Levél Szülővárosomhoz” c. versemet az évek múlásával egyre erősödő honvágy, az otthoni egyszerűbb, de valahogy meghittebb élet utáni sóvárgá...
Levél Szülővárosomhoz
Van egy város “túl az Óperencián” ... Debrecennek hívják.
sokan nem ismerik, fogalmuk nincs merre-hol van, vajon kik is lakják?
Nem rideg kőfal veszi körül Őt, csak egy békés, árnyas,
hűsítő, “városvédő”, átölelő “NagyErdő” .
Ahol szépségben vetélkedett Ősz a Tavasszal,
Január hófehér csodája a márciusi nyíló virágokkal...
Legszebb, legillatosabb ott volt a Május,
míg legszínesebb a rőtszínbe borult, színorgiában tobzódó Ősz.
Ma is Ifjúságot idéző, igéző Emlékkert nekem az az Erdő.
Ő, a halkszavú, a susorgó, zizegő leveleivel csodákat ígérő...
Ma is érzem meghitt varázsát, midőn Haza megyek,
s ha láttam is már számtalan erdőt, jártamban-keltemben,
ám zöldebbet, nyugtatóbbat még nem talált a szívem...
Talán mert ott volt az Strand, ott az a kis pad...
Ott sütött le ránk “hét ágról” a nyári nap,
Ott várt a Szerelem, az első csókos randevú,
Ott látta meg szemünk egymást,
ott nem lakott szívünkben sosem bú...
Ott kacagtunk mi mindenen, beszívtuk, s Ó, hogy élveztük az Életet!
A Szépet és a Jót ott tanultuk. Egyetemen barangoltunk.
Ott, hol ismertük a szomszédságot, s tán az egész várost.
Minden terén, utcáján megértő, igaz, hű Barát várt ott...
Ott nyugszanak nagyszüleink, szüleink, testvéreink,
Ott látták meg a Napvilágot gyermekeink.
Oda vágyik ma is szívünk, oda most is Haza lehet menni...
Oda, ahol megtanultuk ki és-miért érdemli ki szívünk,
kit és mit kell szívből-igazán,
míg csak élünk, örökre becsülnünk...
Azt, hogy hogyan kell, ha néha-néha súlyos is,
de mindig, mindenkoron igaz Emberként élnünk...
S ha Elég(!) sikolt fel egyszer valami bennünk,
ha túl hosszúra nyúlik az idegenben rótt Út,
Otthonunkhoz mindig vissza lehet térnünk...
Erőss-Csótsits Ágnes,
Laguna Woods, California 2019
Nincsenek megjegyzések