Már öt éve, hogy kilépett a megismételhetetlen földi lét varázsköréből… Korondi György és Szíki Károly Talán mindenki szerette, olyan ...
 |
| Korondi György és Szíki Károly |
Operaénekes volt, a legjobbak közül való. Győrben született 1936. február 18-án. Tanulmányait 1959 és 1962 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola ének szakán végezte, Rösler Endre és Tito Schipa növendékeként.
1962 és 1966 között a debreceni Csokonai Színház, 1966-tól a Magyar Állami Operaház magánénekese. Főbb szerepeit Monteverdi (Poppea megkoronázása - Néró; Odüsszeusz hazatérése - Odüsszeusz), Händel (Rodelinda - Grimwald), Mozart (Idomeneo; Don Giovanni - Don Ottavio; A varázsfuvola - Tamino), Donizetti (Lammermoori Lucia - Edgar), Verdi (Traviata - Alfréd; Don Carlos; Az álarcosbál - Richard), Gounod (Faust), Csajkovszkij (Anyegin - Lenszkij), Offenbach (Hoffmann meséi - Hoffmann), Puccini (Bohémélet - Rodolphe; Pillangókisasszony - Pinkerton; Turandot - Altoum császár) operáiban énekelte. Elismert oratóriuménekes, számos hanglemeze jelent meg, többek közt Haydn, Mozart, Beethoven, Liszt műveibõl. Liszt-díjas, Érdemes Művész.
Emlékezem.
Szombati ebéd előtt érkezem hozzá. Vidáman fogad. Olyan a mosolya, mint 47 évvel ezelőtt, amikor először találkoztunk Szolnokon, unokanővérem esküvőjén. Állt a templom kórusán fenn, ahol legközelebb volt az Istenhez és valami misét énekelt. Nekem ennyi maradt a Zagyva-parti eseményből. Sokszor láttam maszkban, távolságtisztelőn a nézőtérről, de annak is van már legalább 30 éve. Pár éve lelkesen írt a nagybátyám, Széki Sándor és Házy Erzsi tiszteletére rendezett Operaházi rendezvényemre megjelent könyvbe: ÉLETÜNK EGY RÉSZE OLYAN VOLT, MINT RODOLF ÉS MARCELL KETTŐSE címmel. Ezzel az írással szeretnék emlékezni a szép hangú hős baritonra, Széki Sándorra, a birkózó – operaénekesre, s gördültek elő válogatott szavai.
- Amikor 1967-ben megnősültem és elköltöztem közös albérletünkből, valami kettészakadt abban a nagy barátságban. Sanyi élete is új fordulatot vett, ő is megnősült és Szentendrére költözött. Jobbára már csak a próbákon, előadásokon találkoztunk. Az ő emlékét mindörökké, nagy szeretettel őrzöm. Lenszkyj-jel mondva: Hová tűnt el a tavasz napja, ki mondja meg, hogy merre szállt. Sorsunkat sűrű fátyol rejti, nem láthat azon által senki. De bármit hoz majd énnekem, oly mindegy. Elér végzetem.
- Tegyél fel valamit, kérlek, amit te is kedvelsz a saját felvételeid közül.
- A Faustra gondoltam. Ezzel kezdtem Debrecenben 1962. október 20-án. Amit most hallasz, későbbi felvétel, Jules Barbier; Michel Carré; Sass Szilvia; Kalmár Magda; Miller Lajos; Kováts Kolos társaságában éneklem a címszerepet.
- Micsoda szereposztás! Honnan az ének szeretete?
- Győrben születtem, ott kezdtem éneket tanulni, majd 1957-ben Budapestre kerültem a konzervatóriumba és 1959-ben a Zeneakadémiára. Már ötévesen énekeltem a győri templomban a harmónium mellett állva.
- Vagongyári munkás lettél.
- Első munkahelyemen, a Győri Vagongyárban tagja lettem a kórusnak. Így kezdtem meg énektanulmányaimat a győri zeneiskolában, ahol Walter Margit növendéke lettem, a szolfézstanárom pedig Szabó Miklós.
- A neves tenorista?
- Igen. Az ő kórusában is énekeltem, többek között Schütz Máté-passióját. Ez a mű mentett meg a katonaságtól, ugyanis aznap kellett volna bevonulnom, amikor ennek az oratóriumnak volt a rádiófelvétele. Fontos szerepeket énekeltem benne – Júdást meg Pilátust –, ezért Szabó Miklós elintézte, hogy ne kelljen bevonulnom. Érdekes, hogy aznap adta le a rádió Schütz Máté-passióját, amikor a felvételiztem a Bartók Szakiskolába. A főnököm imádta a zenét, s mindig énekeltetett engem. Rajzolgattunk, s közben énekelgettünk. 1957-től 1959-ig folytattam tanulmányaimat a konziban, ahol Feleki Rezső növendéke voltam. Tanárom volt később a világhírű énekes,Tito Schipa is.Vendégprofesszorként egy évig tanított a Zeneakadémián. Előéneklés alapján kiválasztott öt növendéket, akikkel aztán egy éven át foglalkozott, s én lettem az egyik szerencsés. A belcanto éneklés alapjait sajátíthattam el tőle. Az olasz repertoár irányába terelgetett. Nagyon hasznos és gyümölcsöző volt az az egy év, amit vele tölthettem, a későbbi olasz szerepeimben hasznosíthattam a tőle tanultakat. Keresek egy ehhez illő felvételt.
A szekrényen elhelyezett, legalább félszáz, hangfelvételt rögzítő kazettához lép. Elhalad mellettük, s kinyit egy újabb ajtót. CD lemezek sokaságában kutat.
- Mesélj kicsit még arról, hogy miért nem fejezted be a főiskolát?
- Harmadik éve tanultam már ott, amikor felkérést kaptam a Debreceni Csokonai Színháztól, hogy lemehetnék oda tenoristának. S akkor azt mondta tanárom, Rösler Bandi bácsi: „Fiam, megmondom őszintén, neked színpad kell mielőbb, s nem végigjárni még két évet meg az opera szakot!”. Így elmentem Rubányi Vilmoshoz, a Debreceni Csokonai Színház zeneigazgatójához meghallgatásra. A Faust-áriát kellett elénekelnem, megfeleltem, s így 1962. augusztus 1-jétől a Debreceni Csokonai Színház tagja lettem. Megkaptam Gounod Faustjának címszerepét. 1962. október 20-án volt a premier.
- Valamiért nagyon emlékezetes ez neked, hiszen napra pontosan őrzöd a bemutató időpontját.
- Mi ebben a meglepő? Hiszen életem első főszerepét énekelhettem. Remek operatársulata volt a debreceni színháznak, nagyszerű énekesekkel dolgozhattam együtt – többek között Marsay Magdával, Varga Magdával, Tréfás Györggyel, Tóth Józseffel, Gazsó Jánossal. Sorra kaptam az új szerepeket: Hoffmannt, az Anyegin Lenszkijét, a Traviata Alfrédját, a Bohémélet Rodolphe-ját, A sevillai borbély Almaviváját.
- 1966-tól pedig ismét Budapest következett.
- Az Operaház szerződtetett. De Debrecent sosem feledem. Pezsgő színházi élet folyt ott Tarr Ferenc igazgató és Lengyel György a főrendező vezetése alatt Tóth Judittal, Cs. Németh Lajossal, Haumann Péterrel, Kézdy Györggyel, Sinkó Lászlóval. A színház klubjában nagy társasági élet zajlott. Gyakran „tájoltunk”, többek közt Miskolcra, Nyíregyházára, Szolnokra, Nagyatádra, s a Don Pasqualétól a Hoffmannig, mindent bemutattunk. Olyan is előfordult, hogy egy tájelőadás után, visszafelé lerobbant a busz, s mire hazaértünk, hajnal lett. Pár óra alvás után pedig délelőtt 10 órakor a Sevillai borbélyból zenekari, kosztümös főpróba volt! - -
- De bírtátok, mert Debrecenben nem tud elfáradni az ember. Én is ott kezdtem…
- Fiatalon sokat bír az ember! Rengeteget tanultam Debrecenben, ott szereztem színpadi rutint, és a repertoárom is sok új szereppel gazdagodott. Gyönyörű időszak volt, de gyorsan elröpült az a négy év!
Míg elmerül emlékeiben, képeket mutat, s tovább matat a lemezek között. Mikor Debrecenről beszél, mosoly önti el az arcát.
- Miért változtattad meg a nevedet?
- Mielőtt Debrecenbe szerződtem, a színház vezetői azt javasolták, változtassam meg a vezetéknevemet, mert a német „Kummer” szó jelentése: bánat, gond. Válasszak helyette valami magyar nevet! Gondolkodtam K betűs neveken, aztán Korond mellett döntöttem, s így lettem Korondi….Na, megvan. Ezt a DVD-t akarom megmutatni. A lányommal, Annával éneklem egy bécsi matinén Erkel műveiből a tenor szerepeket.
- Ezek szerint csupa zenész él ebben a családban!
– Feleségem az Operett Színházban volt első hegedűs, Anna lányom énekes lett, dal–oratórium szakon végzett Bécsben. A Komische Opernél kezdte a pályát, sok Mozart- és egyéb szerepeket énekelt, dal- és oratóriumestjeivel fellép sokfelé a világban. Jelenleg Berlinben él, tanársegéd a berlini főiskolán, és Weimarban is tanít éneket hetente két alkalommal. Van egy 13 éves fia, Gábor, a férje pedig kürtös a Komische Opernél. Teréz lányom Glasgow-ban elsőhegedűs az ottani operaházban, neki három fia van: Vince, Fülöp és Lőrincke.
- Tehát az unokák is átitatódtak a zenével…
- Igen, a legidősebb unoka, Gábor nagyon szépen kürtöl, a kicsiknek pedig jó zenei érzékük van.
- Nagy beugróként tartanak számon a szakmában.
- Ennek köszönhetem, hogy az Operaház igazgatása is felfigyelt rám. Egy alkalommal a Vérnász Hold szerepébe be kellett ugranom vendégként, mert Réti József megbetegedett. Szerencsére tudtam a szólamot. A Hold nem hosszú szerep, inkább magas, de megoldottam.
– Úgy tudom, a Don Carlos 1969-es premierjébe be kellett ugranod.
- Érdekes módon zajlott le ez a premier. Simándy Józseffel voltam lekettőzve. Én voltam a második szereposztásban és csak négy nap múlva mutatkoztam volna be a címszerepben. A premier napján azonban Simándy megbetegedett, és nekem kellett énekelnem este. Erről a premierről rádiófelvétel is készült. Igen, elég sokszor kellett beugranom. Akkoriban kijött a művészért egy színházi autó. Tudtam, hogy ha közeledik a „fekete” autó, akkor baj van, valamelyik kolléga lebetegedett, s nekem kell este énekelnem.
– Az Operaház fénykorában voltál a legnagyobbak között a 60-as, 70-es években. Milyen volt a társulati élet akkor?
– A legnagyobb magyar művészekkel énekelhettem együtt, ami nem csak fantasztikus élmény és életérzés volt, de nagy tanulmány is. Mindig egymásra figyelve énekeltünk jó hangulatban, összetartott a társulat, egymásért drukkolva.
– Számos külföldi vendégművésszel énekelhettél együtt.
– Renata Scottóval Bohéméletet és Álarcosbált énekeltem, Montserrat Caballéval Bohéméletet, Raina Kabaivanszkával Pillangót, Anna Moffóval és Gabriella Tuccival Traviatát, Jeannette Pilou-val Faustot. Windgassennel a Tannhäuserben volt szerencsém fellépni, Edda Moserrel a Varázsfuvolában, Karl Ridderbuschsal a Don Carlosban, Nicolae Herleával pedig a Sevillaiban és a Don Carlosban. Nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy ilyen világklasszisokkal énekelhettem egy színpadon.
– Gyönyörű, gazdag pályát mondhatsz a magadénak.
- A hangfajomon belül mindent elénekeltem, amit szerettem volna. Több műfajban is kipróbálhattam magam, csodás kollégákkal, karmesterekkel dolgozhattam együtt, külföldre is szép helyekre eljuthattam.
– Például Kodály Psalmus Hungaricusával.
– Valóban sok helyütt énekelhettem – Rotterdamban, Párizsban, Milánóban, Moszkvában, Kijevben, Wroclawban –, gyönyörű emlékek kötnek ehhez a műhöz. Milánóban a Rádió Zenekarral adtam elő, az olasz kórus szintén szép magyar kiejtéssel énekelt. Emlékezetes koncert volt Wroclawban, ahol egy hatalmas templomban, fenn a szószéken énekelhettem a Psalmus-szólót. Itthon Ferencsik Jánostól Gulyás Györgyön keresztül Lukács Miklóssal és még sok karmesterrel énekelhettem. Az Operán kívül több éven át a gyulai fesztiválokon, ahol a műsor első részében a Várban adtuk elő a Székely fonót – különlegesség, hogy Kodály felesége, Péczeli Sarolta énekelte a Leányt –, a második részben pedig a Tószínpadon énekeltem a Psalmus Zsoltárosát, szcenírozott előadásban, Sík Ferenc rendezésében.
- Mikoron Dávid nagy búsultában.
- Psalmus 263. ének, 8. sor. Te azért, lelkem, gondolatodat, Istenbe vessed bizodalmadat; Rólad elvészi minden terhedet és meghallgatja te könyörgésedet.
- Látom, II. János Pál pápa könyve a könyvespolc aranymetszési pontjában van.
- Krisztus 7 szavával, melyet énekeltem. Ezt megkeresem neked. Meg Lisztet is meg akarom mutatni, a Missa Solennis-t, meg Shumann: Requiem-jét. Azt tudod, hogy Nagy Imre újratemetésén Mozart Requiem-jében én énekeltem a tenort?
Mindent meg akar mutatni, mert bennük él. Mert benne él minden, mi volt, ami nincs és soha vissza nem hozható. Egy élő zenetörténelem jár-kel előttem és befoghatatlan emberi ésszel, hogy ezek a művészek, akik elvitték hátukon az Operaházat, ma már nem jelentenek semmit a mai társulati szellemnek és az opera vezetésének. Elmaradtak a gesztusok, a régi társulati tagok elismerésére szervezett estek.
- Mely szerepek nőttek a szívedhez leginkább?
– A Faust, a Bohémélet Rodolphe-ja, a Traviata Alfrédja, A varázsfuvola Taminója. Nagyon kedves számomra az Anyegin Lenszkij szerepe, amit Mátyás Máriával, Házy Erzsébettel, Melis Györggyel, Bende Zsolttal énekelhettem együtt gyönyörű emlékű előadásokon. Az Idomeneót is nagyon szerettem, sajnos mindössze 17 előadást ért meg, aztán levették a műsorról, mert bezárt az Opera 1980-ban, az Erkel színpada meg nem bírta a díszletet. Szó volt róla, hogy a felújítás után újra műsorra tűzik a darabot, de aztán nem került sor rá.
– Gyakran vállalkoztál az operafeladatok mellett oratóriuméneklésre, az egyik legfoglalkoztatottabb koncerténekesek közé tartoztál.
– Ennek előzménye, hogy a dalokat nagyon szerettem főiskolás koromban is, és abban az időszakban a rádióban 30 perces élő adásban énekelhettem Schubert-, Brahms-, Grieg-dalokat. S a dalokon keresztül eljutottam az oratóriumig, ami szintén színpadi játék nélküli megszólalás, és bizony a daléneklésnek a finomsága segít az oratórium megszólaltatásában, az oratórium pedig segít az operai kamaramuzsikálásban. Pesten kezdetben a Mátyás-templomban énekeltem Szekeres Ferenc kórusában vasárnaponként, aztán évtizedeken keresztül rendszeres vendége voltam a Mátyás-templomi koncerteknek. Közben a Filharmóniától is felkértek egyre gyakrabban, s így egyre több oratóriumot megtanultam. Nagyon sok oratóriumot – szebbnél szebb Händel-, Haydn-, Mozart-oratóriumokat és miséket – volt módom előadni, többek közt Ferencsik János, Kórodi András, Erdélyi Miklós, Lukács Ervin vezényletével. Sok lemezfelvétel is készült a közreműködésemmel, pl. a Mozart Requiem, Liszt Esztergomi mise és Faust-szimfónia, Schumann Requiem, Beethoven IX. szimfónia, Haydn Salve regina, A megváltó hét szava a keresztfán, és még sorolhatnám.
– Szívesen kirándultál más műfajba, az operettől kezdve a musicalig.
- A My fair lady 1964-es lemezfelvételén Freddyt énekeltem Lehoczky Zsuzsa és Básti Lajos partnereként. Utána West Side Story-részleteket vehettem fel Házy Erzsébettel, Gyulai Gaál Ferenc irányításával. Aztán jöttek operettek – a Pompadour volt a legelső rádiófelvételem–, a Csárdáskirálynő, a Denevér, a Mágnás Miska. Később sok operett részletet énekeltem Lehártól, Kálmántól, Huszkától, Szirmai Alberttől, és több Fényes Szabolcs-, Gyöngy Pál-dalt. Az operett éneklés is komoly feladat, olyan koncentráltan kell jelen lenni, mint egy operaária előadásakor.
- Hogyan énekled Alfréd szerepében, a Traviátában: Őtőle távol nincs semmire se kedvem?
- Rabszolgája lettem, ki őt megláttam. Nem merengek többé a múltnak árnyán. Azt súgta nekem: senkivel, csak véled élhetek.
- Ez a színház is? Átérezted így is? Vagy csak szerep, semmi más?
- Azt mondta nekem, senkivel, egyedül véled élhetek. Boldogabb nálam nem lehet sem égen, sem itt a földön. Mily vak voltam, mily dőre. Csillapulj gyönge szívem, talán nincs veszve minden.
- Nincs veszve minden? Lemosható az amnézia, a feledés szégyene?
- Nem az én szégyenem ez.
Kávéval kínál. Mikor arról beszélünk, hogy fotót fogok készíteni róla, szabadkozik, hogy nem eléggé elegáns, de aztán beletúr a hajába és kattogtatom benn, majd az erkélyen is a gépemet. Beletúrunk a dalszövegekbe is, melyek kimagasló alkotások, s milyen nagy baj, hogy a szövegek, versek íróiról szinte szó sem esik.
- Az utca, ahol élsz. Annyi pompás utcát nem láttál sehol.
- Az az út, az a kert, az a ház… mégis drágakő, mert arra jársz-
- Sokfelé jártál, megérkeztél. Megérkeztél-e egyáltalán? A polcon száz utazási könyv.
- Az csak álmodás volt. De feleségemmel ezen az úton, ebben a házban maradtunk. Unokák, gyerekek társaságában. Operett világból szólt a vers, amit idéztél. De ez nem operett-élet már. A valóság. Szép és mégis: elmúlással teljes. Ez nem álmodás, nem látomás. Valóság. Ó, mert erre járnak, kik néha meglátogatnak.
Házy Erzsiről beszélgetünk. Átnyújtom neki a Sándor és Erzsébet című színművemet.
- Kálmán Imre operettjében, a Csárdás királynőben…Emlékszel még?
- Házy Erzsébettel, Zentai Annával, Rátonyi Róberttel, Honthy Hannával, Csákányi Lászlóval Feleki Kamillal…
- A jó kedvem szikrát szór… emlékszel még?
- Eszembe jut a múltunk. Ami olyan régen elmúlt, nem jöhet többé már. Emlékszem még.
- Szép volt, de szép.
- Okosabb, hogy így van már.
- A bűnöd az, hogy szeretted…
- Bűnöm az, hogy szerettem.
- Hová tűnt el a tavasz napja, ki mondja meg, merre szállt?
- Ez már Csajkovszkij: Anyegin. Lenszkij szavai ezek. Sorsunkat sűrű fátyol rejti…
- Nem láthat át rajta senki?
- De bármit hoz majd énnekem énekem mindegy, elér végzetem. De áldom a napot, ha kél, ha nyugszik.
- Ágai Karolával énekelted: Érted halni boldogság lett volna. Kárhozatba hullanék, ha érted lemondanék. Nem mondtál le semmiről, nem hulltál kárhozatba. A szakma, a színpad mindenért kárpótolt. És most?
- A gyerekeim, unokáim kárpótolnak. Mindez nem álom.
- Rózsák közt járunk csendesen, virágos selymes réteken... Tele vagy virággal itt az erkélyen.
- Végtelennek érzem így az életet. Virágok, s világok között.
- Meg ne tudja senki már, hogy az a nagy lángolás halálos volt - éneklitek Ágai Karolával. Halálos láng volt, megperzselt a színpad?
- Nem enged, megfogott mindörökre.
- Táncolva szállj és muzsikálj…
- Zefir kettőse Ágai Karolával... Suhanva szállj és muzsikálj!
- Hajnalcsillagod felváltották a napsugarak. Unokák és gyerekek.
- Minden elfelejthet, csak ők nem. Ők nem. Néha beteszem nekik a felvételeimet. Nem igazán nagy eredménnyel, de legutóbb a legkisebb megdermedve hallgatta. Most ezt a videofelvételt le is játszom nekik. Lássák, mi-ki volt nagyapjuk. Bécsben egy matinén készült, lányommal énekelünk.
Szemem sarkából figyelem Mutatja, nézzük, mozdulatlanul ül. Büszke a lányára, aki Melindát énekel. Ő maga pedig Dózsa esküjét, s előmondja a szöveget: Én, a szegény pór esküszöm…Övé leszek, ha sírom mélye zár. Vagy hallgasd ezt, ezt már ketten énekeljük a Hunyadiból: Áldjon meg az Isten, hős bajnokom… És már itt van Melinda újra: ölj meg engem Bánk…
- Ugye, szépen csinálja a lányom?
A földszinten gyerekzsivaj támad, megjöttek az unokák. Be kell fejeznünk. Felvidul újra, kiszakad, mert képes kiszakadni a nyomasztó, de gyönyörű emlékekből.
- Megjöttek, mindjárt belakják a szobákat, megtelik élettel a nyugdíjas életünk. Sajnálom, hogy sem A megváltó hét szavát, sem Liszt: Missa Solennis-ét, sem Shumann: Requiem-jét, de még az örömódát sem tudtam feltenni neked. Abban úgy hiszem, jól állnak nekem azok a szerepek. Ha nincs meg neked, állítólag megvehető még néhány zeneboltban.
Elbúcsúzom. Végtelen nagy terhet érzek a szívemben. Csak remélni merem, hogy lányom, aki elkísért, levesz valamit ebből a teherből, hogy könnyebb legyen nekik is. Nekik, akik hátukon elvitték valamikor az Operaházat. S ma már kelléknek sem kellenek.
Szíki Károly
Nincsenek megjegyzések