Olvasóink többsége ( legalábbis akit érdekel a magyar politika és feltehetőleg a főváros nyugalma) tudja, hogy mi történt az elmúlt napok...
...Történt pedig, hogy az ellenzéki pártok vezetői – a szocialistáktól a liberálisokon át a jobbikig – teljesítették híveik vágyát és hosszú ideig tartó haragszom rád után összefogtak. Ezt az összefogást helyeslem, mert az egy-párti túlhatalommal – bármelyik politikai oldal gyakorolja is – nem értek egyet. (Hogy még mi mindennel – mily’ sok mindennel -, arra szintúgy nem térek ki.) A múlt hétfői tüntetés hosszú fehér szalagját fehér sapkás, fehér sálat viselő bájos parlamenti képviselő hölgyek tartották békés egyetértésben; a fehér szín a békés szándékukat jelképezte. A belvárosból indultak Óbudára, a mintegy hét kilométerre lévő Kunigunda útra, a Magyar Televízió, az állami rádió és a távirati iroda (MTI) néhány éve átadott, korszerű székházához. Öt pontból álló tiltakozó jegyzéket szerettek volna beolvastatni. Úgy vélték (tán’ nemcsak vélték), hogy ahhoz törvényadta joguk van, mert a képviselők bármely közszolgálati helyre bemehetnek. Az épületet védő rendőrök is úgy tudták a törvényt és a képviselői igazolványokat látva, vita nélkül beengedték őket... (de voltak olyan honatyák is, akik később, egymásnak bakot tartva - a kerítésen átmászva – csatlakoztak a társaikhoz).
A hölgyek a velük lévő urakkal együtt – a szolgálati utat betartva - a tévé vezérigazgatójával kívántak beszélni, de az említett férfiú, tengernyi teendőire hivatkozva egyetlen percre sem ért rá. (Múltbéli emlékeimből tudom, hogy a vezérigazgatók – akkortájt elvtársak, mostanság urak - rendkívül elfoglalt emberek, ezt kéretik tudomásul venni, úgy biza’.) A képviselők csupán a „magánhadseregnek” is nevezhető őrző-védő biztonsági cég kigyúrt izmú tagjaival beszélhettek. Már ha a történtek párbeszédnek nevezhetők. Közelharc kezdődött, ami enyhén szólva ellentétes a kiművelt emberfők kulturált eszmecseréjéhez. A biztonságiak viselkedése egyértelmű volt: ők a „paplacik” a szorítóban. Nem állítom hogy a magukra maradt képviselők nem éltek olykor színpadi eszközökkel, volt olyan jelenet, amikor az egyik, ifjabb éveiben színművészi pályára készülő képviselőnő – egy vasajtó kinyitása miatt – métereket röpülve esett térdre. Egyesek állításával ellentétben nem jajongott, csupán egyetlen jaj szó hagyta el ajkát. De az is lehet, hogy ama vasajtó tényleg fellökte a hölgyet és valóban megütötte a térdét. Az pedig artista mutatvány-számba megy, amikor az egyik férfi-képviselő – mivelhogy a stúdiók felé vezető lépcsőt az emelet védői testükkel elbarikádozták - a lépcső külső részén kapaszkodva próbált mégiscsak feljutni a stúdiókhoz..(Utoljára gyermekkoromban csináltam ugyanazt). Amit láttunk arra utal, hogy a védők megpróbálták lelökni - de egyikük se vett példát Dugovics Tituszról, hogy a felfelé igyekvőt magával rántsa a mélybe. Ja kérem, a Magyar Televízió óbudai épülete nem Nándorfehérvár, a jó erőnlétéről hitet tevő magyar országgyűlési képviselő pedig nem lófarkat viselő török janicsár...
A történtek drámai fordulatot vettek. Az emelet-védők berángatták a képviselőt, hogy aztán négyen vagy öten a lépcsőn lefelé lökdössék-taszigálják a foglyul ejtett férfiút, aki e dulakodás közben megbotlott. De nem volt irgalom a számára, a földszintig vonszolták, ahol a hátára fektették – ő a parlamenti igazolványát maga elé tartva próbált védekezni. Társai – ily’ módon kifejezve együttérzésüket – hasra feküdtek. Az egyik honanyánál ekkor tört el a mécses: zokogni kezdett. Egy honatya – hogy, hogyan nem – mégiscsak feljutott a stúdiók szintjére, őt egy szobába tuszkolták, ahonnan segítség-kiáltás hallatszott. Képviselő-társai feltételezték, hogy verik – követelték, hogy engedjék szabadon. Telefonon a székházat védő rendőröket hívták segítségül, ám a rendőrök odakint teljesítették feladatukat: nem mozdultak, farkasszemet néztek a tüntetőkkel. Vagyis az épületen kívül őrizték a rendet. Később a bentiek hívására megérkeztek a mentők, de csak hosszas huzavona után mehettek be az épületbe. Ott hordágyra tették az alighanem elpáholt politikust, aki a lábát és a bordáját fájlalta. Közben láttuk azt is, hogy a korábban a lépcső oldalán mászó képviselőt valósággal kilökték a székházból az egyik – szintúgy síró – honanyával együtt. Később a „várvédők” felszólították az összes képviselőt, hogy haladéktalanul hagyják el a tévé épületét. (Miénk a vár, tiétek a lekvár...) De a parlamenti politikusok valójában akkor határozták el, hogy kimennek a székházból, amikor úgy ítélték meg, hogy célszerűbb csatlakozniuk a mínusz fokokban odakint várakozó tüntetőkhöz. Elindultak tehát kifelé. Sötét folyosón keresték a kiutat (hogy miért volt sötét, arról nem szól a fáma). A honanyákat/atyákat a tüntetők üdvrivalgással, hősként fogadták, akik rögtönzött beszédeikben azt hangoztatták, hogy ők pedig az órákon át kitartó tüntetőket tekintik hősöknek.
Kétlem, hogy az Egyesült Államokban előadódhatna olyan helyzet, amikor az amerikai kongresszus egyik demokrata képviselője, vagy egy szenátor ne mehetne be a FOX TV stúdiójába, avagy egy republikánus párti képviselő/szenátor ne kapna szót – mi több: verekedésbe bonyolódna! – a CNN biztonsági embereivel. Igaz, az USÁ-ban 242 esztendeje van demokrácia (1877-ben fogadták el a függetlenségi nyilatkozatot), a magyarországi demokráciának csupán 28 éves a múltja. S úgy tűnik, a demokráciát – annak mikéntjét – még tanulni kell. Jó lenne az általános iskolából felsőbb osztályba, a gimnáziumba lépni...
...Két nap múlva volt még egy felvonása e szégyenletes történetnek. A képviselők egyike – a megszüntetett Népszabadság utolsó főszerkesztőjével és a szocialista párt egyik fiatal elnökségi tagjával – ismét be akart jutni a tévé épületébe, hogy átadjanak egy „pendrive-ot”, benne az ominózus öt ponttal. A főépületből az archívum épületébe irányították őket. Ismét csak tragikomikus – vagy inkább komikus – pillanat volt, amikor a néhány százméternyi séta közben a Magyar Televízió egyik operatőre tisztes távolból követte a három férfiút, a honatya pedig „okos telefonjával” filmezte a mögötte lépdelőket. Nem, még nem lesz happy end. Az archívum épületébe csak a képviselőt engedték be (ez nem kifogásolható). Az archívum előtere a tévések kényelmes társalgója is. Egy titkárnő kávéval kínálta a képviselőt, miközben megérkezett az Illetékes. Aki nem más, mint a televízió előző alkalommal rá nem érő vezérigazgatója. Átvette a pendrive-ot azzal a megjegyzéssel, hogy ő „csak” vezérigazgató, majd az illetékes szerkesztők 48 órán belül eldöntik, hogy beolvassák-e a szöveget vagy se. Ha a válasz nemleges lesz, akkor a honatyáknak/honanyáknak 15 napjuk marad, hogy bírósághoz forduljanak...
Mielőtt az öt pont téma végére pontot tennék, megjegyzem, hogy e képviselői látogatás afféle eső után köpönyeg – az öt pontos követelés időközben néhány kereskedelmi televízióban elhangzott. És éppen a társalgóban tárgyaló politikus kezdte el a síppal-dobbal-nádihegedűvel kísért parlamenti ülésen, hogy okostelefonjával rögzítsen mindent és a felvételt a Fecebook-ra feltéve világgá röpítse. Őt követték ellenzéki képviselőtársai is: az elmúlt napokban milliók láthatták e felvételeket a Facebook-on. Ha úgy tetszik: megteremtették a magyarországi ellenzék bármikor bárhol nézhető televízióját. Mert tény mi tény – Magyarországon sajtószabadság van. Ám azzal nehéz élni. A baloldali Népszabadság megszűnt, majd hasonló sorsra jutott a nagy hagyományú, polgári Magyar Nemzet is. A HírTV ismét gazdát cserélt (eredetileg jobboldali volt, majd kormányellenessé vált, hogy két év után visszatérjen a jobboldalhoz). A vidéki napilapok egy, a Fideszhez közelálló, Felcsúton élő vállalkozó tulajdonába kerültek. A baloldal szerint a tényszerű hírközlés hiánya az egyik okozója a Fidesz-KDNP harmadszori kétharmadának. Szerintem nemcsak az – ez ügyben az ellenzékiek is sárosak. A pártok (hovatovább pártocskák) egymás elleni acsarkodása is okkal riasztotta a választópolgárokat. Nem tudom, hogy ebben volt-e szerepe a kormánypártnak (és ha volt, mekkora), ám az „oszd meg és uralkodj!” elv a jövőben aligha alkalmazható. Bölcsebb lenne a „húzd meg, ereszd meg!” módszert gyakorolni. Időnként az ellenzéknek is lehet igaza (kivált amikor kétségkívül igaza van). Ez a „közszolgálati”, vagyis állami televízióra is vonatkozik. Nem csorbul a kormányon lévők tekintélye, ha a valós tényeket közölve tájékoztatják a közt. Íly’ módon mindenki értesül(het)ne az egymástól eltérő nézetekről.
A Facebook lesz tehát a mai ellenzék szócsöve? Meglehet. Most pedig mi más következhet a látvány-mozaikokból összeállított, tűnődő eszmefuttatásom végére, mint: PONT.
Nincsenek megjegyzések