A „ha” a legrövidebb magyar szavak egyike. Eshetőségre, esetlegességre utal. „Ha én gazdag lennék, jaga-diga-diga-diga-daj”... „Ha megversz...
A „ha” a legrövidebb magyar szavak egyike. Eshetőségre, esetlegességre utal. „Ha én gazdag lennék, jaga-diga-diga-diga-daj”... „Ha megversz is imádlak én, te drága szép apacslegény”... „Ha felvettek volna az Operaház balettkarába, ma már lehetnék szólótáncos is”... „Ha megválasztanának Las Vegas díszpolgárává”... „Hej ha szorgalmasabb lettem volna az iskolában”... Egyszerre múlt-jelen-és jövő idejű „mi lenne ha?” jellegű kérdések Mindez a „haskodás” (általam e pillanatban kreált magyar szó) arról jut eszembe, hogy miként a múlt héten írtam: az Országgyűlés elnöke megsértette a képviselőnőket, hiszen „a személyi számuk kettővel kezdődik”. Arra nem gondolt, hogy e kijelentésével minden nőt megsértett – az ellenzékiek mellett a kormánypártiakat is. Az ellenzéki képviselőnők egyike – a mindenkor harcos Szél Bernadett, akire a házelnök „úr” önnön szavai szerint „szánalommal tekint” – azt írta a facebookjában a napokban: „Az a helyzet, hogy Kövér Lászlónak és a Fidesznek semmilyen jogalapja nincs arra, hogy a rendszerváltást és a demokráciát ünnepelje, és nincs jogalapja arra, hogy az ellenzéket pocskondiázza a párt meghosszabbított kezeként működő közmédiából”.
Már elnézést, tisztelt képviselő-asszony, már hogy ne lenne a házelnök úrnak és a fideszes képviselő hölgyeknek/uraknak jogalapjuk arra, hogy a rendszerváltást ünnepeljék? Éppen hogy nekik van joguk és okuk rá. Hiszen ha nem lett volna rendszerváltás, akkor ők nem lennének azok, amivé lettek. Történetesen ama „átkosban” egyikük se lett volna tagja a Magyar Népköztársaság parlamentjének (noha a párthű fejbólintáshoz és a pártjuk által javasolt törvények megszavazásához, no meg a köpönyegforgatáshoz ők is értenek, akárcsak az MSZMP-tagokból és egykori KISZ-esekből kinőt mai szocialisták). Kezdem mindjárt Kövér Lászlóval, aki a budapesti Bibó István Szakkollégium feltehetőleg szorgalmas lakójaként ugyancsak az MSZMP tagja volt. Ellenkező esetben aligha dolgozhatott volna az akkori „kultúrpápa”, Aczél György által vezetett Társadalomtudományi Intézet ifjúságkutató intézetének segédkutatójaként. Ha nincsen az a „ha” (adott esetben rendszerváltás), akkor talán segédkutatóból idővel kutatóvá rukkolt volna elő, majd miután 1986-ban diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Karán, esetleg álláshoz jutott volna az Igazságügyi Minisztériumban és ott – nyilván nemcsak törekvő, hanem tehetséges ember lévén – tán’ államtitkár is lehetett volna. S micsoda előjogokat élvezhetett volna, ihaj-csuhaj! Jogot nyert volna, hogy betegség esetén a káderek számára fenntartott Kútvölgyi úti Állami Kórházban kezeltesse magát, és évente beutalót kapjon az MSZMP valamelyik balatoni luxus-üdülőjébe. Miért ne dicsérné a rendszerváltást, amikor az első szabad választáson, a Fidesz és a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) közös jelöltjeként egyéni mandátumot szerzett a pápai választókerületben. S a lejtőn – mondják úgy is – felfelé se lehetett megállni. Amikor a Fidesz másodszor nyert választást, Orbán Viktor őt szerette volna köztársasági elnökké (az állam első számú közjogi méltóságává) választatni, de azt a megbízatást Kövér nem fogadta el. Abbeli tisztségében aligha osztogathatott volna pénzbüntetést a vele szemben más nézeteket valló képviselőknek.
Ha már utaltam Orbánra, gondoljuk végig, mivé lehetett volna ő is a rendszerváltás előtt! (Ki nem állhatom, ha valaki felmenőire utalva róják fel a leszármazott politikai hovatartozását, akár náci volt az nagypapa/apa egykor, akár bolsevik. Ezért csupán zárójelben említem meg, hogy Viktor apja, Orbán Mihály Győző már 1966-ben belépett az MSZMP-be - de erről a fia semmiképp se tehet: családi belügyük.) A Viktor fiú csupán annyiban követte apját, hogy – saját bevallása szerint – „a szocialista rendszer naiv és elkötelezett híve” volt, majd Székesfehérvárott, a gimnázium KISZ-alapszervezetének titkáraként kezdte politikai pályafutását. A katonaságnál – ahol köztudottan nem bántak kesztyűs kézzel a mundérba öltöztetett fiatalokkal – túljutott a „naiv korszakán” és nem maradt a rendszer elkötelezett híve. Kövérhez hasonlóan ő is az ELTÉ-n szerzett egyetemi diplomát 1987-ben, de szakdolgozatát a lengyel Szolidaritás mozgalomról írta (és nem a Szovjetuniót létrehozó Bolsevik Párt megalakulásáról – hoppá!), ez pedig vitathatatlanul a megvilágosodására utal. De mi lett volna – mi lehetett volna – ha nem jő a rendszerváltás? Gondolom köztudott, hogy rajongott a fociért (sutba a múlt időt, ma is rajong érte!) és ő maga is előszeretettel kergette a kerek bőrt. Azt mondják, ügyes labdarugó volt, talán lehetett volna NB II-es (de ne becsüljem le – NB I-es!) játékos is. Jó esetben csapatkapitány, majd, ha kiöregszik, edző vagy sípját harsányan fújó, rohangászó játékvezető. A másik eshetőség: tovább araszolhatott volna a politikai ranglétrán. Lehetett volna KISZ-titkár az egyetemen is, talán bekerülhetett volna a KISZ Központi Bizottságába (ám ahhoz előbb be kellett volna lépnie az MSZMP-be, ami ugye megvilágosodása után nehezen képzelhető el). De ha tanult mesterségét választja, jogásszá, bíróvá, vádlóvá vagy védőügyvéddé is lehetett volna, s védőként elég szép forint-summája gyűlt volna össze ahhoz, hogy előbb Trabantot, majd Ladát (lánykori nevén Zsigulit) vásároljon. Ha szerencséje van, a kerületi tanácstól kapott volna másfél szobás szövetkezeti lakást valamelyik lakótelepen. Még tíz éve volna hátra a nyugdíjáig, de továbbra is hódolhatna kedvenc hobbijának, játszhatna a MOL Fehérvár FC öregfiúk csapatában. Egy szó mint száz: neki is oka van ünnepelni a rendszerváltást. Mint tudjuk, másként alakult a sorsa, napjainkban a vár-negyedben, az egykori Karmelita kolostorban van az irodája. Szép, parkosított erkélyt is építtetett oda ahonnan lelát Pestre, s ahová rendszeresen kiviszi a magas rangú külföldi, ámuldozó vendégeit.
 |
| Egy montázs az 80-as évek végéből, Gyurcsány, Stumpf, Szelényi, Orbán - Egy generáció útja a hatalomba |
No és Feco? Gyurcsány Ferenc, aki már a rendszerváltás előtt viszonylag magasra jutott. Ő nem focizott, hanem atletizált (még miniszterelnöksége idején is rendszeresen futott, elvárva hogy néhány munkatársa is mellette lihegjen). Hetedik általános iskolásként az úttörő-csapattanács elnöke volt (mielőtt valaki rámpirítana: nem hallgathatom el, hogy Sztálin pajtás 70. születésnapján, az ország legjobb száz úttörője között, az elsők egyikeként cserélhettem le a kéket a selyem vörösnyakkendőre; még jutalmat is kaptam, lelkes papírgyűjtőmunkámért Davidov: A traktor szülőföldje című könyvét, úgy biza’). De vissza Gyurcsányhoz! Nem kapkodta el, ám húsz-éves korában belépett a Kommunista Ifjúsági Szövetségbe. Majd irány a vörös-csillagos ég. A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karának technika-biológia szakán a KISZ Bizottság tagja lett, majd KISZ-titkárnak is megválasztották. Aztán – 1984 és ’88 között – a KISZ Pécsi Városi Bizottságának titkára, 1988-1989 között a KISZ Központi Bizottság Egyetemi és Főiskolai Tanácsának elnöke lett. A rendszerváltás előszelének idején, a KISZ jogutódjaként megalakult a Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DEMISZ), amelynek egyik alelnöke volt, s amelyben a radikálisabb reformer vonalat képviselte. Tetszenek kérdezni, hogy ki volt a másik alelnök? Orbán Viktor, aki 1989-ben kijelentette: „Egyetlen ember van a kiszesek közül, akit én ismerek, akit komolyan kell venni, mert az próbára teszi az ember képességeit..., az a Gyurcsány nevű ember”. Nocsak-nocsak, azok a legendás régi szép idők!
Gyurcsánynak volt elég gógyija ahhoz, hogy tanulmányai befejezése után ne politizáljon, hanem az üzleti életben helyezkedjék el. Először, 1990-ben, egy pénzügyi tanácsadó kft-nél dolgozott önálló ügyintézőként, majd üzletszerzői pozícióba emelkedett. Ahhoz, hogy valamennyi ebbéli tevékenységét felsoroljam, kevés lenne a rendelkezésemre álló online-felület. A T. Olvasó elégedjék meg annyival, hogy két esztendővel később már vállalkozó lett, majd egy befektetési részvénytársaság vezérigazgatója. Ügyes üzletembernek bizonyult (jóllehet ellenlábasai szerint csak ügyeskedő, aki a vele kapcsolatba kerülőket megkárosította... de ezt csak azok tudnák bizonyítani, akiket valóban megkárosított, olyanok viszont eleddig nem jelentkeztek). Tény mi tény: 2002-ben, forint-milliárdosként már ő volt az ország 50. leggazdagabb embere. Mindig csodáltam (talán kicsit irigyeltem is) azokat az embereket, akik feltűnően rövid idő alatt gazdagodtak meg. Dehát nekem sincs okom panaszra: 2003-ban megvettem azt a Las Vegas-i sorházat, amelyben 2009 óta lakom, van social security nyugdíjam meg medicarem is, saját örömömre írok újságcikkeket meg valamit jövedelmező könyveket... Sose voltam nagyravágyó, elismerem, ez megannyi gyarló hibám egyike.
...Aligha van olyan ember, aki ne ismerné Orbán és Gyurcsány közelmúltját és jelenét. Gyurcsány gazdag maradt – Orbán gazdaggá lett. Gyurcsány akkor tért vissza a politikai életbe amikor már meggazdagodott - Orbán előbb kezdett politizálni és csak később jutott tetemes pénzösszegekhez. De a miniszterek, az államtitkárok, az országgyűlési képviselők se panaszkodhatnak. A parlamentben egymásra acsarkodó képviselők alapbére március elseje óta 1 millió 100 ezer forint, s miután az Országgyűlés - magyarán maguk a képviselők - szavazzák meg saját fizetésüket, az a summa 2014 óta hozzávetőleg megkétszereződött. Ha valakit netán érdekelne: Orbán Viktor kormányfői bruttó fizetése havi 2 millió 666 ezer 666 forint és 67 fillér (noha fillér már nincs). Áder János államfő havonta 3 milliót kap, s ezért mindennel egyetért, mindent aláír. Kövér házelnök gázsija potom 2 millió 672 ezer 190 forint. A miniszterek bruttó havi 1 millió 949 ezer 400 froncsit kapnak (és ahhoz jön még 891 ezer forintos országgyűlési képviselői tiszteletdíj is).
A magyarországi átlagkereset 242 ezer forint, a minimálbér pedig 161 ezer friccs. Eláruljam a kétmillió magyarországi nyugdíjas havi átlagjövedelmét? Nem titkolom: 117 ezer 500. Negyvenezren 300 ezernél többet, harmincketten /!/ pedig több mint egymilliót kapnak. A minimál-nyugdíj – elsuttogom azt is – a fenyegető ígéret (?) szerint legalább még egy évig 28 ezer 500 forint marad. (Aki nem hiszi, járjon utána! – elolvashatja az interneten.) Meglepő-e ezek után, hogy a hatalmon lévők ünneplik a rendszerváltást, a szűkösen élők pedig fogukat szívva „Kádár apánkat” sírják vissza? Pedig akkortájt, a gulyás-szocializmus éveiben az a mondás járta, hogy amíg minket csak fizetgetnek, addig mi csak dolgozgatunk...
 |
| Földes Tamás |
Nincsenek megjegyzések