Földes Tamás: Valami bűzlik Dániában (3.)

Vidnyánszky Attila és Orbán Viktor Tavaly decemberben, a parlamentben néhány színház-ellenes mondat hangzott el egy fidesz képviselő szá...

Vidnyánszky Attila és Orbán Viktor

Tavaly decemberben, a parlamentben néhány színház-ellenes mondat hangzott el egy fidesz képviselő szájából; Nagy Ervin, a Katona József Színház Jászai Mari díjas művésze visszakézből válaszolt az egyik honi televízióban. A nem mindig szalonképesen megnyilatkozó színész azt mondta: „Pöcegödörszerű képződmény a mai politikai élet, amit én ámulva-bámulva nézek, nagyon rossz túlélőnek lenni. Hát nagyon rossz indulatokat gerjeszt bennem egy ilyen félnótás országgyűlési (most egy trágár jelző következik, azt mellőzöm) hozzászólása. Szóval olyan embereket bélyegeznek meg, akik egyébként köztiszteletnek és közszeretetnek örvendenek, akikre nem szokták rásütni, hogy ’ez állandóan ott van a baloldali tüntetésen, meg ez liberális bérenc’, meg ilyeneket, nem. Mi csináljuk a munkánkat... és akkor jön egy ilyen félnótás országgyűlési seggnyalónak (üsse kő, ezt benne hagyom) a hozzászólása. Ez öngyilkosság. Öngyilkosság az olyanfajta kultúrát kicsinálni, ami nemcsak a baloldalé, de a jobboldalé is. Szerintem nem volt jó ötlet rálépni a művészek bütykére, nagyon rossz ötlet volt, mert ha a kreatív energiánkat elkezdjük használni a politikának, akkor nagy szarban lesznek”.

Itt félbehagyom, de hamarosan folytatom. Utóvégre akadhat jó néhány olvasóm, aki megkérdezheti: „No de az újságíró most miért nem említi Cyrano általa gyakran idézett mondatát, miszerint ’mondhatta volna szebben is, kis lovag’?... Idézhetem azt is, hogy ’a stílus maga az ember’. A színész stílusával én sem értek egyet - a lényeggel igen! Van olyan helyzet, amikor az akció reakciót szül és elszakad a cérna - akiket támadás ér azok visszatámadnak. Hogy verébre nem kell ágyúval lőni? Az is igaz. De ki-ki vérmérséklete szerint szól, vagy hallgat inkább.

Most tovább idézem Nagy Ervin szavait, mivelhogy egyetértek vele: „Az én kultúrám üzengetett a korabeli kommunistáknak meg szocialistáknak, a Kádárnak igen, meg az Aczél Györgynek, akkor marha menő volt ott ülni, most hirtelen ellenünk fordult ez a kis mocsoládék. Mi nem Orbán Viktor bábukat égetünk a színpadon, hanem megfricskázzuk a hatalmat. Egy jó színház az kritikai színház és mindig a fennálló hatalmat megpróbálja csipkedni, figyelmeztetni, halló, nem csináljátok annyira... ez a demokrácia, a kultúrának ez is a része”.

Hozzáteszem – és hétről hétre teszem –, demokráciában az újságírásnak az is feladata, hogy tájékoztasson és hírt adjon arról, amivel egyetért..., meg arról is amivel nem. Igen, a több mint hat évtizedes pályám alatt volt olyan időszak, amikor nem értettem egyet az általam leírtakkal (vagyis közreadtam a hivatalos álláspontot, ami tükrözte az adott helyzetet), de a sorok között – vagy egy-egy humoreszkben – képes lehettem szinte mindig világossá tenni, hogy mi a valós véleményem.

Az SZFE körüli – ki tudja kiknek jó - adok-kapok már a durva személyeskedésig is elfajult. Két színigazgató - Zsámbéki Gábor Kaposvárott, Székely Gábor Szolnokon – a hetvenes években emelte olyan magas szintre a társulatát, hogy a színházszerető ínyencek Budapestről is elutaztak egy-egy előadásukra. Később mindketten a személyi viták miatt megosztott Nemzeti Színházhoz kerültek, de (épp a viták miatt) mind ők, mind a vidékről magukkal hozott színészek nem tudtak érvényesülni. Akkor úgy vágták át a gordiuszi csomót, hogy a Nemzeti kamaraszínházát, a Katonát Józsefet önállósították és a két fiatal rendezőnek adták. Ők pedig létrehozták az ország mindmáig legjobb művész-színházát. Később az akkor még színművészeti főiskola tanárai lettek. Tanítványaik ma is felsőfokon beszélnek róluk.

Mind Székely, mind Zsámbéki a mostani átszervezés miatt felmondott az egyetemen. Amikor egy kormány-közeli lap Székelyt a „rendszerváltás előtti múltja miatt” kezdte piszkálni, a Kossuth-díjas színésznő, Udvaros Dorottya, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja elsőként állt ki mellette. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Cserhalmi György Kossuth-díjas érdemes művész az egyik rádiónak nyilatkozott: „Székely elmondta a szokásos blablát, amit abban az időben minden színházigazgató elmondott, sőt minden vállalatvezető, mindenki, akinek volt úgynevezett funkciója, pláne vezető szerepben”. Stohl András, a kitűnő színész, a Facebook-jában tette közzé Zsámbékiről és Székelyről: „Mindent, amit meg lehet tanulni a szakmámról, azt ettől a két embertől tanultam meg. Székelynél tisztességesebb, odaadóbb tanárt nem ismerek. Szinte már a puritánságig menően csak a színésznevelés, az elemzés, a pályára segítés, a helyes útra terelés foglalkoztatta.”

Hónapok óta rebesgették, hogy az elmúlt heti írásomban említett egyetemek magánkézbe adásának mintájára a Színház- és Filmművészetire is hasonló sors vár. A felsőfokú oktatás történelme az Országos Színészeti Tanodában 1865-ben kezdődött. Az intézmény neve azóta többször változott, sokáig Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémiaként működött, majd a világháború után főiskolaként folytatta a képzést. Az ezredforduló első napján kapott egyetemi címet (azóta SZFE). Amióta mind világosabbá vált, hogy előbb-utóbb az állam „leadja”, több olyan tüntetés volt, amelyen a már őszülő rangos művészek közül többen részt vettek. A tüntetések viszont nem érnek sokat. Amikor kiderült, hogy az egyetem sem kerülheti el a sorsát és az is kitudódott, hogy Vidnyánszky Attila vezetésével öttagú kuratórium irányítja majd az SZFE-t, az egyetem hallgatói önkormányzata azt kérte, hogy a tagok közül hármat ők jelölhessenek.

Nos, augusztus l-én az egyetem alapítói és fenntartói jogai egy vagyonkezelő alapítványhoz kerültek. Szeptember 1-től átveszik az irányítást, a kuratórium tagjai között pedig senki nem szerepel, akit a növendékek jelöltek. Íme a névsor: Bacsa György, a MOL (a Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság) stratégiai ügyvezető igazgatója, Lajos Tamás operatőr-producer (reklámokat, televíziós- és játékfilmeket is készített), Rátóti Zoltán színész-rendező (aki a kaposvári színház kudarcot vallott igazgatójaként, családi okokra hivatkozva, évad közben mondott le; jelenleg a Nemzetiben játszik), Világi Oszkár, a SLOVNAFT (pozsonyi székhelyű olajipari cég) igazgatóságának elnöke, vezérigazgatója. Legutóbbi írásomban azt ígértem, hogy most nem ironizálok. Mégsem vagyok képes megtagadni önmagam. Két olajipari szakembert bevenni egy művészképző egyetem kuratóriumába az olaj a tűzre. Nem kizárt, hogy lesznek, akik emiatt lépnek olajra.

...Vidnyánszky Attiláról külön kell szólni. Beregszászon született 1964-ben (vagyis akkor még a Szovjetunió egyik tagállamában, Ukrajnában). Előbb bölcsészdiplomát szerzett az Ungvári Állami Egyetem magyar-történelem szakán, majd 1992-ben rendezői diplomát kapott a Kijevi Állami Karpenko-Karij Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Az ott szerzett diplomával bármelyik ukrajnai (vagy akár oroszországi) színháznál is elhelyezkedhetett volna, ám – elévülhetetlen érdeme! – életre hívta Kárpátalja első magyar nyelvű színházát, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházat, amelynek 1992-ben művészeti vezetője lett. Noha a 90-es években Magyarországra települt, jelenleg is főrendezője a társulatnak. 1999-től az Izabella téri Nemzetiben, 2000-től a Pesti Magyar Színházban rendezett, 2004-től a Magyar Állami Operaház vezető rendezője, 2006-tól a Debreceni Csokonai Színház művészeti vezetője, majd 2007-től 2013-ig megbízott igazgatója volt. Azóta a budapesti Nemzeti Színház vezérigazgatója és a a Magyar Színházi Társaságot is irányítja. E cikkben szinte felsorolni is képtelenség, hogy hány feladata van. Elmondhatja Julius Caesar szállóigévé vált szavait: „Veni, vidi, vici” – vagyis jöttem, láttam, győztem. Manapság nagyobb hatalom a színházi világban, mint Major Tamás volt az ötvenes években. Az SZFE kuratóriumának irányítójaként ő igazgatja majd az egyetemet. Noha egyetlen előadását se láttam, de elhiszem, hogy kiváló színházi rendező. Pályafutása során, 2005-től huszonhárom díjjal (!) méltatták, köztük feltehetőleg méltán kapta meg a Kossuth-díjat 2011-ben, ’19-ben pedig a Magyar Örökség díjat.

Vidnyánszky hangoztatja, hogy az általa vezetett Nemzeti Színházat állandó támadások érik balról. A Kossuth Rádiónak úgy nyilatkozott: „Egy nagy, nemzetközi háttérhatalom” nem akarja, hogy ő legyen a kuratórium elnöke. Azt is hozzátette: „Nyomás van a Nemzeti összes színészén és dolgozóján, mert a baloldali ’klikk’ szemében bűnös dolog, hogy ott dolgozik valaki”. (Ennél nagyobb sületlenséget csak elvakult pártpolitikusoktól hallottam. De legalább Soros Györgyre nem utalt...) „Az olyanok, mint a leszámolást váró Ascher Tamás manipulálják, hergelik a diákokat”. Ascher Kossuth-díjas, érdemes művész rendező, az egyetem megbecsült tanára: 2006 és 2014 között a rektora volt. Székely Gábor ezek után mondott fel. Nyílt levelében azt írta: „Vidnyánszky Attila súlyos tévedéseiért kérjen bocsánatot, vagy szégyellje magát!”. A 88 esztendős, örökifjú, Kossuth-díjas kiváló művész Szinetár Miklós – aki 51 éven át volt tanára a szín- és filmművészeti főiskolának, 2004 óta az egyetem professor emeritusa. 1987-90 között a most Vidnyánszky igazgatásával működő Nemzeti felépítésének kormánybiztosa, tíz évig a Magyar Televízió elnökhelyettese és főrendezője, jelenleg a Tévés Művészek Társaságának elnöke. Főigazgatója volt az Operaháznak, igazgatója az Operettszínháznak (s még nem teljes a lista!). Szavait idézem: „Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnökké kinevezése több mint bűn. Hiba volt” ... Íme a bizonyíték: „színház az egész világ” ... és benne maga a színház is. Hol komédia, hol meg dráma ami most nem a színpadon, hanem a háttérben zajlik. Tragikomikus drámának tartom.

Szinetár Miklóssal beszélget Földes Tamás az Aranytollas Újságírók találkozóján

Mi az átszervezők legfőbb kifogása az egyetem működése ellen? Az, hogy az oktatás színvonala – főleg ideológiai okokból! – nem megfelelő. Az ideológia, mint szempont, a rendszerváltás óta csak elvétve hangzott el. Hát most visszatért. Nem tudom hogy a Cipőipari Technikum oktatási módszerét is át akarják-e szervezni – de remélem hogy a jövő suszterei, ideológiai elvekre fittyet hányva nemcsak ballábas, vagy jobblábas, hanem kényelmes cipőket készítenek. Az SZFE múlt pénteki szenátusi ülésére meghívták a kuratórium tagjait is. Az egyetem akkor még hivatalban lévő vezetői azt nyilatkozták: „Hiszen senkinek nem az a célja, hogy ez az áldatlan állapot, ez a rendkívüli feszültség, ami kialakult, ez a patthelyzet vagy holtpont sokáig fennmaradjon. Ellenkezőleg mindenkinek az a célja és a legfőbb érdeke, hogy az élet normalizálódjon. Jelenleg nem a normális mederben folyik az élet és ez nem a mi hibánk.” Majd pénteken a kuratórium tagjai az Innovációs és Technológiai Minisztériumba mentek (önálló kulturális minisztérium ez idő tájt nincs). A Magyar Távirati Iroda közleményében az olvasható: „Az egyeztetésen a kuratórium biztosította az egyetem képviseletében megjelent vezetőt, hogy az alapítvány minden segítséget megad az átállás sikeres lefolytatásához”. Hogy ki képviselte az egyetemet arról nem szól a fáma. Az viszont kiderül, hogy „A kuratórium a folyamatos párbeszéd jegyében az egyetem vezetésével szeptember 1-jén – a fenntartói jogok átvételének napján – egyeztetést kezdeményezett”. (Így, múltidőben.) Vagyis birtokon belül, amikor már övék a döntő szó.

Közreadom az egyetem egykori hallgatóinak a kuratórium megalakulása előtt elhangzott, csokorba gyűjtött véleményét (néhányan közülük már megbecsült művészek):
„Nekem az SZFE az egyik utolsó olyan hely ebben az országban, ahol a teljesítmény számít” ... „Nekem az SZFE a szabad tanulást, tanítást és alkotás terepét jelentette. Eddig” ...  „Nekem a jelenlegi SZFE a szakmaiság legjobb biztosítéka” ... „Nekem az SZFE viszonyítási pont, az amihez máig mérem magam” ... „Nekem az SZFE a kultúra szabadságának intézménye” ...  „Nekem az SZFE-vel kinyílt a világ” ....  „Nekem az SZFE az a négy legboldogabb év volt, amit egész életemben éltem. Felhőtlen volt, szabad, és amit kaptam: identitást, magyarságtudatot, kultúrát, ízlést és azt, hogy a világról való gondolkodás az nem fehér és fekete” ... „Nekem az SZFE az önbizalmat jelenti” ... „Nekem az SZFE az a hely volt, hogy az életemet is odaadtam volna érte, hogy idejárhassak” ... „Nekem az SZFE olyan volt, mint egy szerelem, amelyben mindent megélt az ember. Mindent és annak az ellenkezőjét is. Felejthetetlen” ... „Nekem az SZFE ha nincs az életemben, akkor valószínűleg nem vagyok az aki vagyok” ... „Nekem az SZFE életem legjobb négy éve volt” ... „Nekem az SZFE az a hely, ahol a legtöbbet tanultam meg önmagamról” ...  „Nekem az SZFE az a hely, ahol fiatal, útját kereső művészjelöltből fegyelmezett, mesterségét ismerő felnőtté válhattam” ... Nekem az SZFE biztonság” ... „Az SZFE lényege mi vagyunk” ... A felsorolás végére hagytam a kuratórium elnökének, az apjával sok szempontból ellentétes nézeteket valló ifj. Vidnyászky Attilának, a Vígszínház rendkívül tehetséges művészének tömör kijelentését: „Nekem az SZFE a munkát jelenti” ...

...Számomra az egész valahogy olyan, mint egy koporsó melletti gyászbeszéd. Ennyire borúlátó mégsem vagyok – nem oda Buda! Hiszem, remélem, mi több: biztos vagyok benne, hogy lesz az még másképp is.

Immár a történtek ismeretében fogalmazott Cserhalmi György Kossuth-díjas, érdemes művész, a Nemzet Színésze: „Csináltak két kicsi szakmát egy nagy helyett, és ezek kezdenek felszívódni egymás utálatában, ami rettenetes nagy bűn. Egy nagy szakma lehetne erős, és lehet, hogy valakiknek ez szúrt szemet. Megpróbálják ezt a két pici szakmát teljesen leépíteni, ebben a Vidnyánszky éppúgy le fog épülni, mint mindenki más, akit épp most készül leépíteni.” (Szavait úgy is lehet összegezni, hogy a színházi szakma teljes leépítése zajlik - azt viszont nem tudom elképzelni.) Színház az ókor óta volt, van jelenleg, és lesz a jövőben is. Politikusok és politikai kurzusok mindig voltak és mindig lesznek, csak időnként helyet cserélnek és kölcsönösen gyalázzák őket - de színház mindenkor lesz. S hiszem azt is, hogy Thália papjai mindig módot találnak arra, hogy ne az adott politikai kurzust szolgálják, hanem a véleményüknek adjanak hangot. Ha egymásnak olykor ellentmondva, akkor is. A Kossuth-díjas Bánsági Ildikó, ugyancsak a Nemzet Színésze oly’ módon hagyta figyelmen kívül a „kurzus elvárásait”, hogy a kuratórium megalakulását hallva azonnal bement Vidnyánszky igazgatói irodájába és felmondott a Nemzeti Színházban. A színidirektor ezt szó nélkül tudomásul vette...

Földes Tamás

A művésztársadalom egy része már tiltakozik. Van, aki egyértelműen kiáll az egyetemi függetlenség mellett, van, aki zsörtölődik csupán. Jómagam innen, a távolból szorítok kívülállóként - egyben egykori, többé-kevésbé színházi bennfentesként - mind az egyetem, mind a magyarországi színjátszás és filmgyártás jövőjének. Csak e sorozatomnak (1. rész, 2. rész) van vége, a színházak – reményeim szerint gáncs mentes - művészi munkája folytatódik. S remélem, készül majd még egy szókimondó, a valóságot meg nem másító, a kor döntéshozó illetékesei elé tükröt tartó „Valahol Európában”.