Januárban, „Az éj leple alatt " című jegyzetemet az alábbi sorokkal kezdtem: „Nos, Nagy Imre, a mártírhalált halt, kivégzett minisz...
Januárban, „Az éj leple alatt" című jegyzetemet az alábbi sorokkal kezdtem:
„Nos, Nagy Imre, a mártírhalált halt, kivégzett miniszterelnök szobrát december 28-án – a karácsony és újév közötti, jó kívánságokkal teli békés napokban - eltávolították a Parlament szomszédságából, a Vértanúk teréről. Az éj leple alatt – előzetes bejelentés nélkül, titokban – bontották el és szállították ez idő tájt ki tudja hová. Ugyanúgy a sötét éjszakában tették, ahogy onnan néhány száz méterre, a budapesti Szabadság-tér északi végén, suttyomban emelték fel a sokak által ellenérzést keltett német megszállási emlékművet.
Nagy Imre 1996-ban felavatott szobrának máshová helyezése hetek-hónapok óta várható volt. A hivatalos indoklás szerinti ok nem a kivégzett miniszterelnök személye, hanem az Országházat övező terület visszaállítása az 1945 előtti formájába. A Vértanúk terén 1945 szeptemberében döntötték le a vörösterror áldozataira emlékező Nemzeti Vértanúk Emlékművét, amely tíz éven át állt ott. Igen, a Tanácsköztársaság 133 napja alatt megölt ártatlanokra emlékezni kell! A vörösterror az én családomat is érintette, a Dömsöd községben élt nagybátyámat a Szamuely-különítményesek csupán azért akasztották fel, mert malma és kocsmája volt a faluban. No persze az azt követő, világ-visszhangot keltő fehérterror is megannyi áldozatot követelt – az ígéret szerint az ő emlékükre is emelnek szobrot. Mikor? Majd. Valamikor.”...E mostani tűnődésemnek akár azt a címet is adhatnám: „Az éj leple alatt 2.”, ugyanis Nagy Imre hídon álló szobrát néhány napja - ugyancsak az éj leple alatt! - szállították új (ki tudja végleges?) helyére, a Jászai Mari térre. Az 1956-os forradalom miniszterelnökét 1958. június 16-án, vagyis 61 esztendeje végezték ki; ma még nem tudhatom, hogy vasárnap lesz-e megemlékezés a szobornál. És ha lesz, akkor mond-e beszédet, fejet hajt-e az a hajdani, lelkes fiatalember, aki 1989. június 16-án, a Hősök terén, a kivégzettek koporsói mellett mondott gyújtó hangú beszédet – és szavaival országos ismertségre tett szert. Ama fiatalember ez idő tájt Nagy Imre egyik utódja a kormányfői székben: Orbán Viktor a neve... Nagy Imrét és mártír társait nem az éj leple alatt végezték ki, hanem hajnalban – és a hírt csak utólag adták hírül az újságok. Az akkor még mindig a romániai Snagovban fogva tartott családtagjaik oly’ módon értesültek róla, hogy őreik az asztalukra dobták a történteket hírül adó újságokat.
De vissza a jelenbe! A kortársak, a közeli ismerősei számára Imre bácsi néven fennmaradó szobrot az országgyűlési képviselőház egykor „fehér háznak” nevezett épülete előtt állították fel. Ama épület előtt, amely 1956-ig az Államvédelmi Hatóság központja volt (több emelet mélységben helyet kapott kínvallató pincéivel). A forradalom eltiprása után a Magyar Szocialista Munkáspárt (az MSZMP) székháza lett, sokan már akkor – ha nem fennhangon is - úgy vélekedtek, hogy egy jó érzésű párt nem költözhet oda. Nem mondom, hogy le kellett volna dönteni, mint a franciák tették 1789-ben, forradalmuk napjaiban a Bastillet, de más célra kellett volna használni. Nos, most a mai Országgyűlés képviselői birtokolják e házat - véleményem szerint ez se vall jó ízlésre. Inkább szállodává alakítanák át, vagy bármi más közcélra.
A szobor újra-felállítóinak jobb ízlésük van. Imre bácsi háttal áll a hírhedt épületnek. A szobor áthelyezését a Parlament közeléből Nagy Imre tisztelői közül sokan rosszallják. Én nem rosszallom, jóllehet nem érzem indokoltnak. Úgy vélem, ha már elvitték, jó helyre került. Budapest egyik forgalmi csomópontjára, a Duna-parti 2-es villamos végállomásához, ahol mindig utasok várakoznak. A Margit hídon közlekedő villamosok és autóbuszok is ott állnak meg és sokan ott szállnak át a belváros felé tartó 2-esre. Szerintem jóval többen látják majd és állnak meg előtte, mint a Kossuth tér kiszögelésénél lévő, kicsiny terecskén. Egy szobornak – szerintem – bárhol helye van (a „bárhol” alatt természetesen nem egy szűk mellékutcára gondolok).
 |
| Földes Tamás |
Nincsenek megjegyzések