Földes Tamás: Charleston vagy Csárdás a Szoboszlai Színház előadásában

Nyolcvanasként hetvenkedve Földes Tamás Minden múltba tekintő tiszteletkört mellőzve a lényegre térek: a “Charleston vagy Csárdás?”...

Nyolcvanasként hetvenkedve

Földes Tamás

Minden múltba tekintő tiszteletkört mellőzve a lényegre térek: a “Charleston vagy Csárdás?” című operettgála az egyik legkiválóbb előadása az alapításának hetedik esztendejébe lépett Szoboszlai Sándor Dél-Kaliforniai Magyar Színháznak. Az elvárt protokollt mellőzve nem a főbb szereplők méltatásával kezdem: a siker ugyanis elsődlegesen a csapatmunka javára írható. Négy és fél hónapon át nagy odaadással, élvezve a közös munkát, olykor hetente két, három, négy alkalommal próbáltak, hogy 2018. június 2-án - egyetlen egyszer /!/ a Tisztelt Nagyérdemű színe elé lépjenek a hollywoodi Nine O’Clock Player Színházban. Ebben a produkcióban még a néma szereplők is a színjátszás iránti alázattal szolgálták Thália istenasszonyát. S miután a történet nem Magyarországon, vagy az Egyesült Államokban bonyolódik, hanem egy képzeletbeli országban, Sylváriában, a szülőhazánkból elszármazott színészek mellett Amerikában született magyarok és a magyar nyelvet nem ismerő “tősgyökeres amerikai amerikaiak” is felléptek - táncoltak, vagy éppenséggel statiszta-feladatot vállaltak.

A történet alapja Kálmán Imre 1928-ban komponált, viszonylag ritkán játszott operettje, a “Chicagói hercegnő” - amelyet a színház igazgatóhelyettese (egy személyben az előadás rendezője és egyik főszereplője) Antal Tímea dolgozott át. Ő az egész gálaműsor ötletgazdája - mindenekelőtt az ő érdeme, hogy az előadás létrejött. Színészi alakításáról annyit: úgy érzem, a sylváriai nagyhercegnő szerepében találkozott az egyéniségének leginkább megfelelő feladattal. Mind megjelenésében, mind játékával azonosul az uralkodónő – ha kell kemény, ha kell nosztalgiára hajlamos – személyiségével. A nosztalgikus egymásra találást az előadás végén megjelenő, egykori pincérfiúból amerikai milliárdossá lett Dánielfy Zsolt váltja ki, aki a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház vezető művésze (mellesleg a Magyar Arany Érdemkereszt, valamint Debrecen Város Csokonai-díjának birtokosa). Rezonőr feladatot vállalt, vagyis a történet szempontjából fontos, de nem vezető szerepben lépett színre. Közreműködésén túl, művészeti tanácsadóként - három és fél évtizedes színpadi tapasztalatait továbbadva - sokat segített mind a rendezőnek, mind a társulat tagjainak.

Antal Tímea és Dánielfy Zsolt

A primadonna-főszerep a Los Angeles-i közönség kedvencéé, Kiss Erzsikéé, ő alakította a milliárdos férfiú lányát, aki megakarja vásárolni a csőd felé araszoló Sylváriát. Erzsike most nem csupán a hangjával hódít, hanem jól kamatoztatja hogy az USÁ-ban született: mesterkéletlen “amerikás magyar” akcentussal mondja a szövegét. Emellett az előadás vezető koreográfusa is ő. A színpadon két további Kish járta a táncokat - Alex és Kristofer -, akik a primadonna fiai. Erzsike remek partnerre lelt Orcsik Istvánban: a nagyhercegnő rátarti-nyakas fiát, a trónörököst személyesíti meg, aki ellenzi, hogy az amerikai hölgy „csak úgy mellényzsebből” megvásárolja Sylváriát. A hirtelen haragú, robusztus fiatalember kis ideig ellenáll a gazdag hölgy hódítgatásainak, de végül (utóvégre operettet láttunk!) őt is eltalálja Ámor nyila.

Finta Ilona Vanda és Indri Dániel

Szubrett nélkül nincs operett. Nos, Finta Icut - vagyis Finta Ilona Vandát - jószerivel gyermekkora óta ismeri a Los Angeles-i magyar közönség: a Thália Stúdió előadásain fontos prózai szerepekben, ünnepi rendezvényeinken szavalataival többször bizonyította, hogy színpadra termett leány. Zenés színpadon eddig nem kényeztették tehetségéhez méltó feladatokkal, ám ő céltudatos-szorgalmas ifjú hölgy: beiratkozott a Santa Monica College opera tanszakára és megtanult énekelni. Meggyőződésem, ha tinédzserkorában, családjával nem hagyja el szülőhazáját, a budapesti Színművészeti Egyetemen képezte volna magát és napjainkban az egyik magyarországi színtársulat megbecsült művésznője lehetne. Nos, Indri Dániellel, a Körösi Csoma Program ösztöndíjasával (az előadás rendező-asszisztensével) tűzről pattant kettőst alkotva késztették vastapsra a közönséget. Ica édesanyjáról tapasztalatból tudom, hogy jól táncol (felkértem néhány alkalommal az Egyesült Magyar Házban), most a tánckarban járta mosolyogva, temperamentumosan, lelkesen.

Perjési Monika jókedvű dalolását ez alkalommal is élvezhettük. Reeves Annáról jó ideje tudjuk, hogy elsőrangú komika - az amerikai születésű Tóth Kingával ad elő egy kacagtató párjelenetet, amelyből ráébredhetünk, hogy külhoniak számára mily’ nehéz eligazodni a mi szeretett anyanyelvünk szavainak olykor kettős értelmezésében. Piskolczi Tibor két évtizede tagja a Kárpátok Néptáncegyüttesnek, s színházi előadásokon is fellépett már velük. Ez alkalommal megszólalt - fanyar humorából adott ízelítőt a komornyik szerepében. Az ugyancsak „kárpátokos” Varsányi Csabát több alkalommal kérdeztem, ha már a díszleteket is ő tervezi, gyakran a koreográfiát is - miért nem szólal meg a színpadon? Mindig nemleges választ kaptam tőle. Prózai mondatok most sem hagyták el ajkát - Rácz Laci cigányprímásként viszont dalra fakadt, s kiderült: jól énekel. Sándor Mihály néma szereplőként korábban is részt vett a társulat előadásain - szombat délután megtudhattuk, hogy nem néma... Mátté Éva előkelő hölgyet alakított előkelően.

Első alkalommal csatlakozott a társulathoz Faulkner Rita és Molnár Attila, továbbá a magyarul nem beszélő két amerikai - Jason M. Saunders (amúgy képzőművész, szobrász) és Karl Waechhter. Bátori Zoltán lelkipásztor már megjelenésével is mosolyt keltett. A „civilben” lemezlovas Fábián Zomora Péter, valamint önvallomása szerint színházszerető Geburth Péter tangóharmonika-művész ugyancsak vissza-visszatérő közreműködője a társulatnak. Ez alkalommal Szoboszlai „igazgató úr” is elmondott néhány mondatot. A közönséget minden alkalommal tűzbehozó Kárpátok Néptáncegyüttes lányai-fiai sem hiányozhattak az előadásból, őket egészítették ki a Reményik Sándor Keresztyén Magyar Iskola táncoslábú diákjai, valamint a 8. & 49. számú cserkészcsapatok vidám fiataljai (a táncokat az ugyancsak a Kőrösi Sándor Program ösztöndíjasaként Kaliforniában tartózkodó Danyi Ágnes tanította be nekik).

Végül, de valóban nem utolsó sorban említést kíván, hogy Kálmán Imre melódiái mellett Ábrahám Pál, Fényes Szabolcs és Lehár Ferenc néhány dala is gazdagította az - elfogultság nélkül ismétlem: remek! - előadást.

A teljes társulat (elöl a kép baloldalán Schaffer Anikó és Szoboszlai Sándor)

A krónikás kötelessége, hogy egyéb történésekről is számot adjon. Elsőként arról: a nézőtéren jelenlévő Neszlényi Judith zongoraművészről televíziós film készül. A szünet után Antal Tímea tudatta ezt a közönséggel és felkérte a művésznőt, hogy üljön a zongorához. Miközben a Pasadénában élő Judith-asszony a hangszer billentyűit bűvölte (Chopin és Kodály Zoltán egy-egy művét tolmácsolta), egy tévés-operatőr e „műsoron kívüli műsort” is rögzítette.

Az előadás után Dánielfy Zsolt meghatott hangon - néhány pillanatig megilletődve - szólt színész-társaihoz arról, hogy számára milyen nem várt élményt jelentettek a próbák, s mily’ tiszteletre készteti a civilben más foglalkozást űzők áldozatos közreműködése. Széles Tamás főkonzul egyebek mellett arról beszélt: mennyire lélekemelő itt, a diaszpórában - „túl az óperencián” -, magyar színi előadásnak tapsolni.

Nos, igen - a taps egy-egy szám után többször is felcsattant, majd az előadás végén percekig tartó vastapssá izmosodott.

* * *

Az előkészületekről Földes Tamás riportjában itt olvashattak.