Múlt év Szent András havában Jóska bácsi életének nyolcvanadik esztendejébe lépett. Öt gyermeket adott neki az Úr, kiket tisztességben, b...
Múlt év Szent András havában Jóska bácsi életének nyolcvanadik esztendejébe lépett. Öt gyermeket adott neki az Úr, kiket tisztességben, becsületben felnevelt, kitaníttatott. Asszonyát Szent Miklós napján temette. Nem siratta, hiszen sziklaszilárd meggyőződéssel tudta, hogy jó helyre került, a mennyei atya végtelen szeretete öleli körül.
Minden áldott nap imával kelt és feküdt. Teljes lényével hitt istenében, aki soha nem hagyta cserben, aki mindig segített a bajban.
A ház, melyben immár egyedül élt, még öregapjáé volt. A múló idő minden bizonnyal szánalmas ronccsá tette volna, de az öregember ezt nem hagyta. Világ életében rátermett és ügyes volt. Megjavította a kerítést, rendbe tette az ereszt, s minden tavaszon betapasztotta, lemeszelte a ház falát.
A bejárati ajtó is rozoga volt már, itt-ott lepattogzott róla a méregzöld festék, és a zár is egyre gyakrabban beszorult.
Ez történt meg ismét egy nyári reggelen. Az öregember elővette szerszámait, kisszékre ült, s akkurátusan nekilátott a zár javításának, most azonban sehogy sem boldogult. Órákon át kínlódott, ám az ajtó meg se moccant. Dél felé érkezett háza elé a postás, aki meghallva a kalamolást, bekiáltott:
- Hahó, bátyám! Megint beszorult az ajtó? Segítsek?
- Nem kell, fiam! Isten segítségével megoldom! – kurjantotta, s folytatta a munkát.
A zár azonban makacsabbnak bizonyult az öregnél. Már rásötétedett, mikor eszébe jutott, hogy aznap még semmit sem evett, igaz, nem is tudott volna, hisz egy falat kenyér sem volt otthon.
Lefekvés előtt imádkozott, kérte Istent, hogy segítsen neki kinyitni az ajtót.
Másnap ismét nekiesett a javításnak. Ütött, kalapált, vésett már vagy egy órája, mikor meghallotta a szomszéd kislány hangját az ajtó túloldaláról:
- Anyukám küldött, hogy nézzem meg Jóska bácsit, mert nem láttuk tegnap. Jól tetszik lenni?
- Mondd meg anyukádnak, csillagom, hogy jól vagyok, minden rendben, csak a zárat javítom.
Estére ólmos fáradtság telepedett minden tagjára. Éhes volt, s szokatlanul gyenge. Lefekvés előtt imádkozott, s kérte a mindenhatót, adjon neki erőt, hogy holnap sikerrel járjon.
Harmadnapra szinte minden ereje elfogyott, de rendíthetetlen eltökéltséggel, s Istenbe vetett hittel folytatta a zár javítását.
Délután átjött a szomszéd asszony:
- Jóska bácsi! A kislányom mondta, hogy beszorult az ajtó. Hívjak segítséget?
- Nem kell, kedves! Mindjárt kész vagyok. Pár perc és kinyílik.
A zár azonban jobban szorult, mint eddig valaha.
Az öreg holtfáradtan esett ágynak. Imájában könyörgött a Mindenhatóhoz, hogy másnap segítsen neki, hogy végre kijuthasson.
Itt a földi létben azonban neki már nem adatott meg a másnap.
Isten szent színe előtt találta magát.
- Édes Istenem! Te, aki mindig jó voltál hozzám, akire mindig számíthattam, mondd, most miért nem segítettél rajtam?
Isten összeráncolta homlokát, majd csendesen ennyit mondott:
- Miért kérded ezt, fiam? Hiszen három embert is küldtem a segítségedre!
Pozsgai Katalin
Nincsenek megjegyzések