Page Nav

HIDE
FALSE
TRUE

Pages

latest

12. "4th of July" ünnepség Tiszafüreden a Kékessy családnál

Az Amerikai Magyar Klub valamint az Amerikából hazatelepült Kékessy család immár 12. alkalommal, 2019. július első hétvégéjén ’Garden P...


Az Amerikai Magyar Klub valamint az Amerikából hazatelepült Kékessy család immár 12. alkalommal, 2019. július első hétvégéjén ’Garden Party-ra’ várta a barátokat, ismerősöket.

Az esemény Díszvendége: professzor Dr. Ősapay György akinek sok éves amerikai tartózkodása után, kiemelt kutatási területe a Magyarországi népszaporulat kérdése.

A rendezvény egybeesik Amerika Függetlenség Napjával, amikor is a résztvevők megemlékeztek az Amerikában töltött éveikről, valamint azon ott élő magyarokról, akik példamutatásukkal, tevékenységükkel, kimagasló alkotásukkal, elősegítették Amerika jólétét és a világ javát szolgálták. Az esemény egyben erősítette a két ország közötti baráti kapcsolatot, hiszen Amerika otthont adott számtalan magyarnak a kivetettségük éveiben.

A rendezvény alkalomat adott arra, hogy a résztvevők találkozhatak Amerikából hazatelepült vagy hazalátogató magyar és amerikai barátaival, valamint gazdagíthatták kapcsolatait hazai kiválóságokkal.

* * *

Lipcsey Ákosné Judit beszámolója az eseményről:

Kékessy György jóvoltából a társasági élet minden évben kiemelt eseménye az amerikai függetlenség évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepség és garden party, amelyen rendszerint részt vesznek az egykor az Egyesült Államokban élt vagy máig is ott élő, de hazalátogató magyarok.


Az idei év különlegességét az adta, hogy a helyi és térségi elöljárók is szép számmal voltak jelen. F.Kovács Sándor országgyűlési képviselő és felesége Kovács-Bocskay Anna, a Bethlen Gábor Alapítvány képviselői, Bartos Mónika országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, Házi Balázs az Alapítvány titkára, valamint Tiszafüred város és a Járási Hivatal vezetői.  Összesen 109 fő vett részt az idei rendezvényen.

Július 6-án, szombaton a díszünnepség 10 órakor Ökomenikus Istentisztelettel kezdődött, amelyen igét hirdetett Nt.Szabó Konrád, Tiszafüred, Nt.Szabó Richárd, Tiszaroff lelkipásztora, Székely Éva kántor közreműködésével.

Ezt követően ’Welcoming Toast’, a házigazda pezsgős fogadása, köszöntése következett, és utána a társaság átvonult a szabadtéri előadás helyszínére.


Az ünnepség egyik fénypontja és igen látványos része a zászlók bevonulása, és az amerikai zászló felvonása volt. Az idén először ezt együtt végezték az amerikai hagyományőrző díszegység és a magyar nemzetőrök, ezzel is szimbolizálva, hogy a két nemzet ugyanazon értékeket támogat és védi a függetlenséget és a szabadságot.  A hűségesküt „the Pledge of Allegiance” dr.Herédy László és felesége, Chatlós Rozika ny. ezredes mondta el.

A csodálatosan szép nyári napon, a vendégek hűsítők kínálása mellett tetővel árnyékolt nézőtérről élvezhették a továbbiakban a műsort és a színvonalas művészi előadást.


Az Egyesült Államok függetlenségének 143. Július 4-i évfordulójához kapcsolódó rendezvényen a házigazda Kékessy György meghívására a díszvendég Prof. Dr.Ősapay György volt, aki a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Johannita Rend Lovagja.

Dr.Ősapay György beszédének központi eleme volt, hogy nemzeteink alapját a családok adják.  Professzor úr a népszaporulat kérdésével, meddőségi problémák elemzésével, korrigálási lehetőségeivel foglalkozó szakember. Kezdeményezésére indult el egy olyan határokon átívelő program az amerikai és európai, így a hazai orvosok, gyógyszerészek, pszichológusok és védőnők között, amely a szemléletváltásra hívja fel a figyelmet, és arra, hogy a társadalomnak egyre átfogóbban kell a fiatalok párválasztását, családalapítását támogatni. ’Babacsalogató’ becenevű alapítványának a célja, hogy hozzájáruljon az egyre vészesebbnek tűnő népességfogyás megállításához. Nagy örömünkre szolgált, hogy professzor urat a születésnapja alkalmából ezen a szép ünnepségen köszönthettük.

Újvári Imre Tiszafüred polgármestere a köszöntőjében arról beszélt, hogy sok minden köti össze az amerikai és a magyar népet. Főleg a hazaszeretet és a szabadság iránti vágyat emelte ki.

F.Kovács Sándor országgyűlési képviselő beszédében a térség szülöttéről, Fabriczy Kováts Mihály huszárezredes életútjáról emlékezett meg halálának 240. évfordulója alkalmából, aki a jászkun huszárezredből indulva került az amerikai hadseregbe 1776-ban és az amerikai lovasság megalapítójává és felépítőjévé vált.

Kovács-Bocskay Anna textilművész bemutatta munkásságát, amellyel a nagykunsági vert csipke hagyományát alapul véve alkotott meg egy exkluzív márkát, így születve meg az a csipkedíszítés, ami egyfajta ékszerként funkciónál, és amely a viselőjének megismételhetetlen egyediséget kölcsönöz.


A díszünnepség meghatóan szép része volt a Bethlen Gábor Alapítvány Kuratóriumának döntése alapján a Teleki Pál-érdemérem átadása, amellyel a nemzet szolgálatába állított kiemelkedő életműveket ismerik el. 

Az Alapítvány ’Becsületrendjét’ a rangos kitüntetést Kékessy György és felesége Gertrúd asszony kapta a külhoni magyarságért tett áldozatos munkájuk elismeréseként.


A méltatásban Bartos Mónika országgyűlési képviselő asszony, miniszteri biztos részletesen tekintett végig a kitüntetettek életútján.  A díjat Házi Balázs, az Alapítvány titkára adta át.

Szerencsések vagyunk, hogy közvetlenül ismerhetjük Gyurit és Gertrúdot, és arra buzdítjuk a fiatalokat, hogy Róluk példát véve álljanak helyt mindig a nemzet ügye mellett.


A díszünnepség során magas kulturális értékeket is kaptunk:
- Óss Enikő színművésznő Heltai Jenő ’Szabadság’ c. versét adta elő.
- Simon Erika operaénekesnőtől az ’Álmodó Tiszapart’ dalt, valamint az örökérvényű  ’Ave Mariát’ hallhattuk.
- Danielfy Zsolt a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház, ’Magyar Arany Érdemkereszttel’  kitüntetett ikonikus színművészének, a ’Szabadság és a Függetlenség’ szeretetéről szóló monológját hallottuk.
- A Tiszafüredi Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek néptánc bemutatóját láthattuk.
- Mesterek és mesterművek c. kiállítás.  Szervezte és megnyitotta Végh Ágnes a Nemzeti Fórum megyei és helyi szervezetének elnöke.


Az előadások és a kulturális program után a kulináris élvezeteknek adtuk át magunkat.  A meseszép zöldellő kertben felállított hófehér sátrak hívogatóan csalogattak.  Megfőtt a töltött káposzta, elkészült a birkagulyás, folyamatosan készültek és sültek a ’tócsnik’. Hűs tokaji borral (’Patricius’ családi borászat terméke) öblíthettük le a finom falatokat.  Finomabbnál finomabb helyben készült desszerteket fogyaszthattunk.

A fentieken kívül még sok-sok színes programból választhattunk. Például könyvbemutató: Óss Enikő: ’Életem, Thália’ c. legújabb könyvét dedikálta. dr.Gubánné Pintér Annamária előadásában ismertette: ’Hogyan lehet a diaszpórában magyarnak lenni és maradni’?

Majd filmvetítés és kerekasztal beszélgetés szórakoztatta az érdeklődőket.   Élménydús Tisza-tavi vízi túrán is részt vettünk.

Nagyszerű volt együtt tölteni ezt a szép ünnepet. Elsősorban köszönet a Házigazdának, de köszönjük minden résztvevőnek és a vendégeknek valamint a segítőknek, hogy együtt lehettünk ezen az emlékezetes nyári garden partyn.

* * *

A helyi Főnix TV beszámolója az eseményről:


Nincsenek megjegyzések