Page Nav

HIDE
FALSE
TRUE

Pages

latest

Tiszaföldvártól Amerikáig hosszú az út, ami Torontóban ért véget

- N. Kovács Ferenc vallomása a családról, színész rokonról és amerikai rokonságáról - Tiszteletpéldányként fogadtam Szíki Károlytól  a ...

- N. Kovács Ferenc vallomása a családról, színész rokonról és amerikai rokonságáról -

Tiszteletpéldányként fogadtam Szíki Károlytól
 a Tiszaföldvárról szóló,
Az elsáncolt falu című könyvét.
Karcsi gyerekkorában tanítványom volt.
Kíváncsian kezdtem lapozni írását.
Éjszakai olvasás közben akkor tartottam szünetet,
amikor szemeim már elfáradtak
és figyelmem csökkent. Miért?
Mert Tiszaföldvárról ilyen nagyszerű emlékkel
még nem találkoztam. Mindkettőnknek születési helye.
A hosszú idő elteltével mindketten kötődünk hozzá.
 Így az azonosság. A különbözőség életutunkban nyilvánul meg.
(N.Kovács Ferenc)

A 110 éve született, 25 éve meghalt Nagykovácsi Ilonáról, a Kanadában dolgozó, Amerikában élő rokonról és a tiszaföldvári tanári évtizedekről beszélgetünk, erről szól ez az írás. És még másról is, nagyon fontos emberi magatartásról, valamint arról, hogy 50 év után ez volt az első átfogó beszélgetésünk.

Volt egykor portrésorozat a határainkon kívül élő, nagy karriert befutott magyar származású alkotókról, diplomatákról, történészekről, irodalmárokról. Abban a riportfilmben sok tehetséges emberrel ismerkedhetett meg az érdeklődő magyar, de ez a műsor - Cs. Farkas Mihállyal az élen - a hangzatos, nagy cím ellenére a lehetőségből csak szűk keresztmetszetet mutatott meg.

Jómagam évtizedek óta keresem fel azokat a nagyszerű személyiségeket, akikhez a pénzes stáb nem jutott el, s ha találok egy olyan kuriózumot, amely tiszaföldvári érdekeltségű, kiemelt figyelemmel fordulok felé, mert ugye egy földvári - sáncokkal elválasztva is - a Tisza partján találkozik régi társaival, barátaival, mert onnan indul és oda tér vissza.

Szíki Károly
Ezek a sorok, melyeket írok, s melyeket 40 év távlatában vetettem papírra, kifejezetten egy tanárházaspárnak, N. Kovács Ferencnek és nejének köszönhetőek, hiszen ők tereltek egy olyan útra, mely a Tisza partról Amerikáig vezetett. Ha családomon múlik, akkor szobafestőnek tanulok, de a tanárnő és férje Martfű felé terelt egy középiskolába, ami egyenes úton egy könnyűipari üzemmérnöki diplomát eredményezett. A tanárnő megszállottan oktatta a magyar tantárgyat, s ennek köszönhetően hamarosan pályát módosítottam és a Színművészeti Főiskolán találtam magam.

Kicsit mesésnek tűnik ez, de így történt. Diplomás színészként azután megnyílt az út az amerikai és kanadai magyar közösségek felé, ahová évi egy-két alkalommal azóta is ellátogatok.

Az életemet meghatározó tanár házaspár csendes békességben él a Baross körút elején, melynek végéről indulva átláboltam a magyar emigrációt, és most visszatérve hozzájuk egy csendes beszélgetésben őket is megismerhetem, kicsit alámerülve arról a szintről, amelynek csak a felületét kapirgáltam éppen 50 éven át. N. Kovács Ferenc 80 fölött is energikus, aktív, nincs ellenére, hogy e beszélgetést ő vezesse. Először a színészt szólítja meg.

- Nagykovácsi Ilona is rokonom volt, színművész, mint te. A Földvárhoz közeli Jászárokszálláson született 1910-ben. Családi génjeiben neki is ott volt a sport. Kiváló artista lett, majd énekelni tanult, számos dalát dúdolta egykor az egész ország. Hogy csak néhányat említsek:  Tengerész, ó szívem tengerész,  Fehér galamb (La paloma),Kár, hogy búcsú lett a vége, Fekete hajú kis gimnazista voltál.

Lenn a parton áll egy kis lokál,
tengerésznép mind csak abba jár.
Jim is, meg a John is,
kicsi meg nagy hajón is,
s a Bill, az édes, ott csak egyre rám vár.

Dalai nagy részét férje, Polgár Tibor szerezte. Hazafias nótákat is énekelt, mert ugye egy Szolnok megyei ember mi más, ha nem hazafi. Főleg katonadalai maradtak meg: Ne bántsd a magyart, Márikám. Számos film főszerepét bízták rá. Emlékezeteset nyújtott a Maga lesz a férjem, a Gyurkovics fiúk és a Fény és árnyék című filmekben

- Igazi dizőz volt.
- Könyvet is írt, mint teszed te is. Úgy látszik, ez a színészek sajátja, hogy írnak.
- Fény és árnyék a címe. Olvastam. A New York-i off-Broadway sztártól, Cserey Erzsitől kaptam meg, s ha emlékeim nem tévednek, egyszer találkoztam is vele New Yorkban vagy Torontóban.
- A könyv Torontóban jelent meg.
- 1982-ben.
- Végül itt ott halt meg 1995-ben.
- Éppen 25 éve. Ezzel az emlékezéssel is adózunk művészete előtt.
- A Madách Színház, a Belvárosi Színház, a Magyar Színház és a Vidám Színpad megbecsült művésze volt. 1961-ben az NSZK-ba disszidált férjével, Polgár Tibor zeneszerzővel, karmesterrel. 1964-től Kanadában éltek. Otthonuk az emigráns amerikai magyar művészek találkozóhelye volt.
- Drámai erővel énekelte Ady és Villon megzenésített verseit.
- Mindezek fölött ő N.Kovács Ilona néven szerepelt sokáig. Apja Kovács István molnársegéd volt.
- Akkor minden bizonnyal van még valaki, aki a rokonságodból Amerikában próbált szerencsét?
- Így igaz.  N.Kovács István, másodunokatestvérem, kutató vegyészmérnök, aki jelenleg Észak-Karolinában él. Ő is a földvári gimnáziumban végzett, és 20 éve ment ki Kanadába.

Amikor az interjú feldolgozásában eddig jutok, a megadott számon felhívom a mérnök urat. Egy rövid beszélgetésre invitálom, ő szívesen áll a rendelkezésemre.

- Így igaz, 20 éve mentem el Magyarországról. Kanadában egy évig vegyészként dolgoztam az ottawai egyetemen, majd Montrealban 7 évig, ugyancsak az egyetemen.
- Földváron született, első iskoláit ott végezte.
- 1979-ben születtem és a földvári gimnázium elvégzése után a Veszprémi Egyetemre mentem és akadémiai kutató lettem. 2006-ban feleségemmel az USA-ba költöztünk. Wisconsin államban kezdtem, majd Floridában folytattam, egy 135 000 lelket számláló városban, Caryben.
- Látogatja még a Tisza-mentét?
- Évente hazalátogatok testvéremhez és édesanyámhoz, aki a vasút felé vezető úton, a Téglagyárral szemben lakik.
- Akkor ott folytatjuk az interjút!
- Rendben! Üdvözlöm a földvári rokonságot, az N.Kovács családot!

 Éppen a vele készült interjú feldolgozásán dolgozom, azt folytatom:

- Az én gyermekkorom ismeritek, láttátok, hogyan működött egy faluvégi gyermek. Most mesélj a te ifjú éveidről.
- Életem legkínosabb időszaka a gyerekkorom volt, mely a II. világháború idejére esett. Édesapám katona volt, ezért a bukás után a Ladoga-tó partjára, Szesztrojba hurcolták mint hadifoglyot.
- Hány évig élvezte a muszka-vendéglátást?
- Összesen 4,5 évig.
- 86 éves vagy, s ez azt jelenti, hogy akkor már öntudatos 14 éves gyermek voltál.
- Egy öcsém volt, a mi ellátásunkról édesanyám gondoskodott akkoriban. A IV. osztályban olyan hazafias nevelést kaptunk Sikolya Albert igazgató úrtól, amellyel reméltük a háború győzelmét, Nagy-Magyarország visszaszerzését. Ez a képzelet sajnos meghiúsult. A szovjet hadsereg megszállt bennünket és el kellett viselni a Rákosi rendszer ártalmait.
- Földetek volt, üzletetek…
- Elment a föld, elment az üzlet. A magántulajdonon alapuló gazdasági rendszer az állandó piszkálódások folyamatában megszűnt.
- Édesapád visszatért a hadifogságból…
- Apánk nem volt hajlandó a tsz-be belépni! Szerencsére a Tiszaföldvár-Homok összefüggő területet kertészeti belterületté nyilvánították, így apánk a jó szaktudásával, piacképes gyümölcstermeléssel meg tudta alapozni családunk szükségleteit.
- Ebbe nektek is be kellett segíteni?
- A föld és a munka szeretetét itt tanultam meg. Ez az életforma igen kemény helytállást kívánt mindannyiunk részéről.
- Mégsem maradtál a földművelésben.
- Az iskolai tanulást szüleink fontosnak tartották. A polgári iskola működésének legutolsó lehetőségét kaptam még el 1945-1948-ig.
- Hogyan tovább?
- Örvendetes valóság lett ezután az új Tiszaföldvári Állami Általános Gimnázium tanulójának lenni.
- Melyet György József alapított, akit meghurcoltak az ’56-os forradalom után. Ezekben a napokban állítottak számára emléktáblát Földváron.
- Így igaz! György József igazgató úr vezérletével jó tantestület, sokoldalú, színes diákélet alakult ki. Ez a gimnázium az életre készített fel bennünket. Központi kérdés volt a jó magatartás, a tanulmányi munka, a sport, az énekkari tevékenység, a sok nyilvános szereplés, mely az önbizalmat erősíti.
- Hogyan tovább?
- Az érettségi után egyetemen szerettem volna továbbtanulni! Elsősorban agrár vonalon állattenyésztőnek, másodsorban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán operaénekesnek szerettem volna tanulni.
- Ekkor történt valami, amikor a hatalom visszavágott!
- Tiszaföldvárról a jelentkezési lapom elment. A Megyei Tanács Oktatási Osztályának vezetője aláírásával azt az értesítést kaptam, hogy származásom miatt nem engednek továbbtanulni.
- Nagyon mély ütés volt?
- Kétségbe nem estem, tudtam, hogy dolgozni kell! Munkában nem voltam válogatós. Szüleim kisgazdaságában dolgoztam egy ideig. Jóindulatú támogatóim igyekeztek segítséget nyújtani. Óraadó tanítónak jelentkeztem Rákóczifalvára, Rákócziújfaluba. Itt kezdtem el a pályát orosz nyelv tanításával. Jelentkeztem a Jászberényi Tanítóképző Főiskolára, ahol 1953-ban tanítóképesítést kaptam. A katonai szolgálat letöltése után Tiszajenőn kaptam állást, de két évi tanítás után kértem, hogy helyezzenek át szülőfalumba, a Kossuth Lajos Általános Iskolába. Akkori igazgatóm kérésére elvállaltam a mezőgazdasági jellegű gyakorlati foglalkozások tanítását, ehhez kialakítottam az alapfeltételként szükséges gyakorlókertet, tanműhelyt (szaktantermet) és a kisállattenyésztés gyakorló terét.
- Volt még egy nagyon jelentős esemény ebben az időszakban.
- Mire gondolsz?
- Inkább kire! Osztályfőnökömre, a te feleségedre.
- Igen! Feleségemet, Horpácsi Ilonát az 1959/60-as tanév elején helyezték iskolánkba magyar nyelv és történelem tanárnak. Megkértem a kezét. 1961-ben kötöttünk házasságot. Ő lett az osztályfőnököd. A ti osztályotokban 10-12 okos tanuló volt és 21 közepes képességű. Te az első csoportba tartoztál.
- Igazgatóhelyettes is voltál…
- 1968-tól kinevezést kaptam erre a posztra.
- Ez teljességgel betölthette az életedet.
- Sok munkával járt, de igyekeztem becsülettel helytállni és megfelelni annak a településnek, amihez nagyon erősen kötődtem óvodás koromtól kezdve, az elemi és polgári iskolán át a gimnáziumig. Megelégedéssel tekintek vissza óvónőim, tanítóim, tanáraim szeretetteljes bánásmódjára, mely saját munkámban elsődleges motivációs tényező volt.
- Kineveztek igazgatónak is.
- 1992. júliusában Marosfalvi Ernő polgármester, a képviselőtestülettel egyetemben, a pályázatomat elfogadta, és a kinevezést megkaptam 5 évre.
- Sok siker kísérte utad, de volt-e benne kudarc?
- 24 év alatt a tanításban sok kudarcot is megéltem, de igyekeztem gyorsan túlélni azokat. Öt igazgató mellett sok mindent megél az ember, de az ő vezetési stílusukból igyekeztem kiszűrni mindazt, ami egyénivé tesz engem.
- A tanulók szívükbe zártak, erre én is bizonyság vagyok. Szigorúnak ismertünk, de nagyon tiszteltük a munkádat. Én még a kézilabdás időmet is neked köszönhetem.
- Jaj, igen, igen! Aktív kézilabdás voltam fiatal koromban. Megszerveztem az iskola csapatát, az edzéseket én vezettem, és a gyerekekkel együtt játszottam.
- Kapusként sokszor átéltem hatalmas lövéseid erejét.
- 1960-ban az országos spartakiád bajnokságot nyert csapat kapitánya voltam. Veretlenül nyertünk. Szerettem a győzelemre játszani. De a legnagyobb győzelem, hogy Ferenc fiunk, aki 1962-ben született, kiváló kézilabdázó lett. Jelenleg nemzetközi mesteredző az osztrák HYPO egyesület női csapatánál. Patrícia unokám az osztrák válogatott játékosa. Mindketten rendelkeznek játékvezetői képesítéssel. Claudia unokám, aki gépészmérnök-tanár a bécsi egyetemen, korábban remek kézilabda játékos volt. Mint mondtam, imádok győzelemre játszani.
- És persze énekelni is…
- A nemzetközi hírnevet is elnyert Tiszaföldvári Férfikar énekese és elnöke is voltam. Itt ismerkedtem meg nagybátyáddal, Széki Sándor operaénekessel. Sok külföldi fellépésre utazott velünk. Büszkék vagyunk rá, pedig már 27 éve az örökmezőre távozott. Emléke szívünkben él, éppen ezért lobbizok, hogy Tiszaföldvár legyen hűséges hozzá, és állítson Sándor bátyád emlékére egy márványtáblát s nevezzék el a helyi Kultúrházat őróla. Emlékeimben őrzöm édesapádat is, aki a Szegeden élő József öcsém szőlőjében, Homokon egy szüret alkalmával húzta a hegedűjén a legkedvesebb dalaimat. Szíki János volt, de emlékeimben megőriztem. Pedig már több, mint 30 éve elment közülünk.
- Életed a sport, a tanítás és a család. A szerteágazó tevékenységed kapott-e valami elismerést?
- Igen, kaptam Minisztertanácsi, Miniszteri dicséretet, Kiváló Munkáért jelvényt, és többször bronz, ezüst, arany fokozatú elismerést. Kitüntettek „PRO URBE” díjjal is 2008. május 1-én.
- Mi a mai filozófiád?
- Élettapasztalatom nagy részben a versekben és zeneművekben fogalmazódott meg. Minden jóban van valami rossz, de minden rosszban van valami jó. A természettudományt tisztelem, érdemes megtanulni, mert hasznossá teszi létünket.
A társadalomról kialakult kép zűrzavaros, kiszámíthatatlan. Az ideológia reményeket és csalódásokat eredményez. Oly sok van belőlük, hogy állandó összeütközéseket okoznak. Mindez kikerülhetetlen, mert nincs két egyformán gondolkodó ember a Földön.
- Sok mindent megértettem belőled és az én drága osztályfőnökömből így, 50 év után. Köszönöm!
- Mi köszönjük, kisfiam, Karcsi! Így mondaná Ilonka nénéd is, aki téged elindított egy úton. És nem is rossz út az!

Szíki Károly

Nincsenek megjegyzések