Földes Tamás: Horatio

„Több dolgok vannak földön és égen, Horatio, Mintsem bölcselmetek Álmodni képes” – Arany János fordításában így hangzik a Shakespeare-i s...

„Több dolgok vannak földön és égen, Horatio, Mintsem bölcselmetek Álmodni képes” – Arany János fordításában így hangzik a Shakespeare-i szöveg, amelyet Hamlet dán királyfi mondott hű barátjának. (Van más fordítás is, ám a lényeg ugyanaz.) Nem először idézem a mondást lapunkban, hozzátéve, hogy ritkán álmodom és – egyebek mellett – arról se vagyok meggyőződve, hogy van bölcselmem. Akadt, aki azt mondta rám, hogy „megvan a magához való esze”, de e vélekedést nem csupán dicséretnek, hanem lekezelésnek is tekinthetem. A továbbiakban nem az olykor szerénytelen személyemről kívánok szólni, hanem olyanokról, akiknek hivatalukból adódóan nálam bölcsebbnek illene lenniük. (Hogy megint beleütöm az orrom a magas magyar politikába? Igen. Amerikai állampolgárként élek Nevadában, és az USA alkotmányának hat alapjoga között szerepel a szabad szólás-vagy sajtószabadság; online újságunk neve pedig – mint fentebb látható – Amerikai Magyar Hírlap. Amerikaiként kimondom-leírom, amit gondolok.)

Kásler Miklós, miniszter, Emberi Erőforrások Minisztérium

Csakhogy: létező vagy nem létező bölcselmem álmodni sem volt képes olyan tettről, amely szülőhazámban végbement. Jelesül arról, hogy tekintettel a koronavírus várható térhódítására, a legfrissebb adatok szerint 32 ezer 917 kórházi ágyat kiürítsenek és az abban fekvő – gyógyulásra, vagy sürgős műtétre váró betegeket – egyik óráról a másikra hazaküldjenek. Nem tudom, hogy akik ezt elrendelték, azok mentális-, vagyis elmevizsgálaton átestek-e. A rákgyógyításban kiemelkedő eredményeket elérő, Széchenyi díjas kórház-igazgatót kinevezték a „csúcsminisztériumnak” is nevezett Emberi Erőforrások Minisztériumának élére, s ama csúcsszervezet nem kevesebb területet irányít, mint az egészségügy, a kultúra, a család- és ifjúságügy, a köznevelés, a sport, a szociális ügyek, nomeg különféle programok, mint a tehetséggondozást és felzárkóztatást szolgáló köznevelési Arany János program. (Úgy biza’ e program annak a költőóriásnak a nevét viseli, aki Hamletnek Horatióhoz intézett szavait elsőként ültette magyar nyelvre). A csúcsminiszter-orvos miniszteri beiktatásakor azt mondta – szó szerint idézem – „Tudni illik a halálos betegségeknek jó hetven-nyolcvan százalékát a tízparancsolat megtartásával el lehet kerülni”. Elképzelhető, hogy az immár mögöttem tudott 82 évem alatt azért nem voltam súlyos beteg, mert ama parancsolatot, hogy ne öljek, ne paráználkodjam, ne lopjak betartottam... influenzám, náthám viszont többször volt, s talán azért, mert felebarátom házastársát olykor kívántam (igaz, hogy a kívánság – egyetlen ifjúkori eltévelyedéstől eltekintve – nem teljesedett be); mások tulajdonát néha kívántam, pontosabban fogalmazva irigyeltem (de mint fentebb említettem, nem loptam el). Az is igaz, hogy bizonyos cselekedetek megtételéhez gyáva (ha úgy tetszik gyámoltalan) voltam... de a bátorság nem szerepel a tízparancsolatban.

Vissza a csaknem 33 ezer kiüresített kórházi ágyhoz. A kormányfő az elmúlt napokban azt nyilatkozta a Kossuth Rádióban, hogy „Az első csata a járvány megfékezéséről szól. Azt megnyertük”. A járvány következménye volt, ami az ágyakkal, a haza küldött beteg emberekkel történt. Az a csata viszont Waterloonak tűnik az „illetékesek” számára. A parlamentben egy – természetesen az ellenzéki padsorokban ülő – képviselő megkérdezte a csúcsminisztert, hogy tud-e a hazaküldött betegek állapotának romlásáról. Nemmel válaszolt. Válaszolt helyette az interneten látható, könnyeivel küszködő óbudai asszony, Terike. A részleteket mellőzve őt is szó szerint idézem: „Férjemnek volt egy polip-betegsége, amellyel kórházba került, hogy majd megműtik... Bent volt harmadik hó harmadikától, azt mondták, hogy tizenhetediken majd műtik. Tizenhatodikán reggel jött egy telefon, hogy nem lesznek műtétek a kórházban. Egyszer csak délután olyan egykor, fél kettőkor szegény férjem hazajött, nagy táskával. És hát mondok, mi van? Hát mindenkit kiküldtek, az osztályról mindenkit elküldtek, úgy, hogy kiürítették az egész termet. Hetedikén éjszaka nem volt jól, már nagyon fájt a pocakja, és azt mondja: masszírozd meg kicsit a derekamat! Mert egész éjjel nem aludt. És akkor mondom a kisebbiknek, hogy borotváljuk meg mert hívom a mentőt. Mikor az ügyelettel beszéltem, akkor azt mondja az ügyeletes, hogy olvassam fel a zárójelentést. Hát mondom, uram, hogy olvassam fel a zárójelentést? Mondom, amíg a zárójelentést olvasom, addig itt lehetnének. És egyszer elordítottam magam, hogy már nem kell! Nem kell, hogy jöjjenek, már meghalt!! Én először azt hittem, vér folyik a szájából. De nem a vér folyt a szájából, a kaka! A széklete a száján folyt ki, de abban a pillanatban meg is halt!” (A megözvegyült asszony zokogni kezd, s az olvasó türelmes engedelmével én – a kívülálló – is szünetet tartok az írásban, hogy letöröljek két könnycseppet...)

Földes Tamás

...Az ószövetségi magyarázatokat és zsidó vallási törvényeket tartalmazó Talmudban az áll: „Aki megment egy életet, egész világot ment meg.”  Arra nincs utalás a Talmudban, hogy „aki elveszt egy életet, vagy aki az emberek életét veszélyezteti, az...” A megfelelő kifejezést, a mondat végét – vallási felekezettől, politikai hovatartozástól, valamelyik párt iránti rokonszenvtől függetlenül – a Tisztelt Olvasóra bízom. Az úgymond „illetékesektől” aligha kapnék elfogadható választ...