Trianon-emlékezetünk elgondolkodtat… A Bata által alapított Bata Cipőgyárban tanultam a szakmámat. Tiszaföldvárnak, ahol születtem, egykor ...
Trianon-emlékezetünk elgondolkodtat… A Bata által alapított Bata Cipőgyárban tanultam a szakmámat. Tiszaföldvárnak, ahol születtem, egykor csatolt része volt Martfű, ahol középiskolai tanulmányaimat megkezdtem. Innen egyenesen Budára vezetett utam, ahol cipőipari diplomát szereztem. Sok mindenről írtam már, de erről sohasem. Pedig van valami párhuzam a cipőkirály és köztem. Kicsi és szerény, de a magaménak tudom.
Thomas Bata, a "cipőkirály", a cseh-magyar- kanadai vállalkozó 106 éve, 1914. szeptember 17-én született. Korunk egyik legnagyobb egyénisége volt. Számomra az egyik legfontosabb!
 |
| Martfű és alapítója - Jan Antonín Bata |
A Trianon-gyalázat évében említésre méltó, hogy gazdasági ismereteit a magyarhradisi (Magyarerőd) kereskedelmi akadémián alapozta meg. (A város elnevezése 1587-re datálható. A Magyar Királyság egyik erődítménye volt. A 19. század végétől Magyarerőd, Magyarvár, Magyar-Radistya neveken létezett, mutatva a jelentős magyar befolyást. Számos temploma, műemléke őrzi a magyarok ottlétét, köztük a Szent Erzsébet kápolna, a Városfal Mátyás-kapuja és a Pestioszlop.) A város Morvaország déli részén található, hozzá közeli, egykor Magyarországhoz tartozó települések: Magyarbród, Magyarsárvár és Trencsén.
A cégalapító Bata már 1904-ben Amerikába látogatott, hogy megismerkedjen az ottani gyártási technológiákkal. Cipőgyári munkásként dolgozott éveken át, majd Angliában és Németországban folytatott tanulmányait követően visszatért hazájába, hogy valóra váltsa álmait.
1927-31 között Csehszlovákiában már 1825, Németországban és Lengyelországban 60, Nagy-Britanniában, Dániában és az Egyesült Államokban 70 üzlete volt. Saját és az állam pénzéből szerette volna 50 ezres várossá felduzzasztani Zlínt, hozzá autópályát és hajózható csatornát építtetni, így a vasúti szárny, és az általa 1923-ban kiépíttetett otrokovicei repülőtér jelentős infrastruktúrája segítette volna terjeszkedését.
A nagy ívű fejlesztéseket az 1932-ben Svájc fölött bekövetkezett légi szerencsétlensége miatt nem élhette meg. Éppen újabb jelentős lépésre szánta el magát a modernizáció terén, Svájcba indult, hogy jelen legyen egyik új leányvállalata nyitásánál. Gépe a sűrű ködben eltévedt, és lezuhant. 56 éves volt.
Apja halála után az alig 17 éves fiának, Jan Antonin Batának kellett továbbvinnie a legendás szervezettségű családi vállalkozást, mely ekkorra már multinacionális vállalatnak számított. Modern ipari módszerekkel jó minőségű, megfizethető árú cipőket gyártott, és ezeket saját üzlethálózatában értékesítette.
1936-tól 1963-ig Bata-városok tucatjai épültek fel világszerte: így Csehszlovákiában (Zruc nad Sázavou, Sezimovo Ústí, Liptószentmiklós, Simony), Franciaországban (Neuvic, Dordogne), Indiában (Digha, Patna), Hollandiában, Belgiumban, az Egyesült Államokban (Belcamp), Kanadában (Batawa), Brazíliában (Batatuba, Mariapolis, Bataguassu, Nova Andradina, Município de Anaurilândia, Município de Batayporã) és Magyarországon (Martfű). A Bata cipőgyár nemcsak 33 települést „ajándékozott” az emberiségnek, hanem 53 gyárat is átadott Szíriától Egyiptomon, Kongón és Irakon át egészen Haitiig és Peruig.
Martfű az 1940-es évekig csak puszta volt. Fejlődése egyértelműen a cipőgyár telepítésének köszönhető. (A telephelybizottság 1939-ben azért döntött a Tisza-part ezen szakasza mellett, mert akkoriban csak itt futott össze a közút, a vasút és a folyó.) Megalapításának története különleges. Miközben világszerte folyt a rombolás, dúlt a második világháború, a Martfű-pusztán valami új kezdődött el. Jan Antonin Bata nagyszabású elképzelésének megfelelően több mint 70 évvel ezelőtt gyárat, várost építettek, ami Magyarország sokáig legnagyobb cipőgyára lett.
Trianon-gyalázat sújtotta megcsonkolt hazánkban 1940-ben megszakadtak a fejlesztések Martfű-Tiszaföldvár között is. A kádár-korszakban senki nem vállalta fel, hogy villamos vonal létesüljön Földvár és Martfű között, így Martfű elszáguldott Földvár mellett, szülőfalum csak a munkaerőt adta, de fejlesztésre nem csurgott vissza semmi.
A Bata-lakótelep ma is áll, itt működik az a középiskola, ahol szakérettségit szereztem. Ebben az emlékezésben minden apró részlet megelevenedik, melyekben a körszalag köré helyezett legmodernebb gépeken, a kiváló szakemberek oktatásában szereztem meg a szakma minden csínját-bínját. Mindezen szakmai minőség alapozta meg, hogy egyenesen a Főiskolán folytathattam. Sokszor elgondolkodtam már, talán jobb lett volna, ha a kaptafánál maradok, de akkor megadta volna az Úr, hogy továbbra is a Bata cég nyomában járhassak, mint tettem a színművész diplomával a zsebemben? Nem tudni, ez titok marad.
A virágzó gyár tulajdonosa Jan Antonin Bata 1939-ben a második világháború előestéjén, Csehország német megszállása elől menekülve Kanadába emigrált. A délkeleti Ontario tartományban, a ma már nevét viselő Batawa városkában alapította meg a Bata Shoe Company of Canadát, ahol gyárat, a vele áttelepült száz cseh munkáscsaládnak lakásokat épített.
Trianon-gyalázat fájdalmunkban meg kell említenem, hogy a második világháború alatt együttműködött az Edvard Beneš vezette londoni emigráns csehszlovák kormánnyal, amelynek számlájára jelentős összegeket utalt. (Elgondolkodom! Az az ember, aki szülőfalum szomszédságában, a meggyötört Tiszazugban gyárat létesít, az nem tudott Benes bűneiről? Aligha volt ez így. Ezért csonka és nehézkes ez az emlékezés.)
1945-ben rövid időre hazatért, de felmérve a viszonyokat úgy döntött: Londonba telepíti át a cég főhadiszállását.
Trianon-emlékezetünk elgondolkodtat: miért éppen Londonba? De hagyjuk! Ez már összeesküvés elmélet! - kiáltaná valaki. De ki? Könyörtelen kapitalistának mondják, írják. Talán a család kezdeti szegény gyerekkori hozadéka ez? Talán már a szabadkőművesek befolyása éreztette hatását? A paraszt cseh család nem bírta elviselni a nagy sikert? Mi történt? Sok kérdés merül fel velük kapcsolatban.
A megérzése nem volt rossz, mert az 1948-ban hatalomra került kommunisták a zlíni gyárat államosították. Így járt a martfűi gyár is, kommunista nagypecsét került rá. De működött tovább, munkát adott a földváriaknak is. Ők pedig lettek - a korábban köztiszteletnek örvendők - a kizsákmányoló kapitalista bélyeget elszenvedők.
Kanadában telepedtek le és 1964-ben a vállalkozást is ide vitték. Bata világméretű terjeszkedésbe kezdett. 1946 és 1960 között 25 új gyárat épített és 1700 üzletet nyitott, a Bata Shoe Organization 1964-ben a világ 79 országában volt jelen, 66 gyárában 175 millió pár cipőt gyártott, ezeket 4100 boltban árulták. 1975-ben már 90 ezer embert alkalmazott és évi 250 millió pár cipőt állított elő, ezzel a világ legnagyobb cipőipari vállalkozásának számított.
De a dicsőség nem tart örökké. A kanadai gyár helyzete 2000-ben megingott, a batawai üzemet és kanadai márkaboltjaikat bezárták. Így végezték ki 1990-ben Martfűt is a rendszerváltásnak titulált valamiben. És én egy pár cipővel be tudom bizonyítani, miért volt történelmi bűn a cipőipar felszámolása! A szálakat Antall Józsefnél kell bogozgatni!
A többi már általam is követett befejezési stádium lett. A cég központját Svájcba helyezték át, de az idős Bata a feleségével Torontóban maradt, támogatásával itt nyílt meg a cipőmúzeum, ahol a több mint tízezer darabos gyűjteményben olyan különlegességek is helyet kaptak, mint például egy aranyszállal átszőtt papucs. Közösnek nevezett utunk itt zárul.
93 éves korában, 2008. szeptember 1-jén halt meg Torontóban. Én még eljárok a múzeum előtt, néha be-betérek. És Martfűre, Batára és Torontóra, no meg Földvárra gondolva meg is teszem, míg az eszem el nem megy, mert menni akkor már nem kell!
De emlékezni mindhalálig érdemes.
A város megalapítójának emlékművét, Jan A. Bata egész alakos szobrát 2013. május elsején leplezték le Martfűn. A műalkotás Gyurcsek Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása.
Ez az emlékmű közel van ahhoz a Wass Albert emlékkőhöz, melyet én állítottam Martfűn. Ezek azok a furcsa szálak, amiket bogozgattam, s remélem, nem hiába tettem!
Szíki Károly
Nincsenek megjegyzések