Vasárnap késő délután emlékezni gyűltek össze az a Los Angeles-i magyarság ünneplő tagjai. A Los Angeles-i Egyesült Magyar Ház adott otth...
Vasárnap késő délután emlékezni gyűltek össze az a Los Angeles-i magyarság ünneplő tagjai. A Los Angeles-i Egyesült Magyar Ház adott otthont a színvonalas műsornak, ahol a történelmi eseményekre való visszaemlékezéssel, irodalmi összeállítással, dalokkal, tánccal tisztelegtek a jelen lévők az 56-os események hősei előtt, akik közül jónéhányat a helyszínen is köszönthettünk.
Köszönet a szereplőknek, a szervezőknek, a Magyar Ház vezetőségének és valamennyi résztvevőnek, hogy méltó módon emlékezhettünk meg a forradalmi napokról.
Bátori Zoltán előadásában és Neszlányi Judit zongorakíséretével együtt énekli a közönség a Szózatot
Neszlényi Judit, a forradalom résztvevője mond verset
A rendezvény képei:
 |
| Antal Tímea az ünnepség rendezője és műsor vezetője |
 |
| Novák József lelkipásztor mond imát |
 |
| Pereházy Miklós mond ünnepi beszédet |
 |
| Neszlényi Judit zongoraművész saját szerzeményét játssza |
 |
| Kiss Erzsike dalokkal köszöntötte a szabadságharcot |
 |
| A visszaemlékezés előadói: Orcsik István, Antall Tímea, Reeves Anna és Bátori Zoltán |
 |
| Magyarországról érkezett vendégművész, Szíki Károly irodalmi összeállítással tisztelgett a forradalom előtt |
 |
| Kárpátok Néptáncegyüttes előadása |
 |
| Az ünnepség után a Magyar Ház jóvoltából vacsora várta a jelen lévőket |
Pereházy Miklósnak, a Los Angeles-i Egyesült Magyar Ház elnökének ünnepi beszéde
Tisztelt Hölgyeim és Uraim,
Kedves Vendségeink,
1956. október 23.-a a Szabadság Napja volt akkor, s a Magyar Emigráció számára ma is az maradt. Mindössze 20 nap, de a magyar történelem talán legkiemelkedőbb 20 napja zajlott 1956-ban Magyarországon. Egy aprócska, de elszánt nemzet felemelte fejét és nemet mondott az elnyomásra, a diktatúrára és szembe szállt a világ akkori legnagyobb birodalmával.
De milyen előzményei is voltak az 1956. október 23-án bekövetkezett eseményeknek?
Az 1956-os forradalmat megelőző hét esztendő leggyűlöltebb kommunista diktátora Rákosi Mátyás volt. 1956 júliusában bekövetkezett bukása - vagyis az oroszok által történő leváltása és Szovjetunióba költöztetése - átmenetileg csillapította ugyan a lakosság elkeseredését, de mivel a helyére „bűntársa” Gerő Ernő került, a lakosság hangulata alig változott Magyarországon. Az embereknek elege volt az ÁVH korlátlan hatalmából, a diktatórikus kormányzásból, a koncepciós perekből az esztelen és logikátlan gazdaságirányításból, illetve az alacsony életszínvonalért felelős kommunista vezetésből. Az elkeseredés és düh nyomán, 1956 őszén küszöbön állt a forradalom Magyarországon. A megmozdulásoknak három jelentős előzménye volt! Először is Losonczy Géza, a Petőfi-kört szervező újságíró nyíltan kritizálta Gerő Ernőt a Magyar Nemzetben. A cikk egyértelműen jelezte a formálódó magyar ellenzék tettvágyát, melyet tovább serkentett a Magyar Írók Szövetsége is, mely 1956 szeptemberében nyíltan követelte Nagy Imre visszatérését.
Az előzmények sorában a második Rajk László újratemetése volt. Miután még Rákosi idején megtörtént Rajk rehabilitációja, - vagyis napvilágra került az 1949. október 15-én történt kivégzése előtti per valódi háttere - végre megtörténhetett 1956. október 6-án újratemetése is. Maga a temetés óriási politikai tüntetéssé változott, melyen egyes becslések szerint körülbelül 200 ezer fő vett részt előbb a Kerepesi temetőben, majd a Batthyány örökmécsesnél!
A harmadik előzmény a lengyelországi események nyomán kezdődő szerveződés volt. A lengyel kommunista párt élén 1948 és 1951 közt Wladislaw Gomulka állt, de mivel kritizálta a Sztálinizmust,
1951-ben leváltották és letartoztatták.
Ám közben 1956 őszén kirobbant a Poznani munkásfelkelés, melyben a dolgozók a bérek emelését, normák igazságosabb meghatározását és szabad választásokat követeltek. A felkelést ugyan leverte a karhatalom, de a néptömegek ezt követően Gomulka kiengedését és pártfőtitkári kinevezését követelték. Emellett jelentős szovjet ellenes tüntetések kezdődtek országszerte. A lengyel kommunista párt engedett a nyomásnak, és saját hatáskörben döntve kiengedte Gomulkát és kinevezte pártfőtitkárnak. Válaszul 1956. október 21-én a szovjet csapatok megindultak Lengyelországba, hogy erőszakkal vessenek gátat a további eseményeknek. A világ, és főként a forradalom szélén álló Magyarország népe lélegzet visszafojtva figyelte mi fog történni! Ám Gomulka megtalálta a békés rendezés módját. Tárgyalásokat kezdett a szovjetekkel, melyben kompromisszumot ajánlott, vagyis mérsékelt, és a szovjet érdekeket nem sértő reformokat ígért, melyekhez végül a szovjet vezetők hozzájárulásukat adták. Főtitkári beosztását egészen 1970-ig megtarthatta.
Nos mindez arra engedett következtetni, hogy a szovjet vezetők a jogos magyar revízióknak is engedni fognak. Mint tudjuk ez sajnos nem igy történt.
63 évvel ezelőtt 1956. október 23.-án pár óra leforgása alatt összetartozóvá vált a nemzet. Történelmi tény, hogy a diktatórikus hatalomnál mindig erősebb a nép hatalma, s mert egyetlen tirannus sem lehet örökkévaló, azt előbb vagy utóbb elsöpri a józan demokrácia jogos haragja.
1960-ban John Fitzgerald Kennedy elnök forradalmunkat úgy méltatta, hogy az a “bátorság, az öntudat, a diadal napja” volt.
Majd e napot George W. Bush elnökünk 2006. október 23-án Szent Forradalmunk 50. évfordulójára az elismerés napjává nyilvánította.
Ez a nap az egyetértés, a megbocsátás és az egymással szembeni megbékélés napja, azaz az összetartozás napja volt.
Elődeink nem akartak felni, gyanakodni többé, egymás szemét keresték nyílt tekintettel, telve bizalommal, s egy új, boldog világot kivantak építeni.
Az egymás szemébe nézés annál is inkább fontossá vált, mert a forradalmat megelőzően sajnos nagyon sok honfitársunk inkább a lábat nézte, hogy nehogy rossz helyre lepjen, s hogy hova és hogyan helyezkedjen. Méltatlan sors volt ez sok éven át, s a méltatlan helyzetekre előbb, vagy utóbb, de mindig méltó válasz érkezik.
Az egyetemisták 16 pontjuk között már október 22-én szerepeltettek az általános, egyenlő, titkos választásokat, több pártot, új nemzetgyűlést, sztrájkjogot a teljes vélemény- és szólásszabadságot, valamint a szabad rádiót.
Az akkori – mint akar a mostani - a sokféleséget képviselő emigráció a 63 év alatt különböző utakon közelítette meg ünnepünket, de abban mindvégig mindenki egyetértett, hogy 1956 forradalma az 1848-as forradalom léptékében, annak szükségszerű folyományaként értékelendő, amelyet a magyar nép szabadság szeretete formált fennköltté az 1956-ban is megjelenő túlerővel szemben.
Valóban nagyon sok az azonos irányelv a két forradalom és szabadságharc jellemzőiben. 1848 után Haynau teremtett rémuralmat hazánkban, majd 1956-ban Kádár pribékjei.
Az 1956–os Forradalom és Szabadságharc leverése után szörnyű számonkérés kezdődött meg hazánkban. Aki tudott menekült, de nagyon sokan estek áldozatául a megtorlásoknak.
A menekülési hullám elérte Los Angeles-t is, ahol a forradalom után nagyszámú magyar menekült honfitársunk talált új hazára.
1956. október 23-án Nagy Öregjeink életüket áldozták mindazért, ami a mai Magyarország, de ők voltak azok is, akik a Los Angeles-i közélet akkori derékhadát képviselve ösvényt, majd utat vágtak az szerveződéshez, valamint szereztek jó hírnevet és megbecsülést az akkori magyar menekülteknek. Az általuk választott úton, a vallás és politikamentes valós közérdeket képviselve, semmiféle politikai nyomásnak nem engedve haladunk ma is.
Nagyon fontos ez a párhuzam a ma helyes valóságképének kialakításában.
Igen, 1956-os forradalmárjaink a terror elől menekültek, eresztettek gyökeret, s alkottak mába nyúló, ma is érvényes világképet számos helyen, az akkori nyugati világban, így Los Angeles-ben is.
Ezek közül a Nagy Öregjeink közül mára már csak kevesen maradtak körünkben. Elvesztettük Szörényi Évát, aki nélkül nem csak szabadságharcosaink, de kulturális működésünk Los Angeles-i színvonala is megkopni látszott. Annál is inkább, mert a Thália Színház alapítói (Óss Enikő és Varga Tibor) Tibor elvesztése után maguk is kaput zártak, míg végül Enikő haza is települt. E vért pezsdítő művészeink hiánya nagyon nehezen pótolható.
E nehéz helyzetben szerveződött meg azonban új, kiváló társulatunk a Dél-kaliforniai Szoboszlai Sándor színház, ahol Szoboszlai Sándor, Schaffer Anikó és Antal Tímea józan konzervatívvá, de egyben számtalan mozzanatában elegánsan varázsolta újszerűvé színházi életünket.
És ma is velünk van Neszlény Judit zongoraművészünk, hiteles szabadságharcos, aki Házunk támogatását örökérvényű elhivatottsággal végzi.
Immáron több, mint egy éve, hogy elvesztettük Czene Ferencet is, aki 1956-ban kijelölt útjáról egy jottányit sem távolodott el. Sokan, sokszor úgy gondoltuk, hogy Ferit már átlépte a történelem. Ez azonban téves feltevés volt. A történelem sűrűn ismétli önmagát, s a czenei forradalmiság példa értékét nem tudta megtépázni az idő vasfoga. Szörényi Éva, Varga Tibor és Czene Ferenc mindig egyenes derékkal, sziklaszilárd elvekkel léptek be ebbe a terembe, akik a szabadságjogokért akár életüket is készek voltak feláldozni.
Hiányoznak közéletünkből ezek a vastörzsű, kiváló, megalkuvásra képtelen emberek. A megmaradottak, Nagy Öregjeink azonban itt ülnek most velünk együtt emlékezve, megtisztelve a 63 éves múltat, a forradalom eszményeit és annak mába nyúló tanulságait.
Nagy Öregjeink tudták, hogy a hazugságot mindig legyőzi a valóság. A diktatórikus hatalom összezsugorodott világa helyzetéből adódóan nem képes a hatalom minden áron való megtartására irányuló törekvéséből kilépve a helyes jövőkép felismerésére, vagy nem tanult Hegel-i dialektikát, amely szerint a mennyiségi telítettséget követően szükségszerű a minőségi változás. E szabály természetesen nem csak 1956-os szent forradalmunk esetére érvényes.
Világos, hogy az egypárt rendszerre törekvők, a demokráciát megtiprók napjai mindig meg vannak számlálva, mert a politika feladata nem az uralkodás, hanem a szolgálat kell legyen. E kiváló emberek - akkor fiatalon -azért harcoltak, hogy új jövőt építsenek maguknak és nekünk, majd Nektek a jövő nemzedékének is.
Mit is jelent mára 1956. október 23.-ika a ma ünneplőinek, a ma élő nemzedéknek? A ma már koros nemzedéknek, 56-os hőseinknek 1956-ban kezdődött el a jövő. Szent forradalmunk ugyanis a szabadságvágy mellett több olyan eszmét is képviselt, mint az egymásra utaltságot, az összetartozást. És képviselte továbbá a jövőbe vetett feltétlen bizalmat.
Igen, hölgyeim és Uraim nagy Ö-vel összetartozást, hiszen a mai ünnepségünk is éppen ezt a fogalmat tartozik képviselni idegenben is. Képviseli összetartozásunkat, magyarságunk, tradícióink ápolását, szólás- és emberi szabadságjogaink példa értéken tartását Édes Hazánk iránti odaadásunkat, szülőhazánk feltétel nélküli szeretetét.
Ezt az üzenetet hordozza mai ünnepünk nekünk és a Diaszpóra ma felnövekvő generációjának.
1956. október 23. forradalmának minősítése határozta meg a Kádár korszak uralmát. A forradalom, vagy ellenforradalom fogalmi hovatartozásként választotta ketté titokban a kádári 33 év alatt a hazai magyarságot, s tette nyíltan ellenállóvá a külföldre menekült emigrációt.
A diktatúra ereje hallgatásában rejlik. Először nem ejtettek szót 1956 októberének eseményeiről. Majd az 56-os események, később az 1956-os sajnálatos események megfogalmazás került a politikai köztudatba. Nyilvánvalóan meggyengült tehát a diktatúra, de az azért még diktatúra maradt.
Megváltozott a szövetségi politika szóhasználata is. Amíg a Rákosi korszakban az, “Aki nincs velünk az ellenünk” volt a politikai szóhasználat, addig a Kádár korszak ezen is enyhített, mert azt hirdette, hogy “aki nincs ellenünk az velünk”.
A Diaszpóra semmilyen körülmények között nem polarizál, nem választja szét közösségeit, mert Los Angeles magyarsága az amerikai integrációból merített jogaink és kötelezettségeink alapján működteti amerikai magyarságának napi gyakorlatát.
Jó Amerikában jó amerikainak lenni, ahol szabadok vagyunk, s itt jó magyarnak lenni is. A “mi“ hitvallása számunkra azt feltételezi, hogy “Ti” is van és Ők is, tehát lényegében különbségekre hivatkozik, szükségképpen különválaszt. Amerikában a “mi” alatt mi nem egy elhivatottnak hitt az egészhez viszonyítva kis közösséget, hanem a Diaszpóra valamennyi magyar közösségét, vagyis az egészet értjük.
Ez az együvé tartozás azonban semmit sem von le a közösségek saját érdekkörét érintő önállóságából, hanem éppen ellenkezőleg, józan önmeghatározást eredményez.
A Los Angeles-i Egyesült Magyar Ház nagy gondot fordít arra, hogy 1956 szellemiségét megőrizve annak hagyományaiból a mai kornak megfelelő értéket hozzon létre Los Angeles magyarsága érdekében, s ha kell határozott, közéletünket meghatározó elvek mentén képviselje is azt.
1956. október 23.-ika emléke bennünket ma már nem a harcra buzdít, hanem történelmi hűséggel ösztönöz az egyetértésre, a megbékélésre, az együttes előremutató cselekvésre, adott helyzetben a közös fellépésre.
Lényeges gondolat ez, mert nemzetünk harmadrésze ma külföldön, a határokon túl ünnepel.
Édes Hazánknak az egy nemzetben történő gondolkodását mi úgy fordítjuk Los Angeles-i magyarra, hogy számítanak ránk, számítanak a határon túli Magyarság mindenkori józan észrevételeire, (még akkor is, ha az építőnek szánt kritika nem mindig talál megértésre). Az amerikai szólás szabadsága, a vélemény gyakorlása ugyanis senki által és semmilyen tekintetben nem korlátozható.
Igen, szükség van a párbeszédre, a párbeszéd igényére és a határoktól függetlenül létező egységes nemzet algoritmusának alkalmazására.
Az ünnep a mi magyar hagyományaink szerint nem csak a vigasság, hanem az önvizsgálat, az önértékelés és az
erkölcsi felemelkedés ideje. A nemzet ünnepei arra valók, hogy számot vessünk múltunkkal, jelenünkkel és a jövő útjával is.
Számot vessünk eredményeinkkel és reményeinkkel, de számot vessünk tévedéseinkkel, mulasztásainkkal, sőt vétkeinkkel is. Valójában ebből a számvetésből származhat a magunkba vetett bizalom és a cselekvő akarat.
Mindkettőre nagy szükség van most az utóbbi időkben tapasztalható történelmi változások helyes megítélése szempontjából.
1956. október 23. maga a velünk élő történelem, amelynek az a hagyatéka, hogy az igazáért küzdő embert ugyan megalázhatják, meghurcolhatják, de nem törhetik meg, mert a szabadságvágy nem csak magatartás, hanem a lélek állapota.
Szükség van a hősökre, mert a hősiesség mindig követőkre talál.
Tisztelt ősz hajú Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Hőseink, Tisztelt nagyrabecsült Szabadságharcosaink
Nélkületek nem lett volna 1956-ban Magyarországon forradalom. Ti forgattátok fel, s mutattátok meg sebezhetőnek az akkori kommunista világot, mert, ahogy John Fitzgerald Kennedy elnökünk mondta,
1956. október 23. a “bátorság, az öntudat, a diadal napja, a Ti napotok volt”.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim,
Köszönöm szépen kitüntető figyelmeteket.
Nincsenek megjegyzések