Földes Tamás: Libernyák fickó

Orbán Viktor (balra) és a "libernyák fickó" Mark Rutte, holland miniszterelnök Nem Lajos barátom Fickó névre hallgató kutyájár...

Orbán Viktor (balra) és a "libernyák fickó" Mark Rutte, holland miniszterelnök

Nem Lajos barátom Fickó névre hallgató kutyájáról írok (aki nemrég szétrágta a gazdi vadonatúj nadrágját), hanem a magyar kormányfőről, aki viszont az Európai Unió állam- és kormányfőinek hosszúra nyúlt tanácskozása közben, nemzetközi sajtótájékoztatóján kijelentette: „Tegyük világossá: ha nem jön létre a megállapodás az nem miattam lesz, hanem a holland fickó miatt.” Nem részletezem, hogy a miniszterelnök e bővített mondata miért hangzott el, miként azt se tudom értelmezni, hogy mit jelent miszerint „A piros sarokban Hollandia áll, a kékben pedig Magyarország, ez ilyen egyszerű”. Merem remélni, nem arról van szó, hogy Brüsszelben az egymással szót nem értő kormányfőket színes sarkokba állították volna, s netán intőt is kaptak, amit feleségükkel kell aláíratni.

Brüsszelből hazatérve a kormányfő a Magyar Rádiónak nyilatkozott és egyebek mellett azt mondta: „Az EU-csúcs eredményét úgy lehet értékelni, hogy a magyar és a lengyel erők Brüsszelnél megállították a liberális brigádok nemzetközi támadását”. Olyan országokra utalt, akik „gyűlölnek bennünket”, és „Soros György áll a hátuk mögött”. Kijelentette: nem háborút, hanem fontos csatát nyertek.

Miután makacs pacifista vagyok és – tekintettel személyes tapasztalatomra, az immár letudott több mint nyolc évtizedemre – viszolygok a háborúktól, örülök, hogy csupán csatát nyertek. Csatát nyerni, főleg, ha gólképes a középcsatár, örvendetes. Igaz, a liberális brigádok nemzetközi támadását megállító kormányfő feltételezte azt is, hogy „ez a vita nem dőlt el, és fel kell készülni, hogy még egy évtizeden keresztül vívni kell ezeket a csatákat”. Oké, a magyar foci fénykorában voltak olyan csapatok – hol a Fradi, hol az MTK, hol a Honvéd, hol az Újpest (legutóbb pedig az NB I-ből tavasszal hogy-hogyan nem kiesett Debrecen) – amelyek évről évre zsinórban nyertek bajnokságot Igaz, akkortájt volt egy Albert Flóri, egy Hidegkúti Nándor, egy Puskás Öcsi, egy Göröcs János. A csatáktól tehát, ha sportról van szó, nem kell félni. A szócsatákat (sportosabb kifejezéssel élve szópárbajokat) pedig – legalábbis, ha betartják a „fair play” szabályait – meg kell vívni. Természetesen nem párbajban, karddal, hanem meggyőző érvekkel. Egy szó, mint száz: a vitapartnerrel bátran és férfiasan, emelt fővel ki kell állni! Néhány hónapja a parlamentben egyik elődje a kormányfői székben, a Fecónak becézett Gyurcsány Ferenc ilyeténképpen fejezte be felszólalását „Maga politikai értelemben miniszterelnök úr egy gazember”. Tiltakoznia kellett volna? Nem tiltakozott. Nem is vágott vissza, nem mondta, hogy maga meg egy szemkilövető – meglehet Esterházy Péter szavai jutottak eszébe: „Egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá”. Nem süllyedt. Shakespeare Hamletjéből sem idézte Polonius szavait: „Örült beszéd, őrült beszéd: de van benne rendszer”. A válaszadást egyik famulusának hagyta.

Úgy tartják, a jó pap holtig tanul. Orbán Viktor új szót alkotott, amely (mivelhogy új, vagy csak én nem hallottam eddig) nem szerepel a Magyar értelmező kéziszótárban. E szó a libernyák. Azt mondta: „Magyarországnak, nekem személyesen szerencsém van, mert én voltam katona, a fél életemet edzőtáborokban és öltözőkben töltöttem el. És nem vagyok a régi, de néhány ilyen libernyákot, akikkel vitatkoznom kellett, azokat azért még elviszem a hátamon. Tehát a fizikai megterheléseket a tárgyalásoknak azt én az általánosnál jobban bírom is meg bírtam is... A magyar és a lengyel erők Brüsszelnél megállították a liberális nemzetközi brigádok támadását”. (Tehát nem Madrid határán/ Álltak a vártán.)

Nos néhány szót magamról. (ilyet úgyis ritkán teszek). Nekem is személyesen szerencsém van, mert nem voltam katona, egyetlen órát se töltöttem edzőtáborban - színészi (főleg színésznői, még inkább gyors öltözésre késztetett táncosnői közös) öltözőkben viszont igen. Fizikai megterheléseket nem kellett elviselnem, tartósan jó egészségemet alighanem annak köszönhetem, hogy megfogadtam Winston Churchill tanácsát, miszerint „csak semmi sport”. Számomra az egészségre káros megterheléseket a szerkesztőségek jelenthették volna, kivált az éjfélig tartó ügyeletek, a sürgető lapzárták. Sosem akartam focista lenni, az egyetlen labdarugó sikerem az volt, hogy egy falusi mérkőzésen akkor rúgtam gólt, amikor a kapus azt hitte vége a meccsnek és már nem védte a hálót. Büszkeségemet fokozta, hogy úgy kaptunk ki 6:1-re a deltás falusi srácok csapatától, hogy azt az egyetlen gólvonalon túlra vánszorgó labdát én pöccintettem a hálóba.

...Ám vissza a fickóra (aki éppúgy kormányfő, mint Orbán, csak – meglehet – libernyák).

Földes Tamás

Az Amerikai Magyar Hírlapban - nyomtatásban csakúgy, mint online - sportszerű kifejezéssel élve többször kardot törtem a jó modor mellett. Orbán Viktor modorát eddig sosem volt okom kifogásolni, a sértő kifejezéseket mindenkor meghagyja a parlamenti képviselőknek – kormánypártiaknak csakúgy, mint az ellenzékieknek. Mindaddig amig az utóbbi honatyáktól/honanyáktól Kövér László házelnök úr el nem veszi a szót és – ha már intőt nem adhat nekik – pénzbüntetéssel sújtja őket. De ez a hollandust illető „fickózás” mégse tetszik nekem. Legalább azt tudnám, hogy mit jelent libernyáknak lenni. Sértés-e, avagy elismerő vállveregetés?

Most félreteszem comme il faut (vagyis komilfó) modoromat és azt írom: ejnye. Hozzáteszem azt is: bejnye. Nahát!