2.770 kilométer, 4040 fotó, 293 videó. Albert Ferenc írónk kegyeleti túráján meglátogatott 78 katonai temetőt Galíciában, ahol útitársival l...
Tizenegyedik nap a Beszkidekben
„Hősök, sírok, horpadt hantok, málló betonkeresztek”
Nagy baj lehet odafent, az eső csak hull és hull. Nem nagyon, de áztatja a földet, ezáltal csatakos az erdő, a mező és a rét. Sebaj, jó, hogy néha szünetel egy keveset. A 11. nap reggelén ily „kecsegtető” időt szánt az ég, azért bízva jóindulatában elindultuk, s lám a térre érve varázsütésre abbamaradt az „áldás”. Élve a lehetőséggel, körbejártuk a szűkebb belvárost, megtekintettük Bobowa „ékszereit”, melyekre igazán büszkék lehetnek lakói. Röpke két óra alatt, letalpaltuk a fontosabb látnivalókat, mire ismét eleredt az eső. Irány az autó, abban legalább nem ázunk, sőt még haladunk is céljaink felé.
A 981-es úton északnak tartva, mintegy 4 kilométer után jobbra fordultunk Siedliska felé, majd elhagyva a települést, áttértünk a 977es útra, Biesna település közelében közvetlen az út mellett a jobb oldalon egy szépen felújított temető várt ránk. Új kerítés, új sírkövek, új zománctáblák rajtuk a nevek, (számlálhatatlan magyar honvéd). A 121es számú sírkertet a Kis-Lengyelországi Vajda és a Magyar Honvédelmi Minisztérium támogatásával 2016-ban építették újjá. Az 1915-ben Jan Szczepkowszki tervei alapján létesült sírkertben, 15 tömeg és 34 egyéni sírban 137 osztrák-magyar katona porhüvelye kapott végső pihenőhelyet. Több honvéd gyalogezredben szolgáltak, ám mindegyikük 1915 márciusában vesztette életét. Szomorú szívvel vettünk búcsút, miután kis szertartásunkat megejtettük. Észak felé folytattuk tovább a szemlélődést.
Zborowic települést most másik oldaláról közelítettük meg, mint tegnap mikor hazafelé tartuttunk. Ez volt a szerencsénk; így ismét találtunk egy temetőt, ami kicsit el volt „rejtve” a külvilágtól, de egy zúzott kővel frissen megszórt, jelző táblával ellátott úton bejutottunk hozzá. Igaz, ez már a város peremén volt, a völgykatlanban elterülő település északi részén. Ha élnének a „Fiúk”, ma tekintetüket végighordozhatnák a festői szépségben pompázó panorámán. A sírkertet, akár az előzőt, szintén a Kis-Lengyelországi Vajda és a Magyar Honvédelmi Minisztérium támogatásával újították fel 2016-ban. 2015-ben Anton Müller tervi alapján létesült temetőben, mely tagolt, mindössze két hosszan nyúló sorsírgödörben és öt egyéni sírban 455 osztrák-magyar katonát temettek el, a 2015 márciusában dúló ütközet után. Szinte mindannyian a Magyar Kir. Honv. Gyalogezred katonái voltak, az eleredő eső ellenére minden sírkövet lefotóztam, hiszen a felújításnak köszönhetően olvashatóak az öntvénytáblán megjelenített magyar nevek. A fájó emlékezést követően elbúcsúztunk, és folytattuk tovább a zarándoklatot.
Staszkowka felé vettük az irányt, ám valami nagyszabású tevékenység okán elterelték a forgalmat, ezért Luzna felé kellett, több-tíz kilométert kerülnünk. Sajnos itt sem lehetett ráfordulni az ideális útra így tovább tartott a terelés. A Luzna-Pustki temetőben tavaly már tisztelegtünk, így ezt most kihagyva tovább mentünk Moszczenica felé, csak erre volt lehetőségünk. Azért elértük célunkat: a 118-as számot viselő, Anton Müller tervei alapján megépített Staszkowkai temetőt. Itt 439 német, 281 osztrák-magyar, és 43 orosz katona holtestét hantolták el az 1915. május 2-án zajló csatát követően. Örömmel tapasztaltuk itt is nagyszabású felújítást hajtottak végre 2016-ban, szintén, az előbbiekben megemlített finanszírozás alapján. Igaz nem az eredeti állapot rekonstruálták, hiszen az égbe törő négy terméskő pilon, most új formát kapott. Más köntöst öltött a befejező felső rész, és a régi két felhőkbe nyúló acélpallós helyett, most mind a négy pilon kapott egyet. Hét éve mikor itt jártam egész más arculata volt. Több fa is kivágásra került, de azért a gondoskodás látványa kézzelfogható, szívet melengető. Az új zománctáblán, olvasva a magyar honvédjeink nevét összeszorul a férfiember torka, és könnybe lábad a szeme. Időközben a nap is kisütött, a „Fiúk” meghívtak bennünket egy kis csemegézésre, hiszen a temető északi oldalán éppen érrésben a mézédes málna. Ezt követve minimum, amit tehetünk, mécsest gyújtunk és elhelyezzük az emlékezés apró virágcsokrát, melyet Eszter szorgalmasan kötöget, pótolva a készletet.
Következő állomásunk Ostrusza határában a 143-as számú temető. Az útra magasodó hegyoldalban, Terméskő falazatú boltív alatt lehet bejutni az 1048 m2-en, Jan Szczepkowszki által megálmodott sírkertbe. Körbe a terméskő fal, mint kerítés, láthatóan nem rég építhették újjá, szépen mutat. Fa, sajnos közel, s távol sehol nincs a környékén. Egy friss kaszálás azonban ráférne. Itt is az 1915 májusában zajló ütközetben elhunyt katonákat temették el, szám szerint: 9 osztrák-magyar harcost, 96 német, és 226 orosz katona földi maradványait. Megtettük, mit diktált szívünk és mentünk tovább.
Strzyzewski-Rzepiennik település civil temetője mellett, a 114-es számú katonai sírkertben18 osztrák-magyar és 129 orosz katona földi maradványait hantolták el 1218 m2-en. A temetőt Hans Mayr tervei alapján építették meg 1915-ben. Feltűnő, a Galíciában nem szokványos terméskőgúla, mint központi emlékmű. Közepébe, mintegy két méter nagyságú csiszolt márványfeszület került beágyazásra. Nevek nem olvashatóak a szétszórt sírköveken. Az égbetörő gúla előtt tettük le a szokásos virágcsokrunkat, szalagunkat, mécsesünket, majd búcsút vettünk az itt nyugvó hősöktől is.
Hamarján megérkeztünk Gromnik településre, ahol a civil temetőhöz egy kovácsoltvas kapun keresztül térkővel burkolt úton kell felmenni az emelkedőn. Balkéz felől végit tujasor, majd egy lépcsőzetes kialakítású, terjedelmes vasszerkezetből lévő lépcsőt megformázó feszület, melynek minden fokán egy mécses, mígnem eléri a dombtetőn felállított Jézus szobrot, látványa lenyűgöző. Fentebb a térkővel burkolt gyalogút elágazik, s a jobboldali vezet a 145-ös számú katonai sírkerthez. Heinrich Scholc tervei alapján 1914-15-ben létesítették 433 m2-en. 15 tömeg és 38 egyéni sírban 131osztrák-magyar és 14 orosz katona alussza örök álmát. A temetőt körbe vaskerítés választja le, keleti oldalán hatalmas tölgyek, platánok, és nyírfák vigyázzák pihenésüket. Sok magyar honvéd és huszár neve olvasható a betonsírkövekre szerelt fehér zománctáblákon. Ezáltal bőven volt okunk az elérzékenyülésre.
A 970-es úton tovább araszolva Chojnik határába, közvetlen az út baloldalán pillantottuk meg a 150-es számú temetőt, melyet szintén Heinrich Scholc tervei alapján építették meg 1914-1915-ben 265 m2-en. A teraszos kialakításon 3 tömeg és 26 egyéni sírban 13 osztrák-magyar és 27orosz katona földi maradványait hantolták el. A felső teraszon az osztrák-magyar katonák, az alsón az orosz katonák pihennek az erdő fáinak ölelésében. Nevesítve nincsenek a sírok azért a hála itt is kijár, viszont így sokkal könnyebb a búcsú.
Tovább haladva a 970-es úton Tuchow városába a főút és a vasút találkozása előtt baloldalon egy csendes fákkal ölelt ligetben találtuk meg a 161-es temetőt. Az 5 tömeg és 44 egyéni sírban 8 osztrák-magyar és 86 orosz katona pihen immár több mint száz éve. Nevesítés nem látszik a kopott „bádog” táblákon. A moha lepte beton síremlékek többsége erősen romlásnak indult, viszont rend uralkodik a sírkertben. Méltó megemlékezést követően indultunk tovább, a nap már erősen közelített a horizonthoz.
Végig „rohantunk a városon, majd Zabledza településen kérdezősködtünk. Ennek folyamodványaként találnunk rá a 977-es út közelségében egy temetőre, ami a 174-es számozást kapta. A tábla tanúsága szerint ide csak orosz katonákat temettek szám szerint 35-öt, 3 tömeg és tíz egyéni sírba. Meglepő viszont, hogy nem csak kettős kereszttel találkoztunk, hanem az osztrák-magyar katonák sírkövein fellehető Máltai kereszttel is, rajta a patkó alakú babérkoszorúval. „A halott katona többé nem ellenség” gondolattól vezérelve, és sejtve talán még is van itt is úgymond: „saját halott”. A tisztességtől vezérelve szívünk azt diktálta: itt is emlékeznünk kell. Megejtettük!
Még mindig világos volt; azért visszafordultunk, és ismét Tuchowban érdeklődtünk: merre találjuk meg a kommunális temetőt? Sikeres útbaigazítás után a 161-es katonai temetőtől nem is olyan messzire megtaláltuk. Sejtésünk bejött, a civil temetőben is ráakadtunk a katonaira, ami a 160-as számot kapta. A temetőt itt is Heinrich Scholc tervei alapján építették ki. 565 m2-en 15 tömeg és 63 egyéni sírgödörbe 103 osztrák-magyar, 1 német, és 60 orosz katona került elhantolásra. Több sírköre csavarozott zománctáblán olvashatóak a magyar honvédek nevei. Elviekben gondozott a temető, ám itt is elkelne egy alapos fűnyírás, de az is lehet, hogy csak az elfogultság beszél belőlem. Szeretném, ha a „Fiúk” folyton tiszta, ünnepélyes környezetben pihennének az idők végezetéig. Mire végig olvastuk a neveket, megejtettük szertartásunkat igencsak eljárt az idő.
A mai napon 156 kilométert tettünk meg, a sok-sok egyéb látnivaló mellet 10 sírkertben emlékeztünk meg hőseinkről. Szállásunkra érve együnket sem kellett ringatni, ám a látottak és átéltek ott lebegtek sokáig nyugvó szempilláink alatt.
Gratulálok itt is kedves költőtársam, Albert Ferenc ehhez a csodálatos küldetéshez, munkádhoz, örömmel olvastam itt is. Kívánok további sikereket, minden jót, szeretettel: Aranka
VálaszTörlés