Október 5-én a Los Angeles-i Filharmonikusok megkezdték a 2019/2020-as évadjukat. Négy alkalommal – csütörtöktől szombatig esténként, vas...
Október 5-én a Los Angeles-i Filharmonikusok megkezdték a 2019/2020-as évadjukat. Négy alkalommal – csütörtöktől szombatig esténként, vasárnap pedig délután – Samual Barber, George Gershwin, André Previn (a zenekar egykori karmestere) és Aaron Copland – egy-egy szerzeményét adták elő. A muzsikusokat ez alkalommal is a társulat zeneigazgatója, Gustavo Dudamel vezényelte, a 15 perces nyitódarabban megismerhettük az ígéretes tehetségű, fiatal Julia Bullock koncert- és operaénekesnőt. Meglehet, nehezen hihető, hogy 1983-as búcsúmba szülőhazámtól és hogy új hazaként Amerikát választottam, közrejátszott Gershwin muzsikája is. Még gyermekkoromban, Budapesten láttam a „Kék rapszódia” című filmet (a vállaltan nem történet-hű sztori kevésbé tetszett, ám a zene – és nem csupán a „Rhapsody in Blue” – lenyűgözött. Gershwin-rajongóvá lettem, s az ő kedvéért szívesen autóztam Los Angelesbe Las Vegas-i otthonomból.
Az évadnyitón a fiatalon, 39 esztendős korában elhunyt zeneszerző-zseni 1925-ben komponált F Piano Concertoját adta elő a filharmonikusokkal Jean-Yves Thibaudet zongoraművész, akinek játékában már számos alkalommal gyönyörködhettem mind a Hollywood Bowlban, mind a Walt Disney Concert Hallban (előzőleg a Dorothy Chandler Pavilionban). Mos is nagy élvezettel hallgattam az ihletett előadását.
A hangverseny kezdetén feltűnt, hogy a zenészek fekete ingben érkeztek a pódiumra; ezt szokatlannak tartottam és kezdetben nem értettem az okát. A koncert befejező darabja Copland „Appalachian Spring Suite”-je volt, s amikor a 23 percben véget ért, Dudamel nem eresztette le karmesteri pálcáját, a hegedűművészek hangszerükön tartották a vonót, a dobosoknak kezükben maradt az ütő és egy percig valamennyi muzsikus mozdulatlan maradt. Ám a szünetben, a műsorfüzetben már olvashattam, hogy a nyári szünetben jobblétre szenderült a Los Angeles-i születésű Jerry Epstein hegedűművész, aki a LAPhilnál kezdte a pályáját, egy időben a zenekar első hegedűse/koncertmestere volt, kiérdemelte a Master of Music címet, s mindvégig hű maradva, 43 év után tőlük ment nyugdíjba. A karmester csak a művésztárs emlékére tartott csendes szünet után fordult a nézőtér felé, hajoltak meg a zenészek és kezdett vastapsba a Tisztelt Nagyérdemű. Megható percek voltak…
Földes Tamás |
Nincsenek megjegyzések