Tölgyesi Ágnes: Isten éltesse, Dolinszky Úr!

„…és miként hirdeti a Biblia: megméretik az embernek fia s ki mint vetett, azonképpen arat. Mert elfut a víz és csak a kő marad, de...

„…és miként hirdeti a Biblia:

megméretik az embernek fia

s ki mint vetett, azonképpen arat.

Mert elfut a víz és csak a kő marad,

de a kő marad.”

(Wass Albert)

Dolinszky János

Vannak olyan nevek, amelyek ismerősen csengenek az ember fülében, bár, jóllehet, sosem találkoztak tulajdonosukkal személyesen. Ilyen név nekem Dolinszky János, akivel eddig még nem futott össze életünk útja, de tartalmas, gazdag életéről már sokat hallottam, olvastam. Aztán úgy hozta a sors, hogy egy társszerzőként írt könyvem kapcsán „láthatatlan” kapcsolatba kerültünk. Úgy éreztem, mindez elég ok (sőt, magamra nézve kötelesség), hogy életét – amennyire tőlem telik – felidézzem, összefoglaljam magamban. S ha már megteszem, hát megosztom az Amerikai Magyar Hírlap olvasóival, mert úgy gondolom, mindenki számára példa értékű lehet.

Elsőként a budapesti II. kerületi Érseki Katolikus Főgimnázium és Rákóczi Kollégium Fiúnevelő Intézetének emlékkönyvéből idézek:
„A júniusi érettségi vizsgálatokra 54 tanuló jelentkezett. Mindnyájan az intézet nyilvános tanulói voltak. … A szóbeli vizsgálatokat dr. Kocsis Lénárd tanügyi főtanácsos, főiskolai igazgató elnöklete alatt és Sziklay Aladár igazgató, tanulmányi felügyelő, mint kormányképviselő jelenlétében június 8-15. napjain tartottuk meg. A vizsgálatra bocsátott 54 jelölt közül jelesen érett: 4, névszerint: Benkő Gábor, Dolinszky János, Major Béla és Ormai László.”

Az 54 érettségiző közül a négy jelesen vizsgázott között lenni önmagában is tiszteletre méltó eredmény, de különösen az, ha ismerjük e gimnázium történetét. Papi gimnáziumként tanulmányi munkáját a premontrei atyák felügyelték, ez adta meg a gimnázium elit rangját, tekintélyét. Nem csak az oktatás, de a nevelés is szigorú keretek között folyt, szakmailag jól felkészült, kitűnő tanárokkal. A latin nyelvet Platón dialógusainak fordítója, Papp János tanította, az angol nyelvet a mindenki által ismert angol szótárak szerzője: Országh László, ének-zenét oktató tanára pedig egy Kodály-tanítvány, Pongrácz Zoltán volt.

A gimnázium önképzőköre és cserkészcsapata 1942 tavaszán szerveződött, melynek elnöke, Kunszt György legközvetlenebb munka- és osztálytársával, Dolinszky Jánossal vezette a mozgalmat. Megemlítendő itt a Kolozsváry Béla által vezetett budapesti Református Gimnázium cserkészcsapata is, ahonnan az akkor meginduló „ifiképző” vezetői kerültek ki, közülük is a legkiválóbb, Csipkés (Clement) György, „református cserkész”. Az Ő zöld színű kiképzési füzetei az alábbi témákat taglalták: földkérdés, demokrácia, kivándorlás, vallási szekták, nemzetiségi kérdés, a munkásság felemelkedése, új magyar irodalom és művészet. Akik fogékonyak voltak ezekre a témákra, azok csatlakozhattak az akkor már építészmérnök hallgató Dolinszky János vezette világnézeti szakasz munkájához. Ezek a kezdeményezések persze már Csipkés idején konfliktusba kerültek a katonai vezetéssel, ezt a konfliktust örökölte meg Kunszt György és Dolinszky János. Ennek alternatív megoldásaként alakították meg 1942 őszén a Csipkés Közösséget (CSK), melynek 1943 nyarától Dolinszky János lett a vezetője. A CSK 1944 márciusában beszüntette tevékenységét, Dolinszky János legbensőbb embereivel sejt-rendszert épített ki, felvette a kapcsolatot a Békepárttal és a Szabad Élet Diákmozgalommal. (Körtvélyes Géza: Bekötő út – Emlékek a 40-es évtizedek első feléből)

Ezeket a történelmi tényeket erősíti meg a Századok – A Magyar Történelmi Társulatfolyóirata 2020. 154. évfolyam 2. számában olvasható Bartha Ákos: A KISEGÍTŐ HONVÉD KARHATALOM ÉS AZ ELLENÁLLÁS BUDAPESTEN, 1944-1945 című írása (részlet):
„A szakirodalomban – a tagok visszaemlékezései alapján – Táncsics Mihály zászlóalj néven szereplő alakulat valódi neve Pázmány Péter Tudomány Egyetem Honvéd Kisegítő Karhatalmi Zászlóalj volt. A tudományegyetemi nemzetőr alakulatokból 1944 novemberének második felében megalakuló, utóbb 400 fősre duzzadó, s négy századból álló egység ellenálló magja a Magyar Diákok Szabadságfrontjához tartozott és mind származást, mind ideológiai meggyőződést tekintve tarka képet mutatott. A Györffy Kollégium és az Eötvös Collegium mellett nagy hatást gyakorolt rájuk Csipkés György tragikus sorsú cserkészvezető, s általa a Honvédcserkész Örsvezetők Kiképző Karának (HÖKK) szellemisége. Ez németellenes, népi eszmeiségben öltött testet, mely nem volt jobb felé „teljesen lezárva”. 1943 első felében már működött a Teleki Pál Munkaközösséggel, illetve egyházi egyesületekkel (SoliDeoGloria, KALOT stb.) is együttműködő „Csipkés közösség”. Vezetőjük, Dolinszky János – aki 1944 végén Sopronkőhidán raboskodott – fedőszervre lelt a „turáni vadászoknál”, akik örültek a „dinamikus fiataloknak”, s egészen a német megszállásig helyiséget és sokszorosítót biztosítottak számukra.”

Visszatérve a történelmi kronológiához: A Gestapo 1944. december 5-én – Adorján Manassé feljelentése nyomán – Dolinszky Jánost letartóztatta és több társával (Kaposi Zsigmond, Bazsali Ferenc, Jaskovits Ferenc) a Gyorskocsi utcai fegyházba vitte. Néhány nappal később Sopronkőhidára szállították és ott tartották fogva 1945 januárjáig abban a büntetés-végrehajtási intézetben, „melynek felépítéséről 1884-ben rendelkeztek. 1928-ban az intézet egyik elkülönített részét szigorított dologházzá jelölték ki. 1944-ben a nyilasok részlegesen kiürítették, hogy ott politikai foglyokat helyezzenek el. 1944 decemberében – Dolinszky János ott tartózkodása idején – az intézettel szemközti iskolaépületben végezték ki Bajcsy-Zsilinszky Endrét, Pataki Istvánt és Pesti Barnabást. 1945. március 29-én az épületet kiürítették. A szovjet csapatok hadifogolytábort létesítettek a területén, amely a szövetséges hatalmak Bádeni hadbíróságának börtöneként funkcionált.” (Wikipédia)

Az eddigiek ismeretében talán nem meglepő fordulat, hogy Dolinszky János az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeinek is aktív közreműködője volt. Erről tanúskodnak megrázóan őszinte és hiteles naplóvázlatai, melyekben napról napra dokumentálta a vészjósló, mégis eufórikus hangulatú eseményeket, a pesti srácok és a szabadság reményével felvértezett civil és hivatásos felkelők önfeláldozó tetteit, miközben maga is köztük harcolt. A végső ütközetet a Schmidt-kastélyban (ma Kiscelli-kastély) folytatta a Pércsi Lajos őrnagy által megszervezett védekezésben. Részlet a Városunk c. helytörténeti lap 2006-os jubileumi mellékletében megjelent, Karacs Zsigmond: Szabadságharcosok Óbudán – A Schmidt-kastély ellenállói című írásából: „7-én éjjel már kilátástalan volt a további harc. Csíki alhadnagy felhívást intézett az ott tartózkodókhoz a helyszín elhagyására, többedmagával ő is eltávozott. … A megtorlás azonban elkezdődött… Az első és a másodfokú ítéletben, ez utóbbi 1958. május 8-án kelt, halálra ítélték, majd két nap múlva, május tizedike reggelén végezték ki őket: Pércsi Lajos őrnagyot, Csíki Lajos és Erdősi Ferenc hadnagyot. Testüket megbecstelenítő módon arccal lefelé, hátukon dróttal összekötözött kézzel, kartonpapírba tekerve hantolták el a Rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában, jeltelen sírban, melyet rendőrlovakkal tapostattak simára. Hozzátartozóik csak Nagy Imre újratemetése alkalmával szereztek tudomást szeretteik nyughelyéről.”

Ebből a pokolból menekülve Dolinszky János 1957-ben teherautón Bécsbe ment, majd hajón New Yorkba, végül Los Angelesbe utazott, ahol édesapja testvére élt, és ahol azonnal az ott emigrációban élők meghatározó szellemi vezetője lett. Az 1956-os forradalom és szabadságharc első évfordulójára – 1957. október 23-án – a Magyar Szabadságharcos Szövetség Los Angeles-i csoportja által az Exposition Parkban szervezett ünnepség vezérszónokaként – többek között – az alábbiakat mondta: „A szabad országokban nyíltan, a kommunista országokban be nem vallottan, de az emberiség döntő többsége tisztán látja a szabadságért küzdő magyar nép igazságát. A nyugati lapok a 20. század csodájának nevezték a magyar forradalmat, … modern hősöknek a szabadságharc katonáit. … A magyar nép néhány nap alatt többet tett az emberiségért, mint amire a nagy nemzetek évtizedek alatt képesek lennének… Még így, eltiporva is az évszázad nagy történelmi eseményének tartják forradalmunkat és olyan áldozatnak, amelyet a magyarság az egész emberiség jövőjéért hozott.” Ünnepi beszédét az Amerikai Magyar Hírlap és a Californiai Magyarság is leközölte.

Amíg Magyarországon az ’56-os események után kihűlni látszott a „forradalmi láng”, a világban szétszóródott és új otthonra talált magyar emigránsok nem felejtettek és minden lehetséges eszközzel küzdöttek az elnyomó hatalom ellen. Világszerte hozták létre a Magyar Szabadságharcos Szövetségeket, így az Amerikai Egyesült Államokban is, ahol a magyar emigránsok 90 százaléka élt. Los Angelesi csoportjuk 1964-ben csatlakozott az 1958-ban létrehozott Magyar Szabadságharcos Világszövetséghez, melynek akkori elnöke Dálnoki Veress Lajos volt. Amerikai szervezetének tisztújító közgyűléséről a Magyar Élet 1975. október 11-ei száma így számolt be: „Maga a kongresszus dr. Pogány András és Dolinszky János kongresszusi elnökök elnöklete mellett péntek reggel kezdődött és egész napot vett igénybe. … Ebédszünet után került sor az új tisztikar megválasztására. A titkos választás eredményeképpen Mogyoróssy László (Chicago), a chicagoi helyi szervezet elnöke és a Loyola University államtudományi karának diplomása lett az új országos elnök. A Szövetség új társelnökei: Gereben István (Washington D.C.), a washingtoni iroda vezetője, Győrik Ilona Mária (Washington), Szörényi Éva és Dolinszky János (Los Angeles). Országos főtitkár Czene Ferenc (Los Angeles) lett, az amerikai szövetség volt társelnöke.”

Aztán 1977-ben újra újságcikk jelenik meg – ezúttal az Új Világ 1977. október 28-ai számának 8. oldalán „Szabadságharcos ünnepségek” címmel: „Az 1956-os októberi magyar szabadságharc 21. évfordulóját ünnepelte méltósággal, ünnepélyes keretek között Los Angeles magyarsága. A Szabadságharcos Világszövetség LA-i Szervezete szombaton, október 22-én tartotta nagyszabású ünnepélyét a Mac Arthur Parkban lévő Emlékmű előtt. Szép számú közönség vett részt a felemelő ünnepélyen, melynek igen illusztris amerikai vendégei is voltak. Samay Attila nyitotta meg a – nagyon helyesen! – 90 százalékában angol nyelven lezajló programot, majd Bory Sándor érces hangján szállt az amerikai és a magyar himnusz, melybe a közönség is bekapcsolódott. Magyar cserkész mondta el az amerikai hűségfogadalmat, majd Dolinszky János néhány szóval köszöntötte a megjelenteket. Dr. Klejnot, a Rabnemzetek elnöke szólította a zászlóvivőket, akik egymás után vonultak fel az orosz megszállás alatt élő népek nemzeti zászlóival. Ezután a látványos felvonulás után a Kubai írószövetség elnöknője mondott beszédet. Ft. Horváth Benedek mutatta be és köszöntötte John Ward püspök urat, aki felemelően szép beszéddel emlékezett és tisztelgett Mindszenty József hercegprímás emléke előtt. A Mindszenty Emlékmű felavatása következett ezután, melyet Los Angeles városa nevében John Ferraro, a City Council elnöke vett át, néhány szép szó kíséretében. Ezután az ünnepség egyik legkiemelkedőbb mozzanata következett. Robert K. Dornan U.S. conressman hatalmas sikerű beszédében tett ismét hitet az oszthatatlan szabadságelve mellett, tisztelettel adózva a magyar szabadságharc hőseinek és Mindszenty bíboros megalkuvás nélküli meggyőződésének. Tóth István, a neves szobrászművész egyik csodás szobrának kicsinyített mását adta át a conressman-nek. Ezután a magyar emlékezés következett: Szörényi Éva, a nemrégiben választott országos elnök, a Nemzeti Színház kiváló v. művésznője égszínkék brokát, fehér vert csipkés díszmagyarban lépett a mikrofon elé és megrázó erővel tolmácsolta Kannás Alajos versét a Szabadságharcról. Tom Bradley polgármester és a City Council képviseletében K. Wallace Longshore nyújtotta át a város proklamációját, melyet Dolinszky János vett át a Szövetség nevében…. A szépen, okosan és gondosan megrendezett ünnepség valóban méltó volt ezúttal is a Szabadságharc dicső emlékéhez.”

Dolinszky János, a magyar emigrációért tett áldozatos kiállása mellett „civilben” építészmérnökként irodát nyitott Los Angelesben, erről egy újsághirdetés is olvasható a Californiai Magyarság 1976. április 4-ei számának 4. oldalán: „DOLINSZKY JÁNOS építészmérnök új irodát nyitott JOHN DOLINSKY AIA and ASSC. címen az RCA Building 8-ik emeletén 6363 Sunset Blvd-on Los Angelesben. T: (213) 465-4643 es 466-7179. Az iroda működése kiterjed Californián kívül Arizona, Texas, Illinois, New Jersey es Puerto Rico államokra is.”

Hogy munkáját nem csak az említett helyeken, de világszerte elismerték és nagyra értékelték, arról egy újabb újságcikk is tanúskodik: „DOLINSZKY JÁNOS építészmérnök a napokban Kínába, Hong Kongba és Pekingbe utazik üzleti ügyben, három hétre, ahol tervező irodája egy hatalmas 1050 szobás luxus szálloda építésére kötött szerződést. Ezzel kapcsolatban említjük meg, hogy a Torontóban megjelenő Krónika c. folyóiratban Vass Ferenc O.C. tollából folytatásos útleírást közölnek, „Magyarok Kínában,” címmel. Az író kritizálja a kínai szállodákat. „A széles előtérből kiemelkedő épülettömb nem annyira nagyságával, hanem inkább komor külsejével lepett meg bennünket, amit a falak kékes-szürke színe csak fokozott..." – „utazásunk későbbi szakaszaiban más városok látogatásakor is hasonló „új" szállodaépületekkel találkoztunk, megtudtuk, hogy ezek a szürke, inkább rideg mauzóleumokra emlékeztető épületek az úgynevezett „Sztálin korszak" emlékei. Egyetlen vonást sem mentettek át a hagyományos kínai építészeti stílusból." Az a szálloda, amit a magyar Dolinszky János fog tervezni, egész-biztos, méltóképpen fogja reprezentálni úgy az európai ízlést, mint a tradicionális kínai kultúrát.” (Californiai Magyarság 1980. november 14. 4. oldal.)

Dolinszky János közéleti tevékenysége kiterjedt a kulturális életre is. A kaliforniai magyar emigráció összetartását, szellemi táplálékát jelentő Széchényi Teák elindítója Bányász Ferenc volt, akinek életét Dolinszky János így foglalta össze halála alkalmából írt megemlékezésében: „Ott volt a Sztálin szobornál és amikor az ávósok tüzet nyitottak. Bányász Ferenc az elsők közt sietett a Lámpagyárba kézi fegyverekért. Ott volt a fegyveres felkelés kitörésénél. Később nehéz fegyverzetet szerzett egy laktanyából és a fiatalokat megtanította a kezelésükre. Lakásán alakult meg a VIII. kerületi Forradalmi Tanács. Hegymászó tudását és sziklamászó felszerelését arra használta, hogy vörös csillagokat szereljen le Pest tűzfalairól és a középületek tornyairól. Az ’56-os forradalom mozgalmas és hányattatott életének legnagyobb élménye volt, amelynek emlékéből élete végéig táplálkozott a lelke. A második szovjet támadás után menekülnie kellett. Mire menekülttáborokon keresztül Kaliforniába jutott, ott már folyt a szerveződő emigráns élet, amelyhez Ő lelkesen csatlakozott. Ő volt a menekült szabadságharcos fiatalság Feri bácsija. Tisztséget nem vállalt, csak munkát. Ahogy gyakran mondta: a magyar ügy templomszolgája vagyok. És szolgált példásan…a Széchényi Teákon, ezeken a színvonalas rendezvényeken, melyeknek Ő volt az értelmi szerzője… Ezt csinálta még 80 évesen is Bányász Ferenc, a magyar ügy templomszolgája.”

A Californiai Magyarság 1984. szept. 21-ei számának 4. oldala egy ilyen Széchenyi Teáról számol be: „A LÉLEK NEM ALSZIK KI. TOLLAS TIBOR LOS ANGELESBEN. A szétszórt magyar tüzek újra lángrakapnak, a nemzeti emigráció összetartása felfrissül, ha Tollas Tibor, a tábortüzek mellé érkezik. A régóta nélkülözött Széchenyi Teát is életre keltette Tollas Tibor városunkba látogatása. Vasárnap, (szeptember 16.) került sor a Széchenyi Teára a Szt. István Egyházközség (jól hűtött) nagytermében a Szabadságharcos Világszövetség LA csoportja rendezésében. A rendezőség és a rendezők, a nagyszámú és lelkes közreműködők tökéletes munkáját dicséri a nagysikerű „tea" (a változatos vacsora), melynek vendégei és főszereplői Tollas Tibor költő és író, a Nemzetőr főszerkesztője, valamint Dr. Tötössy Ernő nemzetközi jogász, a Szövetség alelnöke voltak. A bemutatást és konferálást Dolinszky János építészmérnök, a Világszövetség alelnöke vállalta és végezte, s azzal a termet zsúfolásig megtöltött hallgatóság értelmi- és szívbeli igényét egyaránt kielégítette. Helyi művészeink nagyszerű teljesítményt nyújtottak, élükön Szörényi Évával, a Magyar Nemzeti Színház örökös tagjával, aki (az ünnephez illően) Tollas verseket adott elő, mély hatással. A magyarság népszerű énekművésze, Czövek István énekszámai változatos csokrába belefoglalt egy Tóth Lajos karnagy által megzenésített Tollas verset is, nemkülönben párost is énekelt a nagyszerű hangú Dóra Livia művésznővel, aki külön számaival is szórakoztatta a közönséget. Neszlényi Judit zongoraművésznő nemcsak kísérte az énekszámokat, de önálló zongora-számával hatalmas tapsvihart is aratott. …”

A sajtószabadság minden demokrácia lételeme, alapvető igénye. Hogy miként vélekedtek erről az amerikai demokraták – köztük Dolinszky János –, arról a Kurír (reggeli kiadás) 1993. április 4-ei számából álljon itt egy idézet „És a sajtó legyen szabad!” címmel: „Csütörtöki számunkban megjelent Antidiplomácia című írásunk ismertette Tar Pálnak a clevelandi Amerikai Magyar Népszavában megjelent, nagy port felverő levelét, amelyben Gereben István újságíró ellen intéz támadást. A felháborodást és megdöbbenést keltő sorok kapcsán megszólaltattunk néhány, az Egyesült Államokban élő magyar származású személyt. Úgy terveztük, hogy a két érdekeltet is megpróbáljuk szóra bírni. Titokban azt reméltük, hogy ez jó alkalom a nézetkülönbségek rendezésére, tekintettel Magyarország érdekeire, a demokrácia eszméire és a sértett fél kiengesztelésére. A nagykövetség azonban továbbra is máshogy érez ebben az ügyben. Breuer Klára sajtóattasé kijelentette: „Nem kívánunk élni a hozzászólás lehetőségével e témával kapcsolatban.” Gereben István újságíró és oceanográfus (a sértett fél): „A nagykövet úr levele újabb megnyilvánulása annak a szólás- és sajtószabadság korlátozására irányuló törekvésnek, mely az utóbbi két évben leginkább jellemzi a hatalmon lévő magyar politikai köröket. Ilyen felfogással nehéz magyar érdekeket eredményesen képviselni Jefferson hazájában. Bill Clinton is kifejtette nemrég, hogy a sajtószabadság maradéktalan tiszteletben tartása a demokratikus politikai rendszerek működésének alapvető feltétele. Remélem, Tar nagykövet úr meghallja az amerikai elnök üzenetét.”. Kálmán László, a New York-i magyar rádióprogram vezetője: „...»És a sajtó legyen szabad!« Petőfiék óta kívánja, követeli a nemzet. Ezt tűzte zászlajára mindkét forradalmunk is. Rádióprogramunk ennek jegyében szólt és perlekedett, mondta az elnémítottak igazát, hívta hallgatóit az ENSZ kapujához, a Fehér Ház elé, a Capitolium lépcsőire. Ezrével vonultunk rekkenő nyárban és téli viharban évtizedeken át. Hát innen veszi az amerikai magyar sajtó magának a »bátorságot«, a »felhatalmazást«, hogy kérdezzen és szóljon. A szabadságnak nincsen alternatívája. Kár, hogy az általam nagyra becsült Tar Pál – úgy tűnik – ezt nem érti.”. Dr. Radványi Miklós, virginiai üzletember: „Őrülnék, ha a jelenlegi arrogáns stílust egy diplomatikus, az emigráció minden rétegével harmonikus együttműködésre törekvő felfogás váltaná fel. Sokat tettünk azért, hogy az óhaza végre szabad és demokratikus legyen. Bíztunk benne, hogy a rendszerváltással az emigráció megosztására irányuló politika megváltozik. Tűrhetetlennek vélem, hogy hazánkat a szabad világ vezető országában egy olyan ember képviselje, aki minősíthetetlen hangnemben von felelősségre egy tisztességes, Magyarországért aggódó és a haza ügyét mindig önzetlenül szolgáló embert.”. Dolinszky János, kaliforniai építészmérnök: „Amikor Tar Pál kinevezése után Los Angelesbe látogatott, örömmel üdvözöltük a tiszteletére rendezett banketten. Úgy gondoltuk, hogy demokratikus szellemű úr, született diplomata, akinek működése áldásos hatással lesz az egész magyar külügyi hálózatra. Most azt látjuk, hogy a nagykövet azt a felfogást tette magáévá, hogy a nyugati szórványmagyarság szigetei megszállott területek, a jó magyarok pedig a kormány és a párt alattvalói. Vagyis, ahogy Kádár János szerette volna. Gereben István washingtoni kapcsolatainak félrerúgásával (Tar) Magyarországnak ártott. Megint elvesztettünk valamit.”

Részlet Dolinszky Tamás – Dolinszky János fia – visszaemlékezéséből: „Miután hazánkban demokratikusan megválasztották az országgyűlési képviselőket és megalakult az Antal kormány, apám visszavonult a politikából, nem vállalt tisztséget. Álláspontjának lényege az volt, hogy az emigráció célkitűzése, vágya teljesült. Magyarország független, demokratikus állammá alakult, ezért az ő politikai szerepük befejeződött. A továbbiakban az ott élők lehetősége és felelőssége életük irányítása.
Ezzel az emigráció egy része nem értett egyet. Véleményük szerint a több évtizedes harcuk alapján erkölcsi joguk van beleszólni a magyar politikába.
(Antal József amerikai körútja során köszönetet mondott az emigrációnak több évtizedes küzdelméért, és ígéretet tett arra, hogy részesei lehetnek a hazai politikának, gazdasági életnek. Az emigráció részéről később voltak erre irányuló próbálkozások, de falakba ütköztek.)
Édesapám, közéleti tevékenysége befejezése után szakmájában továbbra is napi – beleértve a szombatot is – 10-12 órát dolgozott, egészen a legutóbbi időkig. Életének szerves része maradt a különböző nemzetiségű emigránsok lehetősége szerinti támogatása, segítése.
Az 56-os magyarok sorsát halálukig figyelemmel kísérte.”

Ezeknek a nagyszerű, felemelő és tanulságos történelmi pillanatoknak a felidézésével szeretném tisztelettel köszönteni a július 11-én 96. életévét betöltött Dolinszky Jánost!

Kedves Dolinszky Úr! Talán a földrajzi távolság mentségemül szolgál, hogy csak most sikerül eljuttatnom – ismeretlenül is – születésnapi „ajándékomat”, mellyel kívánok Önnek jó egészséget, boldogságot, békességet. Ha valaki, hát Ön megérdemli!

Tisztelettel, köszönettel, szeretettel:

Tölgyesi Ágnes

(tolgyag@gmail.com)