Az Úr angyala őrt áll az istenfélők mellett és megmenti őket (Zsolt51, 59---anyám halálának napján, november 21-én) Aki a Glória Vic...
Az Úr angyala őrt áll az istenfélők mellett és megmenti őket
(Zsolt51, 59---anyám halálának napján, november 21-én)
 |
| Aki a Glória Victis emlékművet állíttatta - Jackovics Tamáz és felesége, Judit |
1956-ot Mosonmagyaróváron élte át. Az ávósok a postán bújtak meg. Teherautóval mentek értük és a fegyvereikért. A fegyvereket szétosztották a diákoknak. Tamás november 4-ig a postán teljesített szolgálatot, innen értesült elsőként a legfrissebb forradalmi eseményekről, majd az orosz csapatmozgásokról. November 4-én két órakor megjelentek a tankok a posta előtt. „Egy időre az oroszok fogságába kerültem - mondja-, de az első adandó alkalommal Szombathely felé vettem az utam, hogy elhagyjam az országot. Nem szerettem volna akasztófán végezni.
Több ízben is jártam Jackovics Tamás villájában, aki trianoni és 1956-os emlékezések megtartására kért fel. Nem csak San Francisco tűnik fel az ablakából tündöklően, de a családi birtokon belül, a családi melegség közelében minden szebbnek látszik. Főleg az emigrációs létezés jövőképe tűnik reményteljesebbnek. Hazai kötődése, magyarságtudata garancia volt arra, hogy 2016-ban egyik végvára legyen annak az ünnepi sorozatnak, 1956 méltó megünneplésének.
A szeretet parancsa vezeti. Konkrétan, egyszerűen, itt és most meghívására. A talentumnak, a Teremtőtől kapott valami két fillérjének, annak elképesztően tehetséges felhasználásáról szól az élete. Ő a feleslegéből ad, szinte mindent, amije van, a nemzetért.
Elgondolkodom: mi az a pont, amikor a szükségesből is ad, nem csak a feleslegből, s neki több lesz belül, boldogabb is, ahogyan látom- ezen gondolkodom, ha látom.
Ami rá van bízva, igazul bánik azzal. Egészen bizonyos, hogy talentumaival, melyet az Úrtól kapott, el tud számolni. November 21-én hajnalban, mikor anyám utolsót lélegzett, ezt olvasom a Mindennapi kenyerünk-ben: Jöjjetek énhozzám mindannyian, akik megfáradtatok, s meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt. 11, 28).
És igen! Nem csak bibliai tanácsok, ígéretek azok, amik szólnak a napok védtelenségében. Nem csak azok. Hiszen vannak olyan személyek is, akiknek testében már ott van az ige. Ne féljünk tehát!
A hétköznapok tapasztalatait jó formázza igaz nemzeti célok szolgálatának útjain.
Munkája az öröm megvalósulása, megszületése, mert másokat, egész közösségeket ajándékoz meg vele. Természetesen családját, rokonságát is. Nem egyszer látni, hogy anyaországi rokonsága szép számmal jelenik meg oldalán San Franciscóban. Ugyanezt látta e sorok írója Egerben is, egy előkelő hotel ebédlőjében.
Itt mondta: Alsó fokon kezdtük feleségemmel az amerikai életet. Aztán házakat kezdtem menedzselni, amely bevált nekünk és szépen élünk. 2 fiam, 2 lányom van, szép karriert tudhatnak ők is magukénak. A magyarságtudat egy percre nem szűnt meg bennem, sőt egyre erősebben működik. Sokat segítek magyarokon, magyar közösségeken. Így van szoros kapcsolatom például a clevelandi Magyar Házzal is.
Nyitott szívvel él, mert tudja, ezáltal az ember több is lesz. Ezt pap család sarjaként korán elsajátította, naponta tanúságot tesz az igazságról, mutatja és hirdeti. Így, bizonyos értelemben az igazság és igazságosság bajnoka is, Jézus útján, aki maga az igazság királya volt.
Semmi nincs elveszve. Kötelesség összetartozni. Mert egyet kell akarjunk, a szabadságot.
Gyászfekete ruhában június 4-én. Nincs semmi elveszve, hiszi és hirdeti kastélyának halljában egy trianoni előadásom után. Fejezzük be a panaszkodást, mondja, hittel hiszi, hiszen megint egy nemzet leszünk. Töröljük le a pesszimizmust.
Szabadságharcaink benne élnek. Elbuktak azok, de világít reménnyel. Kötelességünk van: megfogyva bár, de törve nem, összerugdossuk a szétszórt köveket. Csoda kell jöjjön a nemzetre! - ez izzik szemeiben.
Gyászol a lelkében, de kívül a nemzetre gondol és akkor könnyebb. Nincs semmi elveszve,
hinni kell! 1846! Összefogta Wesselényi a lealázott nemzetet és jött a magyar csoda.
Az országot ki adja ki? Az ember. Ebből vagyunk. Ki adta el? Az ember. Ebből is vagyunk.
Humán vagyon a legfőbb értéke. Mellé gyűjti a hasonlókat, akiknek ilyenje van. A nemzet jövője érdekében tudatos ember. A sorvadással szemben vonja ki kardját. Nem ifjú már, de ifjonti hévvel, 10 helyett is kivonja szablyáját.
Van reménység és lesz reménység. Mindenkit biztat. Ételt, vizet ad a bujdosóknak, a vándorkomédiásoknak. Asztalán a legjobb bor és legízletesebb magyar kolbászok, francia sajtok. És ebben a találkozásban nem rokon, barát vagy ismerős a döntő. A csoda a lényeg, hogy ahová készülünk, a szenvedés közepette is ad valamit: járj mert fénylő arcod van, menj tovább. És feláll kötelében mindenki és megy tovább. Először a nagy társalgó, az előadóterem felé, de aztán már „megmérgezve”: tovább!
A magunk sorsában meglátjuk őt, kezét fogjuk, felállunk és elindulunk. Egymásért, egymás mellett.
Együtt indulunk el vele, mert nagyszerű vele anyaországi, erdélyi, kárpátaljai magyarnak lenni.
Egri kötődésű kiváló magyar családra hívtam fel a város vezetésének figyelmét több ízben is, egyben kértem, hogy amennyiben lehetséges, egy elismerő címmel illessék a Jackovics házaspárt nemzetközi szinten is elismert munkájukért, melyet hazájukért, városukért végeznek. Beadtam egy meghallgatáson:
JACKOVICS TAMÁS ÉS FELESÉGE, SZABÓ JUDIT.
Judit a Tündérpart 1-ben született. Édesapja a Városházán aljegyző volt. Megbecsült emberek volt. Édesapja Bitskey Istvánnak sporttársa, 400 méteren az 1925-ös évben országos bajnok. A temetőben nyugszanak nagyszülei (Szabó József és családja).
Férje, Jackovics Tamás Kárpátaljáról, papi családból származik. Sikeres üzletember. Fiuk, Péter, a katasztrófavédelem alezredese, tanácsosa.
Gyakori vendégei Egernek. Legutóbb megkoszorúzták az ’56-os emléktáblát és a Wass Albert követ. Az emigrációban Eger város dicsőségének szószólói, akik nem kis anyagi áldozatot is hoznak szeretett városukért. Az Egy szívvel két hazában című filmet itt forgattunk Egerben, amelyben a városi kötődésük fő helyszíneit járják be. E filmet Amerika szerte levetítik, hogy vigyék a város jó hírnevét. Oaklandben, ahol élnek szívélyes vendéglátói az Egerből érkezőknek. Művészetpártoló emberek, akik villájukba gyakran hívnak meg előadókat. San Franciscóban Áder Jánostól vette át az állami kitüntetést ’56-os forradalmi tetteiért.
Kértem is Önöket, hogy amennyiben lehetséges, egy elismerő címmel illessék őket nemzetközi szinten is elismert munkájukért, melyet hazájukért, városukért végeznek. Erre még választ sem kaptam.
Mindeddig süket fülekre talált a kérés, de lesz egyszer, hol nem lesz, a sáros utcán túl, a bronz lovason innen, lesz egyszer egy gyönyörű napsütés, hogy Sütő András szavai világítsák meg ezt a portál mögötti görcsbe rándult várost. Legyen egyszer, hogy érdemek szerint is ítélkezzenek a bírák. A mesterek. A polgárok! Meg a polgármesterek!
Hitünk a körülöttünk élő emberekkel való kapcsolatunkban ölt alakot, így érzem minden esetben, ha San Franciscóban egy terem közepén családja társaságában látom vagy éppen Oaklandban, de még inkább Egerben.
Még otthonról hozott hittel él, szeretetben gyökerezik az élete és szeretet alapján épül fel. A gyökér és az alap is a stabilitás garanciája. A fa csak akkor lesz egészséges, ellenálló, akkor „áll biztosan a lábán”, ha mélyen gyökerezik a földbe, még a kárpátaljai földbe. Erre készített épülete stabilitását nem a tető szépsége adja, hanem a földben levő alap. Erős alap nélkül összeomlunk, mint a ház. (Ezt élem most anyám elmenetele napjaiban is, ezért mondom!).
Tanulta, hozta Tamás, nem tamáskodva, mint Tamás: A szeretetben kell megerősödnünk, mert ez jelenti a hétköznapi és a hívő élet erejét. Ebben a kérdésben nem alkuszik, önmagunkkal szemben nem tesz elvtelen engedékenyeket.
Mindenkor együtt él a régi természetével, benne együtt él a tökéletlenségével is, amit minden bizonnyal alázattal és őszintén el is ismeri!
A gyökeres és alapos szeretet a másik ember szükségét igyekszik betölteni. A jézusi tanítás része az is, hogy milyen a kapcsolatom azokkal, akik között élek. Ezért van teljesítménnyel, gyökeres szeretettel és odaadással azokban a közösségekben, ahol jelen van.
Tudja és éli: Szükségünk van a hívők közösségére, egymásra! A szeretet teljességének megismeréséhez szükségünk van a többiekre. Egyedül nagyon korlátozottak vagyunk.
A szeretet,az önzetlenség szabályrendje szerint élnek és gondolkodnak feleségével, Judittal együtt. Ez legfontosabb motivációja, úgy gondolom. Ebben formázódott nem hétköznapi emberré, ki mindig tisztán és világosan az igazságról beszél és ezt bátran, megalkuvás nélkül teszi.
Egyszer egy egri sétán az evangélikus egyházzal szemben megállva egy erőtlen kérdésemre így válaszolt: Nem arra van szükség, amit te tudsz kihozni magadból, hanem arra, amit Isten tud kihozni belőled. A kérdés nem az, hogy te mire vagy képes, hanem az, hogy mennyire tudod átadni magad neki! Soha nem az a kérdés, hogy mire vagy képes te, hanem hogy mennyire adod magad az ő kezébe.
Hogy sikerült ezt a karriert felépítened, nagyon keletről indulva? - kérdeztem, amire ő tágult szemmel válaszolt, mert nála mindig készen van a tömör válasz: Láttam a kihívást, láttam, hogy ehhez képest én hol tartok. Még a kudarcaim is benne voltak a pakliban. Ha azonban ledermedek a kudarctól való félelmemben, akkor az egész életem lett volna kudarc! Újra lehet kezdeni minden nap, vallom, de csak Vele, a magasságok és földi létek urával!
San Franciscóban megilletődve állnak a Gloria Victis szobor előtt, hogy lencsevégre kapjam őket. Felirat az alapon: "A magyar szellem halhatatlan, s eljő megváltani még az embernemet." IA szobor minden költségét az Oklandban élő aktív szabadságharcos család, Jackovics Tamás és neje finanszírozták, sőt a 2 évvel ezelőtt a súlyosan korrodált szobor újraöntetését is ők állták.
Talán nem véletlenül nyomasztott az az érzés, hogy emellett nem mehetek el szótlanul!
Szíki Károly
Nincsenek megjegyzések