az élet folytatása mellett törtek lándzsát. De milyen folytatás lesz ez? A régi? Vagy beállunk abba a fénycsóvába, amit kaptunk fentről és a sötétből, a sajnálkozásba meredt figurából kilépünk?
A belső átalakulás igényével és szándékával kezdjük újra!
Wass Albert értünk, a nemzetért áldozta életét. Mi tudjunk vele élni, művei által felnőni nemzeti magaslatokba! Wass Albert legfőbb erénye a lényeglátás. Ebben az évkezdetben kiderül, hogy lényeglátásunk lámpája felvillan-e, vagy csak a rettegés költözött belénk. Lelki nyomorúságnak látjuk a jövőt vagy teremtő magyar leszünk újra, kifejezzük a nemzet egységéhez való tartozást, vagy önző köreinkben megbolydulunk?
Wass Albert ezen kérdések megválaszolási lehetőségét kínálta nekünk. Éljünk a válasz lehetőségével.
Nem elég csak elmormolni egy igét, egy verset, átfutni egy regényen. Mélyre kell ebben szállni, hogy életünket is megértsük. Csupa rom és romlás nem csak a múltunk, a jelenünk is. Erre jövőt építeni meglehetősen kérdéses.
Wass Albert lámpatartó volt. Világított sokáig nagy fénnyel. Most ez a fényerő eltompult. A hagyatéka szándéka szerint az, hogy ki-ki vállalja a lámpatartó szerepét, hogy ebben a sötétben el tudjanak igazodni az emberek, hogy lássuk egymást. Tehát küldetésünk van. A gépbe új akkumulátorokat kell helyezni, mert nagyobb fényben jobban észreveszik a lámpatartókat.
Mi a gyakorlati megvalósítás lehetősége? A remény küldése, ahogyan Pázmándy Laci költő barátunkkal az adventi időkben tettük: minden nap egy Remény-verset küldtünk az embereknek.
Megnőtt a távolság a testvérek, rokonok, eszmebarátok között a Covid –hadművelet kezdete óta. De okos telefonja vagy vezetékes telefonja mindenkinek van. Belefér egy remény-sor Wass Alberttől. Belefér. Sok ezer ilyen sora van. Próbáljuk meg! Minden elolvasott részből kivehetsz párat, s működik a lámpás szerepe. És mondd el, mit olvasson el, ami depressziójából kiemeli! Mert ha valakinek depresszív-félévszázada volt és kijött mindig belőle, az éppen Wass Albert, mert reményt írt, örömet. Ezzel világított át életünk törésein is. Gondolatai szabadító erejűek.
Azok a népek, akiknek nincs Wass Albertjük, esélyük sincs kimászni a fényre. Ezért ők nagyon szeretnék, ha lenne nekik Wass Albertjük.
Ezért tudd, hogy nem magánügy őt szeretni és olvasni!
Ne hagyjuk őt a polcon porosodni!
Induljunk vele el az Új esztendőben!
Szíki Károly
Nincsenek megjegyzések