Kedves Olvasóim, Barátaim! Lassan ismét lepergett egy év a naptárunkon. Ahogy visszatekintek, az tűnik szemembe, hogy az elmúlt 24 év a...
Lassan ismét lepergett egy év a naptárunkon.
Ahogy visszatekintek, az tűnik szemembe, hogy az elmúlt 24 év alatt – mióta a következő újra közlésre válogatott cikkeim megjelentek – egy-két újabb nemzedék nőtt fel távoli Hazánkban, valamint itt a tengeren túl.
Úgy érzem, talán érdekelheti őket, hogy miről is írtam akkoriban a Los Angelesben megjelenő Amerikai Magyar Hírlapban. Érdekes lehet ebből a távlatból hasonlítani az akkori és a mai politikai eseményeket.
Ezek az 1994-ből és későbbi évekből származó cikkek akkori meglátásaimat tükrözik. Ahogy azokat, mint egy egykori 56-os szabadságharcos láttam 38 évvel 1956 után.
S most had kezdjem az alábbi újra közölt cikkemmel – a sorozatban az elsővel, mint ünnepi köszöntésemmel – abból az időből mikoron Resedai Templomunk három gyújtogatás után romokban hevert.
“KARÁCSONY A VÖLGYBEN”
 |
| A San Fernando Völgyi Magyar Református Egyház ma |
Meghitt, családias karácsonyi ünneplésre jöttek össze San Fernando völgyének magyarjai, hogy a szomszéd kis bérelt templomot teljesen betöltve, annak meleg egyszerűségében emlékezzenek keresztyén kultúránk alapjaira, karácsony szent üzenetére: a Megváltó születésére.
Sokan, sokszor, sokféleképpen ünneplik ezt az időszakot, egyre többen mai rohanó életünkben a vásárlási láz oltárán áldozva a reklámok hívogató fényeinek.
San Fernando Völgyi, háromszor leégetett magyar templomunk hangulata nem ez volt, s az üzenet ettől távol állott.
Lelkipásztorunk, Nt. Nagy Bálint szervezése és műsor-összeállítása valóban biztosította ez ünnepnek krisztusi szereteten alapuló lelkületét. Gyertyafényes istentiszteletünk gyertyái – a házigazdára való tekintettel – nem viaszból, hanem a közösség csillogó szemeiből világítottak, amint azt oly találóan jegyezte meg Töröcsik János, az egyház akkori főgondnoka.
Hazánktól távol tisztán csendült fel a magyar szó nemcsak a felnőttek – mint Palotai Csaba – ajkáról, de a legfiatalabbak szavaiban is, az éneklő Nagy Évike és Pistike hangján. A hagyományos magyar betlehemi jászolt elhelyező fiatal felnőttek – Kékessy Csilla és Máté Réka – ugyanúgy vették ki részüket az ünnepségből, mint az idősebb korosztály. A valóban szép, ünnepi műsor „Jó Hírt” hirdető szivárványként hidalta át az estét.
A köszöntésektől – Cser Julika Bach hegedűszólóján át – a versek és énekek fonalán jelentek meg régi karácsonyok emlékei. Süli Pista, Cser Marika, Cser Laci, Héthalmi Teri, Czövek Pista, Deac Vásárhelyi Kati, Nt. Danyi István, Boldis Krisztián, Korányi Júlia és Dániel, a háttér névtelen munkásaival – mint Bene Karcsi, Palotay Júlia… – segítették Istennek és embernek tetsző születésnapi örömünneppé varázsolni ez alkalmat.
A keresztyén élet egyik fontos jellemzője a közösségi élet és munka, s ezt fejezte ki az az odaadás, mellyel a Kodály Kórus – Érseki Emőke vezénylete alatt – magyar karácsonyi dalokkal zengett dicsőséget Istennek.
Mint az ünnepség egyik résztvevője, úgy érzem, helyénvaló a köszönet Nt. Nagy Bálint lelkipásztornak ezért az emlékezetes, szép karácsonyi ünneplésért. Kívánok neki személy szerint is egy áldott s boldog karácsonyt.
E cikk 1994. dec. 23-án, karácsonykor az Amerikai Magyar Hírlapban jelent meg, majd 2018-ban – negyed évszázaddal később – újból itt jelent meg, hogy itt is s a jelenben is áldott, szeretettel teli boldog ünnepeket kívánjak minden kedves olvasónknak.
Szeretettel,
Előd Laci
Nincsenek megjegyzések